Hírek - 7250. oldal
Meghalt két olasz katona Afganisztánban
2010. május 17. 11:20
Két olasz katona életét vesztette, kettő pedig megsebesült hétfőn Északnyugat-Afganisztánban, amikor pokolgép robbant páncélozott terepjárójuk mellett – közölte az olasz csapatok heráti parancsnoksága. A Lince típusú páncélozott terepjáró egy több tucatnyi teherautóból álló, Herát városból Bála-Murgáb településre tartó gépkocsioszlop elővédjében haladt.
Észak-koreai torpedó törte ketté a dél-koreai hajót
2010. május 17. 11:07
Észak-koreai torpedó süllyesztette el azt a dél-koreai hadihajót, amely március végén kettétört és elmerült a Sárga-tengeren – erre a végleges következtetésre jutottak az esetet vizsgáló szakértők. Véleményük szerint „elképzelhetetlen, hogy más oka lenne” a tragédiának.
Végső megmérettetésre készülnek
2010. május 17. 10:51
Az alkalmazási készenlét elérése a célja a honvédség Zászlóalj Harccsoportnak (MH ZHCS), amely az elmúlt héten végrehajtotta az utolsó századéles lőgyakorlatát is a hajmáskéri lőtéren. Erre a szakasz-, illetve század-összekovácsolási foglalkozásokat követően kerülhetett sor, amikor a lövészek felkészültek a harcászati gyakorlatokra.
Meghalt a vörösingesekhez átállt tábornok
2010. május 17. 10:36
Belehalt sebesülésébe hétfőn a thaiföldi vörösinges tüntetőkhöz átállt Kattija Szavaszdipol tábornok, akit négy napja fejen talált egy lövés – közölték a thai tömegtájékoztatási eszközök. Akkor érte a lövés, amikor csütörtökön a tüntetők gyűrűjében a sajtónak nyilatkozott. A mentők válságos állapotban vitték kórházba.
Sikeres rakétakísérletet hajtottak végre Indiában
2010. május 17. 9:02
Indiában sikeres kísérletet hajtottak végre atomtöltet célba juttatására alkalmas ballisztikus rakétával – közölte hétfőn az ország védelmi minisztériuma. A rakétát mozgatható indítóállásról bocsátották fel a kelet-indiai Orisza állam gyakorlóteréről hétfőn reggel.
Tengeri incidens Dél-Korea és Észak-Korea között
2010. május 17. 8:31
A dél-koreai haditengerészet járőrhajói figyelmeztető tüzet nyitottak egy észak-koreai járőrhajóra, miután az megsértette a két ország tengeri határát és behatolt Dél-Korea vizeire. Az incidens 2010. május 15-én a késő esti órákban történt a Sárga-tengeren, az északi demarkációs vonal területén.
Ötödik generációs harci gép a 2010-es RIAT-on
2010. május 17. 8:22
A repülőnapok szerelmesei bizonyára már tudják, hogy a 2010. július 17-18. között megrendezendő Royal International Air Tattoo-n tiszteletét teszi a világ első, szolgálatban álló ötödik generációs harci gépe, az F-22. A Raptor a 2008-as RIAT-ra is hivatalos volt, de akkor a szigetország hírhedt időjárása megakadályozta a várva várt fairfordi bemutatkozást.
Ágyútűz zúdult a parlamentre
2010. május 17. 6:35
Ágyútüzet zúdítottak a szomáliai iszlamista lázadók vasárnap az ülésező parlamentre, az emiatt kirobbant összecsapásban civilek vesztették életüket, közölték kórházi források. Az al-Shabaab milícia támadására a kormányerők és az Afrikai Unió katonái ütegeik és aknavetőik sortüzével válaszoltak.
Még mindig privát kémekkel dolgozik a Pentagon?
2010. május 17. 6:25
Az amerikai hadsereg a törvényességi kételyek ellenére továbbra is alkalmaz titokban privát kémeket Afganisztánban és Pakisztánban. A New York Times tisztviselőkre hivatkozva írt arról, hogy az amerikai katonai felső vezetés még mindig támaszkodik a jelentésekre, amelyekből már több százat küldtek a kémek a nehezen elérhető térségekből.
Emlék az Ég Katonáinak
2010. május 17. 6:16
Huszonkilenc pilótának, két repülőműszaki tisztnek és egy sorállományú katonának állít emléket az az aranyozott lemezzel borított gránittábla, amelyet szombaton avattak fel az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison. A tábla a bázison repülés vagy repülés-előkészítés közben balesetben elhunytak előtt tiszteleg.