Hírek - 7174. oldal
Merényletek sorozata Bagdadban
2010. július 7. 7:54
Pokolgépek és aknák robbantak kedden Bagdad több negyedében, a sorozatos merényletekben legalább hat síita zarándok meghalt, huszonhat társuk pedig megsebesült – közölték biztonsági illetékesek. Síita hívők ezrei tartottak Musza al-Kázím, a síiták hetedik imámja mártírhalálának évfordulóján tartandó gyászünnepségre.
Állománygyűlést tartott a KBH
2010. július 7. 6:59
Július 2-án állománygyűlést tartott a Magyar Köztársaság Katonai Biztonsági Hivatala (MK KBH). A Himnusz elhangzását követő beszédében dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter szólt a hivatal tevékenységének jelentőségéről és fontosságáról.
Könnyíteni akarnak a helyiek életén
2010. július 7. 6:55
Baghlan tartományban a közelmúltban sikeresen végrehajtott ISAF- és ANSF-műveleteknek köszönhetően már ebben a térségben is mód nyílik egészségügyi- és oktatási intézmények építésére, vagy a műveletek során megrongált klinikák, iskolák felújítására, felszerelésére.
Összegezték a tapasztalatokat
2010. július 7. 6:50
Július 5-én újabb magas szintű egyeztetések helyszíne volt Camp Pannonia, ahol megbeszélések tárgya volt az eddigi ISAF- és szövetséges afgán műveletek összes tapasztalatai, eredménye, valamint a jövőbeni műveletek előkészítésével kapcsolatos feladatok egyeztetése.
Megérkeztek a Hickam légibázisra az első F-22 Raptorok
2010. július 6. 15:39
A napokban érkezett meg a Pearl Harbor-Hickam légibázisra a tervezett 20 darab F-22 Raptor harci gépből az első kettő, ezzel a Hawaii Légi Nemzeti Gárda 1946 óta tartó életében egy új fejezet kezdődik. A bázison az első két lopakodó a 045 és 046 oldalszámokat viselik.
Kiválóan vizsgázott a USS Missouri tengeralattjáró
2010. július 6. 15:21
Az Egyesült Államok legújabb és legfejlettebb nukleáris meghajtású támadó tengeralattjárója, a USS Missouri visszatért az Electric Boat hajógyárba miután kiválóan teljesítette az alfa elnevezésű első tesztsorozatát a nyílt tengeren. A Missouri a hetedik tagja a Virginia-osztálynak, melyek a valaha épült legsokoldalúbb támadó tengeralattjárók.
Elfogták Omar mollát?
2010. július 6. 15:11
Elfogták az afgán tálib mozgalom vezetőjét, Omar mollát a pakisztáni Karacsiban – jelentette az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség kedden az iráni televízió pakisztáni forrásokra hivatkozó híre alapján.
Újabb robbanás egy orosz lőtéren
2010. július 6. 15:05
Robbanás történt egy oroszországi lőtéren: egy őrnagy életét vesztette, egy törzszászlós pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett egy lőpor megsemmisítése során történt balesetben – közölte a Volga menti-Uráli katonai körzet katonai ügyészsége kedden.
Blokád alatt az ENSZ épülete
2010. július 6. 12:20
Az ENSZ colombói irodája előtt tüntető tömeg kedden nem engedte távozni az épületben dolgozó alkalmazottakat: a tiltakozók azt követelik a nemzetközi szervezettől, hogy hagyja abba a vizsgálatot, amely az emberi jogoknak a polgárháború végső szakaszában elkövetett megsértéseit veszi nagyító alá Srí Lankában.
Harcok Törökországban
2010. július 6. 10:25
Három török katona és kilenc kurd felkelő halt meg keddre virradóan, amikor a hadsereg összecsapott a felkelőkkel Törökország délkeleti részén – közölték a helyi biztonsági erők. A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) lázadóinak egy csoportja megtámadott egy katonai előőrsöt az török-iraki-iráni hármas határ közelében található Semdinli körzetben.