honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
1918. szeptember 26.

19141125.jpgAz áthevert éjszaka után kora reggel hurcolkodók zaja, lótás futás, pufogás, vitatkozás ver föl. Hát már véglegesen oda a nyugodt álmunknak, a kényelmes felkelésnek, a pihent idegekkel oly hálásan fogadott reggeli derűs óráknak? Úgy látszik! Említettem már, hogy a VIII. battaillon össze lesz szorítva, csak a 71., 72., 73., 75. barakkok maradnak meg, a 69. és 74. barakkok lakói el lettek osztva e négy barakk közt. Nekünk a 69. barakk főleg galíciai üzletemberei közül éppen 101 darab jutott, nagyon fölös szám, a 74. barakkból pedig 69 önkéntest kapunk. Így az eddigi igen alacsony, körülbelül 120-as létszámunk mintegy 280-ra emelkedett. Ezek az új emberek rohanták meg ma reggel a barakkot, mindegyik első akarván lenni, hogy valami jó helyet választhasson ki magának a kályha, az ablak, a lámpák közelében, ízlés szerint.

A 69. barakkbeliek a külső szobába kerültek, ahol egy csúf telet magam is átnyavalyogtam az emeleten, míg tavasz felé Perrey mester ütött tanyát alattam, a földszinten. Hej, hol van ő már most! A barakk tele van, de máris hírlik, hogy a mai napon se lehessünk nyugodtan, hogy újabb 800 embert kell hamarosan munkára kiállítanunk. Úgy látszik már mindenütt csak ideiglenes tartózkodásra kell berendezkednünk. Éppen most dobnak ki bennünket a táborból, amikor a tél küszöbén állunk, ez érthetetlen, hiszen eddig még azok is, akik munkán voltak, ilyen tájban térnek vissza hozzánk.

Ma reggel az első fehér hóréteg csillant szemembe amint a távoli hegyek felé néztem. Itt a tél. Hova az ördögbe akarnak bennünket most cipelni? Nem érthető-e, ha ez ellen mindenki rúgkapálózik, amíg csak képes rá? 300 bajtársunk még mindig az állomáson rostokol. Már azt is beszélik, hogy visszajönnek hozzánk, délben azonban mégis elmegy a vonatuk. A tegnapi huzavonáért a muszka azzal büntet bennünket, hogy két napig nem ad enni. Így ma délben mindenkinek csak pár burgonyát tudtunk a saját készletünkből előteremteni. Egyre kutyábbul leszünk, valahogy úgy érzem, hogy lassan, de biztosan húzzák a kötelet a nyakunk köré.

Sokat töröm a fejemet azon, hogyan lehetne a régi jó ismerős és kipróbált derék pajtásokat együtt tartani, hogy ne fordulhasson elő az a gyalázatosság, hogy a sorsolással egyet-kettőt kiszakítsanak közülük, s az még attól az egyetlen könnyebbségtől is elessen, hogy legalább jó pajtásokkal együtt húzza tovább az igát valahol, régi és megértő, egymáshoz illő intelligens emberek között, ha már a sors úgy rendeli, de nem kilökve ismét új és ismeretlen viszonyok közé, talán jóérzésű, de hozzá intelligenciában nem egyenlő fokon álló bajtársak közé. Mert egy munkára menő transzportban aztán fuccs az önkéntesi jogoknak, ott már senki sem kíváncsi arra, de még bizonyítani sem lehet azokat. Ha már menni kell, legjobb lenne együtt menni azoknak, akik együtt akarnak maradni a bajban, amint eddig is együtt voltunk. Elszakadni a 914-beliektől igen fájna. Így ki vagyunk téve annak, hogy ma elvisznek tőlünk kettőt, hármat, holnap is hármat, négyet másfelé s így tovább, végül szétszóródunk egész Szibériában. Nem tudok megoldást találni, csak azt, hogy együtt jelentkezzünk valamennyien, ha legközelebb munkásokat kérnek, de ebbe megint nehéz beletörődni, hátha csak 1-2 emberünkre kerülne a sor egyébként, s így olyan terhet vennénk a nyakunkba, amitől megkímélt volna a sors. Komisz, kétségbeejtő helyzet.

Ma azonban egy jó fordulatról értesítenek a fiúk, ti. ma a kórházba voltak rendelve munkára, s mivel ott állandóan kell bizonyos számú munkás a télire szükséges káposztamennyiség most folyó begyalulására, ígéretet nyertek, hogy kommandírozni fogják őket oda, mely esetben orosz ellátás, azaz napi fél font kenyér és fél font hús is járna nekik fejenként. Húsz régi jó ismerős kerül így a káposztagyalulók listájára, s meg vagyok nyugodva felőlük, most már csak arra kell vigyáznom, hogy a magam bőrét is biztosítani tudjam. Mint a barakk bizalmi emberét, eddig a sorsolásból kihagytak, de ha a militarizálás Moravek elgondolása szerint tovább megy, akkor el lehetek rá készülve, hogy a legközelebbi transzportnál az én nevem is belekerül a sapkába, s eddig szerzett érdemeim jutalmául elvisznek valahova Kamcsatkába, míg helyemet egy nálam rangidősebb, esetleg az egyik béresem tölti be.

magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat