honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
1918. november 2.

19141122.jpgVégre hát elérkezett ez a nap is, és ki tudtam húzni eddig valahogyan, hogy még itt lehessek. Ma délelőtt 11 órára van kitűzve az indulásunk az udinszki állomásra, ahonnan kelet felé indul velünk a vonat. Jókor nekiindulok, hogy ezt megelőzőleg a szamovárt eladhassam.

Udinszkban áll a reggeli piac, és én az irgalmatlan nagy edényemmel, melynek fazékformája van, de felül szűk és zárt, alul pedig leeresztő csappal van ellátva, odatelepszem a kofák és falusiak közé, a krumpli-, káposzta-, csirke-, dohány-, bulki- és egyéb árus sorába. A szokatlan nagyságú és titokzatos formájú edény nagy feltűnést kelt, a muszkák meg is szokták, hogy az ördöngös plennik mindig valami furcsát találnak ki, ezért érdeklődőkben nincs hiány, de mikor azt válaszolom nekik, hogy ez a monstrum szamovár, hát a legtöbben őszinte röhögésben törnek ki. Tény az, hogy egy ezrednek is megfelelne ez a 42-es kaliberű teafőző, egy szibériai falunak meg már túl is van méretezve, így hát a legtöbben csak kíváncsiságból kérdezik meg az árát. Kezdetben 80 rubelről fantáziálok, aztán kezdek leszállni 5 rubelenként hatvanig, ötvenig, de komoly vevő egy se jelentkezik.

Végre egy mentő eszmém támad, az újabb érdeklődőknek már ne szamovárnak, hanem fürdőbe való vízforralónak mutatom be az edényemet. Fürdő, „banya” minden muzsik házában van s most már többen akadnak, akik gondolkozóba esnek, de nevetséges árakat ígérnek, és csak egy intelligensebb kinézésű paraszt akad, aki 30 rubelt beígér, és ismételten alaposan megvizsgálja az edényt. Ez komoly vevő, gondolom, s a 40 rubeltől nem tágítok: emberem erre eloldalog.

Az órámat sokszor nézem, s mind idegesebben, mert a mutató parancsolólag és kíméletlenül jelzi, hogy már csak negyedórát időzhetek, de akkor is jól a nyakam közé kell szednem a lábaimat, ha az indulás idejére ismét a táborban akarok lenni, márpedig igazán ott akarok lenni. Keresem az emberemet, de elnyelte a föld. Végre az utolsó percben előrobog valahonnan szekerével, s lekiált az ülésből, hogy ő indul, gondoljam meg hát még egyszer az ügyet. Fellélegzek, hisz odaadnám én most már 25-ért is. Muszkám boldog képpel lódítja fel a szamovárgőzfürdőt szekerére, és minden jót kíván, én is jó fürdőzést kívánva elrobogok a tábor irányába.

A fiúk meg vannak elégedve a 30 rubellal is. Holmijaimat már összeszedtem, a többiek is tömött hátizsákkal, rakásra halmozott ládákkal, szalmazsákokkal, miegymással útra készen diskurálnak. Elsietek még búcsút venni Hosoya kapitánytól. Nagy kedvességgel fogad és kíván minden jót, kivált, ha Japánba mennénk. Itt találtam volna egy befolyásos jó barátot, ezt is el kell hagynom.

9 óra 45 perckor van ebéd, utána pedig még az ide magunkkal hozott régebbi Liebesgabe maradékok kiosztása következik. Pár fehérneműdarab, és sok törülköző, sőt egy kis pénzmag is kerül a gazdasági vérkeringésbe. Csomagjainknak két kocsit fogadtunk, s így ismét sikerül holmijainkat, ahogyan Berezovkáról elhoztuk, továbbszállítani, de hogy azután, hogy s mint lesz ott, ahova a sors vet, az a jövő titka.

11 órakor indulunk, négyes sorokban, mert jelenlegi parancsnokaink, a vitéz és a buta őrmester urak ebből sehogy sem akarnak engedni. Az erdei szűk kocsicsapáson még nyáron sem igen férnénk el négyes sorokban, most, hogy elég mély hó lepi az erdőt, még ügyetlenebbül botorkálunk, nagyokat botlunk a hólepel alatt észrevétlenül meghúzódó fagyökerekben, de hát a vaskalap tökfej ezt így diktálja. Ezek a katonai bornírtságok sokszor több kínt okoznak, mint a fogság egyéb bajai. Rettenetes dolog intelligens embert ilyen alakok rendelkezésére bízni. Hát ez bizony a jobbágyság egy kis maradványának tűnik előttem.

No, de valahogy csak eljutunk a város szélesebb utcájáig, s onnan már könnyen az állomásig. Nagy meglepetésünkre már itt találjuk a berezovkai volt vörös osztagból álló transzportot, Szabó Gy. Géza barátunkat s vitéz társait. Nekünk micsoda küszködésbe került, míg megmaradhattunk a kelet felé menő transzportban, és íme, ők is jönnek. Úgy látszik, nem is jártak rosszul, hogy egy kissé elvétették az irányt, mert azok, akik korrektül viselkedtek, a fehérorosz uralom rabszolgáinak léptettek elő, velük ellenben nem mer a muszka ilyen dolgot vállaltatni, hanem jobb helyre viszi őket. Furcsa tanulságokat kell néha itt levonni az embernek.

Szabó Géza szökni készült ebből a bandából, most egyelőre elhalaszthatja, míg megfelelő alkalom nyílik rá, amire utazás közben bizonyára inkább lehet számítani, mint a tábori életben. Mi bezzeg nem ilyen biztosan utazunk még most sem. Miután a kocsikat megszámlálva 32 embert beosztanak mindegyikbe, azt kezdik rebesgetni, amiről különben már korábban is szó volt, hogy csupán 508 invalidus utazhat el, akik fel vannak véve hivatalosan. Ilyenformán közel 300 emberünknek kellene visszamaradni. De hiszen nem is azért vagyunk mi régi plennik, hogy egészen sima elindulásunkban bíztunk volna. A muszkánál soha semmi sem biztos. A hírt azonban elengedjük a fülünk mellett, mert azt is tudjuk viszont, hogy sok kacsa is röpköd ilyenkor a levegőben.

Sorsot húzunk a marhavagonban levő helyeket illetőleg, mert hát vannak itt első és negyedosztályú helyek, s másként dönteni nem lehet. A tepluska közepén áll a kis vaskályha, kürtője egyenesen felmegy a mennyezeten át a szabadba. Körülötte annyi üres hely van, amennyi a két nagy, szemben álló, félretolható vagonajtó nyílásának megfelel. Jobbra, balra pedig erős deszkákból egy-két priccs szolgál alvóhelyül. Egy sor deszka a padlótól kb. arasznyira, egy pedig fölötte, a padlótól kb. derékmagasságra, úgyhogy az alsó sorban fekvők kinyújtott kezükkel elérik a fölöttük levők deszkáit, de felülni már nem lehet. Nyolcan alszunk lent, nyolcan fent, s a másik oldalon ugyanígy 16 bajtárs.

Jómagam nem jó helyet húztam, csak negyedosztályút. Nemcsak az alsó sorba kerültem, a felülről hulló port nyelem, de ott is szélre kerültem, a vagonnak jegesen hideg fala mellé, ami hűlésemet tekintve nem éppen kellemesen érint, de csak mennénk már, megelégszem én ezzel a sötét odúval is szívesen. De nem ilyen könnyű elindulni Szibériából. Még este is itt állunk.

Buckmann, egyike az élelmesebb plenniknek, azon fáradozik s agitál, hogy adjunk össze 6000 rubelt, s akkor talán sikerül az orosz parancsnokot jobb belátásra bírni, s elengedi a másik 300-at is. Meg is indul a gyűjtés, és hogy mennyire átérezzük ennek horderejét, bizonyítja, hogy mindenki kiizzad, amennyit csak képes, így aztán 20 és 40 rubelesekből elég hamar együtt van 6400 rubel. Ránk sötétedik, s okosabbat nem tudván tenni, nyugovóra térünk. Ha jobb oldalamra fordulok, arcom a vagon jeges falától csak arasznyira van, aminek eredménye, hogy állandóan köhögési rohamok ráznak fel az alvásból.

A kis kályhánk jól fűt, az éjjel felváltva ketten őrzik a tüzet, a felső priccseken meleg is van, de itt lent igen szellős, huzatos az idő. Csuromvizesre izzaszt egy roham, s annál is inkább, mert felülni sem tudok, hisz fejemet bevágnám, s erre valahogyan elalszom. Jó tüdő kell ide, s nem tudom, hogy állok vele, pedig most csakugyan fő az egészség.

Kaszinói nyereségünk 333 rubel volt, ezt fel kell osztanunk mielőbb, mert lehet hogy szétszóródunk. Ezen dolgoztam délután.

Galériák
Új fegyverek a magyar katonáknak
2018. december 11. 18:28
Aktuális videók
2018. december 12. 19:40
Új fegyverek a magyar katonáknak
2018. december 12. 11:47
Államtitkári látogatás Koszovóban
2018. december 12. 11:51
Közös Akarat 2018
2018. december 11. 10:46
Katonák a Mikulás szolgálatában
2018. december 10. 16:31
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat