honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
1918. szeptember 22.

19141122.jpgVasárnap. Délelőtt lázvizit. Mint ilyenkor ősszel mindig, most is influenzajárvány dühöng, s a lázasok kiszedésével próbálják az orvosaink a többiektől távol tartani a betegséget. A lázvizit pár ezer embernél persze nem hőmérővel megy, hanem csak úgy, hogy libasorban mindenki az orvos elé lép, aki a kibontott mellet kezével megtapintja, s a forró embereket különlépteti. Azután délig Budding kolléga vendége vagyok. Bácskai fiú, előttem végezte Magyaróvárt (s most a maródiszoba lakója). Egy üzemtervet dolgozott ki, melyet az atyai birtokon, ha az Isten hazasegít, be akar vezetni, s ennek felülbírálására kért meg. Elmondhatom, hogy a szaktudással Szibériában is lehet kenyeret keresni, sőt kalácsot, mert a Kolléga olyan hófehér kaláccsal traktál, amilyent már régesrégen nem láttam. No, jól is esik.

A vaj ára olcsóbbodott, csodák csodájára, s azért lehet megint olcsóbban kalácshoz is jutni, magyarázza Budding. (A vaj pedig azért olcsóbb, mert innen nagy volt az export Európa felé, s most a forradalom miatt befagyott..) De hát lehet-e Szibériában valaminek hosszan örülni, zavartalanul örülni? Mire hazatérek, már lecsap az istennyila.

Az a hír fogad, hogy az orosz 300 munkást keres, és mivel önként jelentkező nem akadt, Moravek főhadnagy úr 225 önkéntesnek és 75 nehézmunkásnak kijelölését rendelte el, mely számból barakkunkra 35 ember esik. Ki legyen hát ez a 30 ember - ezt a fogas kérdést kell megoldanunk, s ez az, ami óriás izgalmat kelt a fiúk között. Ismét itt állunk a kényszersorozás réme előtt, csöbörből vödörbe jutottunk a fehér szabadítóinkkal, hogy lenne már szabadítónk az a Jóisten! Mégiscsak legjobb lett volna valamennyiünknek felcsapni vörösnek és úgy pucolni haza, mondja egy elkeseredett bajtárs. Ezek is csak a mi bőrünket akarják húzni, az emberiség nagyobb dicsőségére. Úgy hírlik, Irkutszkba viszik a kijelölteket, hogy milyen munkára, azt nem méltóztatnak velünk közölni. De semmi ilyenre sem akarnak vállalkozni a fiúk, mindenki irtózik az úttól és az ismeretlen új helytől, a bizonytalanságtól, mely rá vár, itt a tél küszöbén. Losoncy is ideges, mint a bolond.

A barakkparancsnok köteles a 35 embert kijelölni s előteremteni, mert különben őt csukja le a muszka. Nem tudja, hát kit szeressen, kit ne szeressen. Végül sorshúzás útján akarja eldönteni, hogy ki menjen, ki maradjon, de a fiúk ezt kereken visszautasítják, s igazuk van. Aki önként vállalt sorshúzás útján kerül a többiek közé, az köteles menni, szökése szökés a kötelesség elől. Ellenben akit kényszerrel visznek, azt jogosan élhet a szökés lehetőségével, s úgy látszik, a lehetőség megvan rá. Lázongó hangok tiltakoznak a barakkban: „Nem megyünk! Vigyenek erővel”…„.Hogyan adhat ki, vagy hogyan továbbíthat saját tisztünk egy ilyen parancsot?!” (Méghozzá, amikor kijelentette, hogy amit ő ad ki nekünk, az ellen nem lehet rúgkapálózni, mert az hazai parancsmegtagadásnak számít!) A kényszersorozást elrendelő parancs ugyanis Moravektől jött, sőt mi több, kezeinkbe kerül az eredeti orosz parancs, és ezt az érdekelt emberek lázas kíváncsiságával átolvasva, felháborodottan kiáltanak fel a fiúk, hogy Moravek ismét túllicitálta az oroszt. s ismét a mi bőrünkre.

A parancs németre fordított eredetije melyet naplómhoz mellékeltem. így szól „Auf Befehl des Lager-Verwalters gemass dem erhaltenen Telegramme des Irkutsk Kreis-Gen. Ouartiermeisters wird ihnen aufgetragen Anordnungen zu treffen über die Kommandierung von 300 Mann Kriegsgefangener Mannschaft zur Abfahrt nach Irkutsk. Zairkutny Gordok. Morgen früh den 23/IX. 1918 10h vormittag. Sind die Namen und Montur Verzeichnisse sovie die Leute bereit zu stellen, das sie beim ersten Verlangen fertig sind. Der Adjutant des Lager-Komm. Prap. Medveduk. Azaz, az irkutszki kerületi főszállásmester távirati parancsára 300 legénységi állománybeli hadifogoly Zsirkutny Gorodokba való elszállítására intézkedések teendők. stb.

A bajtársak elkeseredetten káromkodnak, hogy ez az egész komiszkodás egyedül Moravek műve s nem más. Nehéz lenne őket ennek elellenkezőjéről meggyőzni, mert olyan tények jutnak tudomásunka, melyek nagyon Moravek ellen szólnak. A pékséghez vezényelt bajtársaink ugyanis beszélik, hogy nekik már tegnap a következőket mondotta egy ismerős társunk „Most jövők a büróból. Maguk szerencsés emberek, jókor csaptak fel péknek, mert az orosz 300 embert keres munkára és hallottam, amikor a mi tisztjeink közül egy főhadnagy azt mondta, hogy annyit nélkülözhet, s csak 75 embert adhat. Erre egy másik azt mondta: akkor az önkénteseknek kell menniük.”

Ezt a kis esetet már mindenki tudja közülünk, s bizonyos, hogy ebben a dologban a saját tisztjeink ludasok. Nemigen okolhatnak hát bennünket azért, hogy nem nagyon dühöng köztünk a szimpátia velük szemben. Tudom jól, hogy e sorok, ha esetleg nyilvánosságra kerülnek valamikor, majd sok galibának lesznek okozói, de csak a színtiszta igazságot tartalmazzák, s azzal nem törődöm, hogy majd a fejemet be akarják érte verni. Mi röviden lettünk elintézve. Arról volt szó, hogy 300 munkás a tiszti élet eddigi kényelmének rovására lett volna táborunkból elkommandírozva, mert így a tábori munkákat a megmaradt csekélyebb számú legénységbeliek nem tudták volna elintézni. Erre nem az oroszhoz fordultak (a jóindulatú kéréssel vagy magyarázattal, hogy ennyi ember kell az itteni munkákra), hanem egy csöppnyi gondolkozás nélkül egy lelkiismeretlen kölyöktiszt odavetett szavát az összes jelen levő tisztek azonnal magukévá teszik, s bennünket odalöknek valami bányamunkára vagy akárhova, őket az már nem érdekli. Hogy a begyünkben sok felhalmozódott ezekre a basáskodásokra, azt el lehet képzelni. Azok a tisztek, akik nem tették volna meg velünk ezt a komiszságot, azok sajnos sehol sem voltak, s csak akkor jelentkeztek neheztelő képpel, ha fülükbe jutott, hogy az önkéntesek micsoda jelzőkkel illetik őket. Akkor persze erősítették, hogy nem osztják az intézkedők eljárását, de ezzel nem sokat segítettek rajtunk. Tovább azután sem mentek. Fő a kényelem és a biztonság, ha ez ellen támadt valami, homokba dugták a fejüket a mi sérelmeink elől.

Nemes Zsiga bajtársunktól hallom, hogy bányamunkáról van szó. Ezt még közölni sem merem a fiúkkal, nehogy még magasabbra szítsam az elkeseredés lángját., hiszen lehet, hogy nincs is így, mert más oldalról azt beszélik, hogy az irkutszki táborbeli munkára mennének az embereink. „Sorozott a vörös, soroz a fehér, egyik eb, a másik kutya” – ezt a tanulságot vontuk le eddig….

Sötét este van már, amikor Moravek, akinek spiclijei valószínűleg már jelentették a hangulatot, bejön a battaillonunkba, s minden barakkból a barakkparancsnokokat és 2-2 szakaszparancsnokot magához hívat (a bizalmi férfiakról következetesen nem akar tudni, pedig ezt a magas méltóságot nem mi találtuk ki, sem a vörös időknek nem köszönhetjük, hanem jóval korábbi, és hazai utasításra szerveztük meg). A fent közölt táviratot bemutatják neki, mire nagy szemeket mereszt, s azt állítja, hogy ő ezt nem is látta (Medvegyukkal együtt sül-fő folyton!) ő csak 225 önkéntes vezénylésére kapott parancsot. Kegyesen megígéri, hogy ezek után nemcsak a mi battaillonunkból, hanem az egész táborból fogja összeszedni a 225 embert. (Ergo megtehette volna, de csak most jutott eszébe, hogy nem csak önkéntes vihető munkára. Egyre szebben cifrázódik a dolgunk! Ha azonban így lesz, akkor az önkénteseknek kell majd a tábor nehéz munkáit is végezni, fűzi hozzá: ezt vállalni kell meg kell ígérnünk.

A jelenlevők nehéz helyzetbe kerülnek, megígérik, megállapodnak, hogy önként jelentkezőket fognak először keresni (fő bolondok kerestetnek!) s ezzel a kényszersorozás valahogyan egyelőre el van intézve, s legalább a mi alvásunk sikerülhet talán. Mert bizony napokig csak hánykolódnak szegény bajtársak az ilyen hírekre. Sokan most sem nyugszanak meg, nem akarják vállalni azt, amire szerintünk semmiféle törvény őket nem kötelezi, s elégedetlen hangok azt hangoztatják, hogy úgy látszik, az egész komédia csak trükk volt, mellyel bennünket a tábori munkák önkéntes elvállalásába ugrattak be.

Még egy kellemetlen hír érkezett a mai napon, hogy a télre, bizonyára a fűtéssel való takarékoskodás miatt, össze kell húzódnunk és barakkunkba 230 idegen önkéntes jön. Bizony a heringélet nem éppen kellemes, és mindenki kedvetlenül hallja, hogy megszokott vackából és környezetéből kizökkenhet. A mai nap izgalmai nekem igen rossz éjszakát hoznak, s a többieknek, akik még nálam jobban voltak érdekelve, bizonyára még rosszabbat.

magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat