Árvíz utáni hídhelyreállítás Bosznia-Hercegovinában

A segítség pedig nem váratott soká magára: közvetlenül az áradások utáni katasztrófa felszámolásában oroszlánrészt vállalt az Európai Unió, pontosabban annak békefenntartó missziója, az EUFOR. A későbbiekben viszont – árvízi vonatkozásban – a békefenntartók szerepe véget ért, hiszen alakulataik műszaki jellegű feladatokra nem voltak kiképezve.

Az EU ennek okán létrehozta az árvíz utáni helyreállítást támogató projektjét (Flood Recovery Programme), melynek finanszírozásában az ENSZ, azaz a UNDP (United Nations Development Programme) is komoly szerepet vállalt. Ezt követően az árvízkárosult bosnyák önkormányzatok már közvetlenül ennek a projektnek a támogatását kérhették a helyreállításhoz. A helyreállítás része volt a megrongálódott, avagy megsemmisült hidak javítása, újraépítése is. Ez esetben pusztán az hibádzott, hogy a bosnyák haderőnek akadt ugyan műszaki alakulata, de nekik jobbára a háború során lerakott milliónyi akna felszedése adott munkát; tapasztalatuk, jártasságuk főleg ebben volt, mintsem a hídépítésben. Az osztrák műszakiak tartottak ugyan egy néhány hetes, egyszerű sémájú hídépítési kiképzést Boszniában, ám ez semmiképp sem volt elegendő a tényleges kivitelezés során.

Itt jöttünk a képbe mi, magyarok – egészen pontosan a szentesiek. A MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred ugyanis kiválóan ért a hídépítéshez (is), így aztán a boszniai árvíz évének novemberében elindultak Baranyai István őrnagy vezetésével a helyszínre – feltérképezendő a helyreállításhoz, hídépítéshez nyújtandó segítség szervezési-kivitelezési feladatait. Karácsonyra hazatért a háromfős csapat, hogy azután január közepén már, mint EUFOR-katonák lássanak munkához Bosznia-Hercegovinában.

„Valamiféle kapocs voltunk az EU, a UNDP és a bosnyák műszakiak között – mesél a történtekről Baranyai őrnagy –, részt vettünk a tárgyalásokon is, melyeken a helyi önkormányzatok adták elő kéréseiket, illetve ahol megegyeztek velük mindabban, amivel nekik kellett kivenniük részüket a munkából.”

A magyar kontingens elsődleges feladata a tanácsadás, illetve a hídépítés felügyelete volt – no meg a külföldről érkező, az építést támogatandó pénzeké. A jelentkező önkormányzatok igényeinek felmérése során rengeteget utaztak a boszniai hegyek között, számos helyszínt szemrevételeztek. Véleményezték a hídépítési lehetőségeket, aztán a UNDP döntött.

„Meglehetősen bonyolult volt a politikai helyzet azon a tájon, hisz bosnyákok, szerbek és horvátok váltották ciklikusan egymást a helyi közéletben, politikában. »Természetesen«, amit kitalált az egyik, azt a másik rögtön lehúzta. A UNDP döntéseit is – támogatnak-e valamely önkormányzatot, vagy sem – sok esetben az ezzel kapcsolatos szituáció határozta meg” – magyarázza Baranyai István.

A tanácsadáson, szervezésen kívül, azért nem egy esetben a kétkezi munkához is odaálltak a szentesi szakemberek; a tapasztalatlan bosnyákoknak jó néhány technikai mesterfogást, okosságot is megtanítottak, de megesett, hogy a tervezésből kimaradt számításokat is ők végezték el. Ezek közé tartoztak az olyasféle felület-meghatározások, melyek egy rácsos szerkezetű híd esetében a festéshez szükséges festékmennyiséget állapították meg.

Az újraépítendő hidak vasbeton-hídfője már készen állt – azt a UNDP külön, civil vállalkozóval készíttette el –, a műszakiak pedig hozzávetőleg két hét alatt végeztek a feladattal. Az általában 10-30 méter hosszúságú acélszerkezetű hidak fa-koptatóréteggel bírtak, megépítésük egyszerű rutinmunka volt Baranyai őrnagyéknak, már amennyiben az „emberi tényező” is támogatta a végrehajtást.

„Az előkészületek, a szemrevételezés és a szervezés rengeteg időbe telt. Ráadásul néha a helyi politika is keresztbe tett a csapatnak. Mint például akkor, amikor a tárgyalások során mindenben megállapodtunk az ott éppen szerb helyi önkormányzattal, ám a munkálatok megkezdésekor meglepődve vettük észre, hogy még vizünk sincs a magasnyomású mosóhoz, mellyel a régebbi festékréteget kell eltávolítani. Több napi telefonálgatásba telt, mire ímmel-ámmal elkezdett működni a rendszer. A UNDP-nek kellett közbelépnie… Kiderült, hogy amikor a szerb önkormányzat megtudta: a hidat bosnyák műszakiak fogják építeni – abban a pillanatban hátat fordítottak az egésznek. Persze, azért a híd elkészült, de az ünnepélyes átadás elmaradt. Senki nem jött el a helyiek közül. Hát, így ment…” – emlékszik a történtekre az őrnagy.

Nem tartozik a misszió szép emlékei közé az a közjáték sem – ami szintén a fentebb említett építés során történt –, amikor a híd felújítása során a szerb helyiek még azzal is meggyanúsították a bosnyák műszakiakat, hogy ellopták az újraépítendő koptatófelület korábbi hulladékfáját.

Szerencsére, az ellenkezőjére is akadt példa. „Féléves missziónk alatt négy hidat építettünk és azok voltak a legszebb pillanatok, amikor a település lakossága egy emberként állt a hídépítés mellé; jöttek, jelentkeztek, segítenének. Mit fogjanak meg? Mit tegyenek arrébb? Mit hozzanak? Etettek-itattak, zavarba ejtően jól tartottak bennünket. Az átadáskor ünnepség, virágok és sok-sok „köszönjük szépen!” – meséli a 2015-ben végzett küldetésükről Baranyai István.