Múltidéző - 158. oldal
„S vér csurog a földön, vér csurog a fáról”
2015. március 23. 8:04
A támadás, amely mintegy öt hónapon át tartott az Osztrák−Magyar Monarchia csúcserődítménye ellen, egyszerre lett a hősiesség és a kilátástalan szenvedés szimbóluma. 100 évvel ezelőtt ért véget Przemyśl második ostroma.
Háborús időkapszula
2015. március 22. 9:10
Jól ismert filmes fordulat, amikor a főhős egy addig elfeledett és jól elrejtett teremben találja magát, telis-tele letűnt korok ereklyéivel. A pókhálók által körülölelt helyszínekre bizonyára önök is csak legyintenek, hogy ez csak a vásznon fordulhat elő. Pedig a hihetetlennek tűnő eset ezúttal a valóságban történt meg.
A Nagy Háború belga szemmel
2015. március 20. 11:30
Rendhagyó kiállítás nyílt meg március 19-én, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban A Nagy Háború nagy vonalakban címmel. A tárlat nemzetközi, belga és helyi aspektusból mutatja be az első világháború történetét.
Erőd a határon
2015. március 19. 17:53
1915. március 22-én foglalták el a galíciai Przemysl erődjét az orosz seregek. Az Európa egyik leghatalmasabb erődítményrendszerét védő osztrák−magyar katonáknak nemcsak az ostromlókkal, hanem az éhséggel, a faggyal és a különböző betegségekkel is meg kellett küzdeniük a csaknem fél évig tartó harcok során.
Visszavert orosz támadások az egész fronton
2015. március 16. 19:06
Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.
A tábornok és a méhek
2015. március 15. 13:29
Mit csinál egy angol, ha nincs háború? Fogad. És ha háború van? Akkor is fogad. Mindig és mindenre. Ez alól a legnagyobbak sem kivételek.
A hetvenes évek katonai repülésének állított emléket
2015. március 13. 7:20
„A Polereczky történet” címmel egy igen érdekes cikk terjed az interneten. A történet egy magyar sorállományú katonáról szól, aki a hetvenes évek végén a dezertálás meglehetősen szokatlan módjával próbálkozott − egy MiG−21-es vadászgéppel akart meglépni az országból. A cikkről és annak kutatómunkájáról a szerzővel, Nagy Ernő nyugállományú alezredessel beszélgettünk.
Kutyák az első világháborúban
2015. március 11. 21:15
Csak a britek és szövetségeseik becslések szerint összesen 20 ezer kutyát vetettek be az első világháború négy éve alatt a nyugati fronton. Feladatuk igen sokrétű volt: szállították a felszerelést, segítséget nyújtottak a senki földjén megsérült katonáknak, részt vettek az őrjáratokban, sőt – mind közül ez volt a legveszélyesebb – amolyan postaszolgálatot is végeztek, ha az egységek közötti kommunikációs kapcsolatok valamilyen oknál fogva megszakadtak.
Megoldódott egy több mint hetven éve eltűnt brit világháborús pilóta rejtélye
2015. március 10. 22:36
Hetven év elteltével részlegesen megoldódott John Thompson második világháborús brit katonai pilóta eltűnésének rejtélye. A férfinak 1944 októberében egy albániai titkos bevetés közben veszett nyoma.
A blokád és a diplomácia
2015. március 9. 16:30
Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.