Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A honvédelmi minisztert hallgatta meg a Nemzetbiztonsági bizottság

Szöveg: Révész Béla | Fotó: Országgyűlés Hivatala |  2020. október 27. 19:29

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program már túlmutat 2026-on - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter október 27-én, a Parlamentben, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának meghallgatásán.

OGY_201027_8533

Kedden ülésezett az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága. Kiemelt napirendi pont volt Benkő Tibor honvédelmi miniszter éves meghallgatása, aki a vezetése alatt álló tárca 2019. évi tevékenységéről számolt be a bizottságnak. Mint mondta, a biztonsági helyzet változása súlyos problémák elé állította az európai országokat is. A tendenciák miatt a kormány elindította azt a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot, amelynek végrehajtásával a Magyar Honvédség a térség meghatározó haderejévé válhat. Ez azért is kiemelten fontos, mert így lehet garantálni Közép-Európa stabilitását és biztonságának megőrzését.

A tárcavezető kitért a Közel-Keleten, Ázsiában és Afrikában zajló negatív folyamatokra is. Mint mondta, az instabillá váló országokban uralkodó állapotoknak egyenes következménye az illegális migráció, amely komoly veszélyt jelent a nyugati civilizációra. A Magyar Honvédség 2015 óta vesz részt határvédelmi feladatokban. A rendőrség ilyen jellegű feladatait a tavalyi évben is folyamatosan segítették a katonák. A pandémiás helyzetben fokozódott az együttműködés, hiszen katonák a határzárási feladatokban és a humanitárius tranzitfolyosók biztosításában is jelentős részt vállaltak. Benkő Tibor beszámolójában megemlítette az új típusú katonai fenyegetettségeket, a hibrid hadviselést és a kibertérben folyó hadműveleteket. Rámutatott, hogy a NATO által meghatározott két fenyegetettségi irány, a keleti és a déli közül az utóbbi komplex kihívást jelent mind a Szövetség, mind Magyarország számára, így hazánk azt kezeli prioritásként.

OGY_201027_8529

Benkő Tibor honvédelmi miniszter kimagasló eredményként számolt be arról, hogy 2019-ben elkezdődött a NATO-nak felajánlott Közép-európai Többnemzeti Hadosztályparancsnokság létrehozása Székesfehérváron, míg Szolnokon a Regionális Különleges Műveleti Komponens Parancsnokság kezdheti meg működését.

A miniszter bizottsági kérdésre ismertette a Magyar Honvédség járványügyben betöltött szerepét is. Beszélt a kiemelt fontosságú hazai vállalatokhoz segítségként küldött katonai irányító csoportokról, az iskolák, óvodák, idősotthonok fertőtlenítéséről, valamint a kórházparancsnoki teendők ellátásáról is.

A tárcavezető összefoglalta a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program eddigi eredményeit. Rámutatott, hogy a program honvédelmi része magáról a katonáról és az őt körülvevő minden olyan tényezőről szól, amely munkáját és életét meghatározza, beleértve az oktatást, kiképzést, életpályamodellt, de ide tartozik a hazafias és honvédelmi nevelés, a társadalmi kapcsolatok szerepe, valamint az önkéntes tartalékos szolgálat is. A kadétprogram és a hazafias nevelés kapcsán elmondta: a honvédelmi nevelés legmagasabb foka a honvéd középiskola, amelyből jelenleg csak egy működik az országban, de a tervek szerint az elkövetkezendő 10 évben újabb 8-10 hasonló intézmény nyitja majd meg kapuit.

OGY_201027_8540

A program haderőfejlesztési részével kapcsolatosan kifejtette: ahhoz, hogy a Magyar Honvédség valóban a térség meghatározó haderejévé váljon, szükség van a technikai eszközök cseréjére. Ez a folyamat rendkívül átgondoltan, ütemezetten történik, az átalakítás pedig a tervek szerint haladt 2019-ben is. Példaként említette az Airbus H145M típusú helikopterek érkezését, amelyből ez év végéig már tizenhat lesz Magyarországon, a Mi-24-es harci helikopterek modernizálását, a hazai fegyvergyártást, melynek révén immár 14 ezer katonát láttak el új, korszerű kézifegyverekkel, vagy a Lynx gyalogsági harcjárművek hadrendbe állítását a közeljövőben.

Benkő Tibor hangsúlyozta: bár a program neve eredetileg Zrínyi 2026 volt, a jelenlegi fejlesztési tervek már 2030-2032-re vonatkoznak.

A meghallgatás zárt üléssel folytatódott, amelyen a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 2020-as eddigi tevékenységéről tájékozódott a bizottság.