Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A haza minden előtt!”

Szöveg: Kiss József, Pete Balázs | Fotó: Pete Balázs |  2022. november 25. 13:07

A pesti belváros egyik legnagyobb épületegyüttese az egykori Országos Tiszti Kaszinó épülete. „A haza minden előtt!” - hirdeti homlokzatán a sokat megélt épület. A megnyitásának századik évfordulója alkalmából elhelyezett emléktáblánál november 21-én tartottak megemlékezést.

Országos_Tiszti_Kaszinó (2)

Az 1899-es átadása óta a kaszinó honvédtiszteknek biztosított társasági életet és közművelődést, működött kaszárnyaként is, közéttermeknek, mozinak, írói körnek, vívóklubnak, színháznak, honvéd zenekarnak, számos rendezvénynek is otthont adott, ma pedig bankszékház.

A Helyőrségi Tiszti Kaszinó tagjai évről-évre koszorúzással emlékeznek az 1899-es megalakulásra, egyben mindazokra, akik hozzájárultak a Váci utcai barokk palota felépítéséhez, és ezzel lehetővé tették azt, hogy az Országos Tiszti Tudományos és Kaszinó Egyesület tagjai méltó helyre kerüljenek, a kor egyik legimpozánsabb épületében művelődjenek, társadalmi értékeket közvetítsenek, és kulturált körülmények között töltsék szabadidejüket.

Országos_Tiszti_Kaszinó (10)

Az ünnepi megemlékezésen beszédet mondott Szarka Csaba ezredes, a Helyőrségi Tiszti Kaszinó Egyesület elnöke, majd Simon Andrea honvédelmi alkalmazott, előadóművész Ady Endre: Intés az őrzőkhöz című versét adta elő.

A Tiszti Kaszinó emléktáblájánál koszorút helyezett el Szijártó Richárd ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár dandárparancsnok-helyettese, Szarka Csaba ezredes, az egyesület elnöke és Kis Lajos alezredes, az egyesület alelnöke, továbbá a Magyar Külkereskedelmi Bank Nyilvánosan működő Részvénytársaság és a Magyar Bankholding Zártkörűen működő Részvénytársaság képviseletében Báthori Krisztián, a Magyar Bankholding Compliance és Bankbiztonsági Ügyvezető Igazgatóság ügyvezető igazgatója.

A koszorúzás végén a Szózat dallamai csendültek fel, majd a Magyar Takarodó zárta a megemlékezést.