Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átadták az első görög Rafale-t

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2021. július 26. 21:11

Jól halad a görög Rafale beszerzési program, hiszen néhány hónappal a szerződés aláírását követően már át is adták az első gépet Görögország számára.

rafale_01-2

A hivatalos átadási ceremóniát a Dassault Aviation istres-i telephelyén tartották július 21-én. Az ünnepségen - mások mellett - jelen volt Nikolaos Panagiotopoulos, görög védelmi miniszter, Konstantinos Floros, görög vezérkari főnök, valamint Éric Trappier, a Dassault Aviation vezérigazgatója.

A tizennyolc Rafale beszerzését 2020 decemberében hagyta jóvá a görög kormány és nem is kellett sokat várni az első gép átadására. Az előzetes ütemterv szerint várhatóan havi egy gép átadásával számol a gyártó, után pedig megkezdődik az új, még fennmaradó példányok gyártása is.

Az első hat gép biztosan a francia légierőtől érkezik, ezeken zajlik majd a személyzet kiképzése is. A hajózók képzése már folyamatban van, hamarosan pedig csatlakozik hozzájuk ötven műszaki is, akik a Dassault Aviation mérignac-i telephelyén kapják majd meg az átképzést a Rafale-ra.

Nem ez az első eset, hogy a görög légierő francia típust rendszeresít, hiszen a Mirage-t (2000, 2000-5) jelenleg is hadrendben tartják. A két fél együttműködése a Mirage F1-esek érkezésével több mint 45 éve tart, most pedig a Rafale-lal folytatódik.

Forrás: jetfly.hu