Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A katonai sportélet meghatározó alakjaira emlékeztek

Szöveg: Balatoni Kitti | Fotó: Kismartoni Mátyás |  2020. november 25. 16:15

Koszorúzással emlékeztek a sporttisztek a Honvéd Sportoktatói Tanfolyam katonai testnevelőire, a Budapesti Honvéd Sportegyesület telephelyén, november 25-én, szerdán.

20201125-sportolok-koszoruzas  (1)

Idén is - ahogy minden év novemberében - azokra a még élő, illetve az elhunyt bajtársakra emlékeztek a sporttisztek, akik 72 évvel ezelőtt, nehéz körülmények között is vállalták, hogy híres elődeik példáját követve élethivatásuknak tekintik a katona fiatalok fizikai felkészítését, a katonasport szervezését.

A Honvéd Sportoktatói Tanfolyam, a későbbi SPOTI, 1948 novemberében alakult. Célja a katonai testnevelési kiképzéshez szükséges szakember állomány megteremtése volt. A SPOTI az évek során olyan szervezetté vált, amelyből elhivatott, gyakorlott, a honvédség fizikai felkészítését szívügyének tekintő szakemberek sokasága került ki. Olyan katonai testnevelők, akik évtizedeken keresztül meghatározták a Magyar Honvédség sportéletét. A 72 év alatt elért eredmények elismerést váltottak ki az egykori tanítványokból és tiszteletet ébresztettek az utódokban is.

20201125-sportolok-koszoruzas  (2)

1998-ban, a Honvéd Sportoktatói Tanfolyam megalakulásának 50. évfordulóján, tiszteletük jeléül emléktáblát helyeztek el az aktív és a nyugdíjas testnevelők a Budapesti Honvéd Sportegyesület telephelyén található egykori intézet épületének falán.

20201125-sportolok-koszoruzas  (3)

„Nagyon fontos, hogy ismerjük a hagyományainkat, hogy tudjuk, honnan indultunk. A Honvéd Sporttiszti Tanfolyam meghatározó állomás volt. Igaz, 1948-ban még teljesen más igényeknek, feladatoknak és feltételeknek kellett eleget tenni. Az egész országot újra kellett építeni, akárcsak a honvédséget. Így sok katona képzésére volt szükség, sok sporttisztre, felkészült szakemberre, ami akkor nem állt rendelkezésre, hiszen a háború megtizedelte a létszámot. Azért indították ezt a tanfolyamot, hogy gyors, mégis alapos tudással vértezzék fel a jelentkezőket. Olyan szemléletet adtak át, melyben fontos az összetartozás, a sportszerűség, az edzés és az egészséges életmód. Generációról-generációra öröklődött mindez és most, 2020-ban a sportszázad tagjai is megismerhetik a gyökereiket. A koszorúzással nem csupán a ’48-as kezdetekről, hanem az azóta eltelt 72 évről is megemlékezünk, hiszen nagyon sok testnevelőről, sportversenyről, kiváló teljesítményről beszélhetünk” - mondta a szerdai rendezvényen dr. Eleki Zoltán ezredes, a Magyar Honvédség Parancsnoksága Kiképzési Csoportfőnökség vezető szakreferense, a Magyar Honvédség főtestnevelője.

20201125-sportolok-koszoruzas  (4)

Idén, a járványügyi helyzetre való tekintettel, a megemlékezés szűk körben történt. A nyugállományú testnevelők nevében Farkas László nyugállományú alezredes, a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, az aktív testnevelő tisztek nevében dr. Eleki Zoltán ezredes, a Magyar Honvédség főtestnevelője, a katonasportolók nevében az MH Sportszázadtól Neu Gábor főhadnagy, Lukács Norbert törzsőrmester, Lukács Botond őrmester, Salánki Evelin őrmester, Hufnágel Tibor őrmester és Takács Márton őrmester helyezte el az emlékezés koszorúját.

20201125-sportolok-koszoruzas  (5)