Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnöke

LALA8157

A hazatért katona is hős, nemcsak az elesett!

2021. április 22. 15:22

A 2001-ben létrehozott Doni Hősök Emléktúra két évtizedes dinamikus fejlődését a COVID-19 világjárvány nem tudta megtörni. Bár a korábbiakhoz képest kisebb létszámmal, de az elmúlt évhez képest jóval több hazai – és három külföldi – helyszínen teljesítették a résztvevők a gyalogos túrát. A 2021-es Doni Hősök Emléktúra sikeres teljesítéséről készített jelentést Jásdi Balázs, a Doni Hősök Emléktúra ötletgazdája és főszervezője nyújtotta át Mihócza Zoltán altábornagynak, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnökének április 22-én.

20210112_katonasportolók (3)

Elismerést kaptak a legjobb katonasportolók

2021. január 12. 14:23

A 2020-as évben kiemelkedő sportteljesítményt elért katonasportolók részére adott át elismerést Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Németh Szilárd, a tárca parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes január 12-én, kedden, Budapesten, a minisztérium Balaton utcai objektumában.

20210112-utbainditas (1)

Útnak indult a Doni Hősök Emléktúra

2021. január 12. 13:11

2021-ben is útnak indul a Doni Hősök Emléktúra - habár idén, a járványhelyzet miatt rendhagyó módon a menetszázadok tagjai egyénileg teljesítik választott túraútvonalaikat.

Mihócza_altábornagy_látogatás_12.22 (1)

Budapesten is számíthatnak a katonákra

2020. december 22. 14:31

Kormányzati épületek védelmét ellátó járőröket és kórházakat látogatott meg Mihócza Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának (MHP) törzsfőnöke december 21-22-én.

20201013_civil kontroll konferencia (3)

A társadalom támogatása nélkül nincs fejlesztés

2020. október 13. 16:20

A Magyar Honvédség fejlesztése elengedhetetlen, de a feladatot szigorú politikai-civil társadalmi ellenőrzés alatt kell végrehajtani - mondta Benkő Tibor egy konferencián Budapesten, október 13-án.

1596118524

Búcsú és új kezdet

2020. július 30. 15:54

Augusztus 1-jén kezdi meg munkáját az MH Transzformációs Parancsnokság, amely az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság jogutódja lesz. Az MH HFKP utolsó állománygyűlését július 30-án tartották Budapesten.

1596080025

Életműdíjat kapott Farkas Bertalan

2020. május 26. 19:59

Görgei Artúr-életműdíjjal ismerték el Farkas Bertalan nyugállományú dandártábornok kiemelkedő katonai pályafutását május 26-án, Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban. A rangos elismerést dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter nyújtotta át a díjazottnak.

1596079823

Megemlékezés a honvédelem napján

2020. május 21. 11:51

A magyar honvédelem napja alkalmából tartottak koszorúzást Budapesten a Várban, valamint Görgey Artúr sírjánál május 21-én. A megemlékezésen a Honvédelmi Minisztériumot Szabó István honvédelmi államtitkár, a Magyar Honvédséget pedig Mihócza Zoltán altábornagy, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnöke képviselte.

1596078126

Sokan jelentkeznek katonának Csepelen

2020. április 14. 8:23

Az eddigi tapasztalatok alapján egyre növekvő igény mutatkozik a csepeli toborzóiroda munkatársainak munkájára. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) második budapesti toborzó ügyfélszolgálata március vége óta várja az érdeklődőket.

1596075376

Kultúránk megőrzése és építése kötelesség

2020. január 22. 17:07

A magyar kultúra napját ünnepelték január 22-én, szerdán, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban. A Honvédelmi Minisztérium ünnepségén Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédében a magyar kultúra fontosságára emlékeztetett.