honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
1918. november 10.

19150124.jpgReggel még mindig itt állunk. Végre elindulunk, eleinte óriási sík legelőkön, aztán lassan megint felfelé kezdünk kapaszkodni, de a hatalmas rétség még kísér. Itt- ott hatalmas szénaboglyák. Ahol a szél elfújta kissé a havat, a fonnyadt fű tarlójáról kaszálógép nyomait olvasom le. Kultúra! De most nem tudom, merre futott ez a kultúra, mert nyomából csak éppen ennyit látok, s szemernyivel sem többet. Odébb rengeteg nagy területeken felégették az ősszel megmaradt fonnyadt füvet, hogy elősegítsék a tavaszi fűnövést, s óriási fekete foltok bukkannak ki a megvékonyodott hólepedő alól. Óriási gulya legelget arrább, lehet benne pár ezer barom.

Néhány unalmas állomást hagyunk el. Sajnos semmit sem lehet kapni, pedig nagy a bajtársak között a vételkedv, mert még van pár rubel a zsebekben. A közös tulajdon eladásából befolyt összeg árából most osztok ki 1-1 rubelt a fiúknak, s sokan hamarosan szeretnék ezt is harapnivalóra váltani. Feltűnik, hogy ezen a vidéken micsoda óriási kutyákat látni. Szükség lehet rájuk, úgy lehet a farkasok ellen.

Az idő szép napos, de a verőfénynek foga van, úgy marja a bőrt, mint a forró víz. Ezért természetesen minden állomáson tömegesen ugrálnak ki a plennitársak a kocsikból, s mennek körülnézni, míg a vékony köpenyek alá furakodó szibériai szél vissza nem zavarja őket. Jómagam nem tudok kikerülni a köhögésből, néha félórákon át szüntelenül ráz. Az erős és hirtelen hőmérséklet-változás az oka. Néha pukkasztó a meleg, néha pedig vacogunk, ahogyan a kis kályhák ápolói éppen a túlságosan igyekvő, vagy túl alamuszi emberek közül kerülnek ki. Ha a tűz kialszik, 10 perc múlva már a fagypont körül jár a hőmérséklet. Ha ismét alágyújtunk, gyorsan befűlik a kocsi, s ha egy jó forró csája is segíti a melegedést, mint például ma reggel, amikor méghozzá rumos is volt. Fűtőanyag mindig van. Ha fogytán lenne, az állomások körül mindig látni szeneskocsikat melyekből pótoljuk a hiányt, anélkül hogy sokat kérdeznék a muszkáinkat.

A Chingan hegység dombjai emelkednek előttünk a látóhatáron. Szeretném, ha még világosban érnénk oda és ebből is láthatnék valamit, mert ez a végtelen síkság nem sok látnivalót nyújt. Ez a rész, amerre most járunk, tipikus dimbes-dombos tengerfenékrészlet, bár most fennsíknak tetszik, ha nem csalódom, ami ugyan könnyen lehetséges. Olyan sima, olyan sivár és üres a megkopott hótakaróval csak itt-ott szélvédettebb helyeken gyengén takart tájék, hogy azt kell hinnem, a holdra csöppentem. Száz négyszögkilométereken nem látni egyetlen bokrot, egyetlen fát sem, élőlényt annál kevésbé. Itt sóbálvánnyá válhattak az emberek s állatok.

Apró állomások jönnek nagy ritkán, de semmit sem tudnak a plennik venni, még kenyeret sem. Pedig a tegnapi fehér kenyerünket abban a szép reményben, hogy majd vehetünk egy állomáson megint, valamennyien maradéktalanul bekebeleztük. Még lavkák sincsenek ezeken a kis állomásokon, úgy látszik, erre a madár sem jár. Egész délután rostokolunk Jakzssi állomáson, de egy harapás kenyeret nem tudunk sehonnan előteremteni.

Estére Mjanduche állomásra érünk. Itt nagyobb katonai tábor lehetett, az állomás mögött parkosítva van, cári épületek jelzik a guruló rubel nyomát, melyben most japán katonaság tanyázik. Egy Marconi-állomás magaslik fel a fák közül, ez is már az új foglalókat szolgálja. Csinosan rendezett, tiszta buffé lengeti az európai kultúra lobogóját, de azonkívül aztán nem is igen van más. Itt a falon találom a Mandzsúria-Vlagyivosztok vonal állomásainak névsorát, s sietek lejegyezni magamnak: Mandzsúria, 347 verszt Chingan, 623 Cziczikar; 85 verszt  Hoghonte 371 Buchedu, 678 Cjavharcji, 175 Chailar, 459 Halaszii, 707 Lamadjanczi, 227 Cszsaromte, 487 Cszsalangtum, 727 Szarti, 252 Jakzcsi, 487 Csingiszchan, 757 Anda, 282 Mjanduche, 574 Turcsiha, 787 Szun, 339 Irekte, 603 Hurchura, 817 Manygoy, 847 Duicinsan, 1029 Imjanpo, 1388 Pogranicsnaja, 867 P. Metaiza, 1131 Chandaohaczi, 1503 Nikolsk-Ussurisk, 876 Charbin, 1278 Mulin, 1608 Vlagyivosztok. Ha ezek az összes állomások, úgy az 1608 versztes útra 31 állomás esik, tehát átlag 51 versztnyire esnek ezek egymástól, de mint látjuk, vannak olyanok, Charbinon túl, melyek 140-150 versztnyire esnek egymástól, jó kis utat kell hát megtenniük azoknak, akik „legközelebbi” állomás felé tartanak.

Mandzsúriától még csak 282 versztnyire jutottunk. Éjfélkor indulunk tovább, s hol mászva, hol ismét őrült rohanással megyünk, a pálya hol hegynek, hol völgynek tart. Olyan lökéseket kapunk néha, hogy egymásba kell kapaszkodnunk, hogy le ne lóduljunk a priccsről a kályhára. Akik a kocsi két végében feküsznek, azok meg egymásra gurulnak. Igen gondolkozóba esem néhány ilyen rántás után, felmerülnek előttem a pálya mentén látott számos vasúti kocsi romjainak képei. Sem a pályában, sem a szerelvényben, sem a személyzetben nincs bizalmunk, minden rozoga. Jó szerencsét adjon az isten.

Galériák
Új fegyverek a magyar katonáknak
2018. december 11. 18:28
Aktuális videók
2018. december 12. 19:40
Új fegyverek a magyar katonáknak
2018. december 12. 11:47
Államtitkári látogatás Koszovóban
2018. december 12. 11:51
Közös Akarat 2018
2018. december 11. 10:46
Katonák a Mikulás szolgálatában
2018. december 10. 16:31
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat