Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Alaki szemle a rend és fegyelem ellenőrzőinél

Szöveg: Bányász Eszter | Fotó: Rácz Tünde |  2023. március 24. 17:32

Alaki szemlét tartottak az MH Katonai Rendészeti Ezrednél, a budapesti Petőfi Sándor laktanyában, március 24-én. Bozó Tibor vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója személyesen győződött meg az alakulat katonáinak felkészültségéről.

A kijelölt ellenőrző bizottság először az állomány tagjainak a felszerelését, az öltözetét és fegyverük karbantartottságát ellenőrizte, illetve meggyőződtek a szolgálati igazolványok érvényességéről is. Ezt alaki fogások sora követte raj-, szakasz-, majd századkötelék szintjén. A mozdulatok szabályos, határozott és egységes végrehajtásán túl az előforduló hibák javítását is figyelték a bizottság tagjai. Az alaki szemle az ezred egészének díszmenetével zárult.

„Önök ellenőrzik a Magyar Honvédségnél a rend és a fegyelem bizonyos szegmenseit, így önöket fokozottan górcső alá vesszük” – kezdte értékelőjét Bozó Tibor vezérőrnagy, hangsúlyozva az ezred munkájának jelentőségét. „Tisztességes felkészülés volt, pozitív változások történtek az őszi feladatvégrehajtás óta. Azt láttam, hogy igyekeznek és bizonyítani akarnak. Nagyon fegyelmezett az összkép is, egységes, jó képet mutatnak, ezért tisztelet és becsület önöknek! Összességében az ezred alaki szemléjét jóra értékelem” – fogalmazott a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója, hozzátéve: reméli a fejlődés töretlen marad.

Címkékalaki szemle