Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az alakulatok is megemlékeztek a forradalom évfordulójáról

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. október 22. 7:22

Az 1956-os forradalom kitörésének 65. évfordulójáról a Magyar Honvédség parancsnokságai, alakulatai és katonai szervezetei is megemlékeztek. Alábbi összeállításunkban az e megemlékezésekről készített tudósításokat közöljük. (Cikkünk folyamatosan frissül!)

MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred

Ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg az alakulat katonái és honvédelmi alkalmazottjai az 1956-os forradalom kitörésének 65. évfordulójáról. Szalkay Dániel hadnagy ünnepi beszédében szólt a közösség összetartó erejéről, az ’56-os forradalmárok hőstetteiről és arról, hogy áldozatuk nem volt hiábavaló.

Nemzeti ünnepünk alkalmából Debrődi Péter őrnagy a Szolgálati Érdemjel arany fokozatát, Pintér Ágnes Erika törzsőrmester, Kanyogh János szakaszvezető, Kelemen János József szakaszvezető az Altiszti-Legénységi Szolgálati Jel III. fokozatát vehette át. Hertelendi Péter Mihály honvédelemi alkalmazott húsz év után oklevelet, Pásztor Antal Lajos százados, Martin László zászlós, Szanyi Máté törzsőrmester, Kovács András Zoltán szakaszvezető Békefenntartásért Szolgálati Jelet, Pénzes Zoltán zászlós, Kiss Ferenc főtörzsőrmester, Török Péter főtörzsőrmester és Tóth Lea honvédelmi alkalmazott emléktárgyat és elismerő oklevelet kapott.

Szöveg és fotó: MH 1. HTHE

* * *

MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj

Tizenkilenc hivatásos és szerződéses katona vehetett át elismerést az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett állománygyűlésen Csaba Tibor alezredestől, a zászlóalj parancsnokhelyettesétől, október 21-én, Székesfehérváron. Az alakulattól ketten a Magyar Honvédség Parancsnoksága általi elismerésben részesültek.

Az ünnepi beszédben elhangzottak Albert Camus, Nobel-díjas francia író és filozófus, az 1970-es években híressé vált gondolatai is: „A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt 20 esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a leckét megértse a fülét betömő, a szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia - s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok az életüket adták, és soha, sehol - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat. Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra."

 

Kép és szöveg: MH 93. PSVVZ

* * *

MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred

A csapatzászló fogadásával, illetve a Himnusz felcsendülésével kezdődött a székesfehérvári alakulat ünnepi állománygyűlése. Az Alba Regia laktanyában tartott rendezvényen több mint harminc hivatásos és szerződéses katona, valamint honvédelmi alkalmazott vehetett át emléktárgyat, emléklapot és oklevelet az alakulat parancsnokhelyettesétől, Koronczai Tibor alezredestől.

A rendezvényen Oláh Emil ezredes, a Protestáns Tábori Püspökség lelkészi kar vezetője osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. Mint fogalmazott: emlékezni, emlékeztetni, tükröt tartani és a tükörbe belenézni ’56 okán civilnek, katonának egyaránt fontos. Hangsúlyozta: a felismert bölcsesség és bátorság hozhatja el az igazi 65. évfordulót. Kiemelte azt is, hogy a világos értékek melletti elkötelezettség, az egymásért és az országért vállalt felelősség adta a forradalom tisztaságát.

Az állománygyűlést megelőzően, október 19-én, a fővárosi Stefánia Palota - Honvéd Kuturális Központban a honvédelmi miniszter - a Magyar Honvédség érdekében, beosztásában huzamosabb időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként - a ,,Szolgálati Érdemjel bronz fokozatát” adományozta Orsós József főtörzsőrmesternek.

Szöveg: Gyimóthy Levente
Fotó: Dömsödi Richárd

* * *

MH Bakony Harckiképző Központ

Ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg a várpalotai alakulat katonái és honvédelmi alkalmazottai az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójáról. Oszlánszki Béla ezredes, az alakulat parancsnoka a 65 évvel ezelőtti eseményekről szóló beszédében ma is követendő példaként emelte ki a forradalomban résztvevők önzetlen összefogását.

Az ünnepségen a Bán Aladár Általános Iskola Rákóczi Telepi Tagiskolájának diákjai adtak műsort, valamint dr. Nagy Szintia Mirtill hadnagy mondott verset. A rendezvényen előléptetéseket és elismeréseket is átadtak.

Szöveg és fotó: MH BHK

* * *

MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendeztek ünnepi állománygyűlést balatonakarattyai Honvéd Üdülőben október 22-én. A megemlékezésen Kertay Zsuzsanna köszöntőjét követően Havasi Marcell elevenítette fel a 65 évvel ezelőtt történt eseményeket. Összefoglalta, hogyan vált a kezdetben békés demonstráció országos forradalommá és szabadságharccá, ami végül az összefogásból és a bátorságból példát mutatott a nyugati világnak. A megemlékezés zárásaként Sinka István Üdv néked ifjúság című verséből idézett.

Az ünnepi állománygyűlésen elismeréseket is átadtak.

Szöveg és fotó: MH RKKK

* * *

MH Béketámogató Kiképző Központ

Ünnepi állománygyűléssel emlékezett meg az 1956-os forradalom és szabadságharcról az MH Béketámogató Kiképző Központ személyi állománya Szolnokon. Az október 22-i rendezvény a Himnusz felcsendülésével kezdődött, majd Kiss Róbert ezredes, központparancsnok elismeréseket adott át.

Az 1956-os történéseket, azok máig ható jelentőségét Tóth Kálmán őrnagy, a központ megbízott törzsfőnöke idézte fel. „Emlékezünk az ezen a napon rendezett tüntetésre és a belőle kirobbanó forradalomra, emlékezünk magukra az emberekre, ’56 hőseire, akik kockára tették életüket a haza, a demokrácia és az emberi szabadság védelméért” - mondta a megbízott törzsfőnök.

A rendezvény Kiss Róbert ezredes ünnepi gondolataival folytatódott, majd a Szózattal ért véget.

Szöveg és fotó: Kelemen Ilona

* * *

Az MH Anyagellátó Raktárbázis

Ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharcról az MH Anyagellátó Raktárbázis Újszász utcai laktanyájában, október 22-én.  A forradalmi napokról készült vetítés és ünnepi beszéd mellett az AngyalBourbon Zenekar előadása tette színesebbé a megemlékezést.

„Néhány napra az emberek átérezték azt, amire vártak: megérezték a szabadság tiszta illatát. Zászlóerdő alatt, közösen indultak el egy hosszú úton, de átkos lett ez a boldog, őszinte vonulás. A forradalomnak jelentős honvédségi vonatkozása is van, amely ránk és a jövőre nézve példa- és iránymutató. A Magyar Néphadsereg, amely odáig az elnyomó orosz hadsereg árnyékában élt, Maléter Pál vezérőrnagy vezetésével átállt a saját hazáját védelmező forradalmárok mellé. Ezzel is kifejezve, hogy a magyar hadsereg minden idegen befolyás ellenére magyar marad, és nem mond ellent saját identitásának” - hangzott el az ünnepi beszédben.

Szöveg: Prodán András
Fotó: Kárpáti László

* * *

MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár
MH Katonai Rendészeti Központ

Közös ünnepi állománygyűlést tartott az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) és az MH Katonai Rendészeti Központ (MH KRK) az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére. Az MH KRK Objektumvédelmi Század parancsnoka, Kovács Zoltán őrnagy ünnepi beszédében kiemelte a szabadságunkért harcoló hőseinkre való emlékezés fontosságát. 1956. október 23-a forradalmárjainak bátorsága meghatározta történelmünket.

A rendezvényen Vadászi Norbert ezredes, az MH BHD dandárparancsnok-helyettese, valamint Bartha László ezredes, az MH KRK törzsfőnöke elismeréseket adtak át és gratuláltak az előléptetésekhez. Az ünnepséget a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Zenekarának műsora zárta, közreműködött Frech Zoltán, a Honvéd Férfikar szólistája.

Szöveg és fotó: Markovits Szilvia törzsőrmester

* * *

MH 5. Bocskai István Lövészdandár

Az alakulat helyőrségeiben - a járványügyi helyzet figyelembe vételével -, a katonák biztonságát szem előtt tartva szűk körben tartották meg az állománygyűléseket.

Debrecenben, a Kossuth Laktanyában Tarjáni Attila Imre alezredes, az alakulat parancsnokhelyettese mondott megemlékező beszédet, amelyben az október 23-ai, a várost érintő eseményekről beszélt. „1956. októberében - Márai Sándor szavaival élve - meghasadt az égbolt, mert egy nép azt mondta, elég volt. Igen, a nemzet szíve ott és akkor egyként dobbant és ez a dobbanás megrázta a világot” – hangsúlyozta.

A hódmezővásárhelyi laktanya könyvtárában megtartott állománygyűlésen Hazadi János őrnagy ünnepi beszédében elmondta: 1956-ban a diákság, az értelmiségiek és a hozzájuk csatlakozó munkásosztály fellázadt az eddig a nevükben irányító pártvezetés ellen. Az eseményekkel kapcsolatosan szinte nem tudunk kiemelkedő neveket említeni. Ez a forradalom nem egy emberhez kötődött, hanem az egyszerű emberekhez, akik összeállva ellent mertek mondani az őket terrorral és megfélemlítéssel elnyomó hatalomnak. „Emlékezzünk hát ezen névtelen hősökre, akik bátorságukkal és áldozatukkal megváltoztatták hazánkban a történelem menetét” - hangsúlyozta az őrnagy.

Az ünnepségek részeként Debrecenben Tarjáni Attila Imre alezredes, parancsnokhelyettes, Hódmezővásárhelyen pedig Dienes Ádám alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár törzsfőnökhelyettese adott át elismeréseket és szolgálati jeleket.

Szöveg: Búz Csaba főhadnagy, Madura János törzsőrmester
Fotó: Somogyi András törzsőrmester, Szalka Miklós őrvezető

* * *

MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ

Állománygyűlésen emlékeztek meg nemzeti ünnepünk, október 23-áról és a 65 évvel ezelőtti eseményekről az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ (MH LMVIK) katonái és honévdelmi alkalmazottjai Veszprémben. A rendezvényen Szász Róbert ezredes, a Hadműveleti Központ parancsnoka beszédében kiemelte: nemzeti önérzetünk szempontjából is fontos, hogy tisztán lássunk, számot vessünk múltunkkal és továbbadjuk utódainknak az ünnep üzenetét. Babits Mihály gondolatait felidézve hozzátette: „a múlt nem halt meg, hanem hat ránk, él testünkben, lelkünkben, egész valónk, az egész múlt eredője. Minden jelen pillanat magában fogalja az egész múltat és valamit ad hozzá.”

Szász ezredes beszédében felelevenítette az ’56-os forradalom és szabadságharc veszprémi történéseit és fejet hajtott a városi események kiemelkedő alakja, Brusznyai Árpád előtt is.

Az állománygyűlésen Kilián Nándor vezérőrnagy,  a Magyar Honvédség Parancsnoksága légierő haderőnemi szemlélője, valamint Berec Zoltán dandártábornok, az MH LMVIK parancsnoka adott át elismeréseket az elmúlt időszakban kiemelkedő teljesítményt nyújtó katonáknak.

A Pannon Várszínház ünnepi műsorát követő állófogadáson Porga Gyula, Veszprém polgármestere köszöntötte a vendégeket és az elismerésben részesülteket.

Szöveg és fotó: Németh Szilvia őrnagy

* * *

MH 25. Klapka György Lövészdandár

Ünnepi sorakozóval emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről a tatai dandárnál.  A rendezvényen immár harmadik alkalommal adta át Lőrincz Gábor dandártábornok, az alakulat parancsnoka a Klapka-gyűrűt, amit idén dr. Fekets Zoltán alezredes, az 1. Lövészzászlóalj leköszönt parancsnoka vehetett át. Ezt az elismerést - amit évente legfeljebb öten vehetnek át - azért alapították, hogy megköszönjék az alakulatnál kiemelkedő tevékenységet végző katonák munkáját.

A dandár a Magyar Honvédség sportbajnokságain is rendkívül magas szinten teljesített, ezért Lőrincz dandártábornok megelégedéssel és büszkeséggel emelhette magasba a dandár testnevelő tisztjével közösen a Magyar Honvédség parancsnokának vándorserlegét, ami az október 20-21-én megrendezett MH Járőrbajnokság megnyerését követően került az alakulathoz.

Szöveg: Kozák Piroska százados
Fotó: Petrovics Renáta és Dóbiás Ákos törzsőrmester

* * *

MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred

A szentesi alakulat katonái és a meghívott vendégek ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharcról a Damjanich laktanyában.  A rendezvény előtt az alakulat vezetői koszorút helyeztek el a laktanyában található 1956-os kopjafánál.

Az állománygyűlésen Pap András, a HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum magyar nyelv és irodalom, illetve történelem szakos tanára ünnepi beszédében kiemelte: „1956 a vérbe fojtás ellenére ott maradt a magyar szívekben. Megmutatta mire képes ez a kicsiny ország, itt Európa közepén, bebizonyította, hogy a nyakas magyarságot nem lehet eltiporni. Ma már vitathatatlan az is, hogy a forradalom – visszaadva az emberek hitét – képes volt megváltoztatni a jövőnket.”

Az állománygyűlés végén Antal László ezredes, az alakulat parancsnoka elismeréseket adott át, majd a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámai tagozatos diákjai adták elő műsorukat.

Szöveg: Farkas Anita hadnagy
Fotó: Janó Miklós őrmester

* * *

Szentendre

A Görgey laktanyában, a hagyományoknak megfelelően, Mecséry János posztumusz altábornagy emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődött az október 23-a alkalmából tartott ünnepség. A szentendrei alakulatok vezetői közösen helyeztek el koszorút az 1956-ban kivégzett, majd a rendszerváltozást követően rehabilitált katona elmékét őrző épület falán.

Az MH Transzformációs Parancsnokság (MH TP), az MH Civil-Katonai Kapcsolatok és Lélektani Műveleti Központ, az MH Szentendrei Helyőrség Parancsnokság közös ünnepi állománygyűlésen emlékezett nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából. Az ünnepségen Nánai László alezredes, protestáns tábori lelkész beszédében kiemelte: „1956. október 23-án egy egész nemzet nyerte vissza józan tisztánlátását, és immár mindenki előtt világos volt, hogy a kommunista propagandagépezet hazugságaival szemben mit akarnak valójában: önrendelkezést, szabad választásokat, függetlenséget, egy emberi méltóságban élhető életet.”

A rendezvényen az alakulatok parancsnokai elismeréseket adtak át, majd a Szentendre Helyőrségi Zenekar zenei összeállítását hallgathatták meg a résztvevők.

Szöveg és fotó: MH TP

* * *

MH Altiszti Akadémia

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékeztek Szentendrán, az MH Altiszti Akadémián. Bátonyi Pál nyugállományú ezredes,  a Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub tagja, ünnepi beszédében a felmenői által megélt élményeken keresztül mutatta be mindazokat az eseményeket, amiket ők és sorstársaik átéltek az 1956-os forradalom idején.

Ezt követően Frankó Imre ezredes, az akadémia megbízott parancsnoka elismeréseket adott át a katonáknak és a honvédelmi alkalmazottaknak.

A rendezvény zárásaként a résztvevők meghallgatták az MH Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnokság zenekarának ünnepi műsorát.

Szöveg és fotó: MH Altiszti Akadémia

* * *

MHP Haderőtervezési Csoportfőnökség

A hagyományokhoz híven, az MHP Haderőtervezési Csoportfőnökség október 22-én állománygyűlésen emlékezett meg nemzeti ünnepünkről, október 23-áról. Dr. Bors István ezredes, a Haderőtervezési Csoportfőnökség Haderőfejlesztési Programok Főnökségének főnöke idézte fel az 1956-os forradalom eseményit, annak jelentőségét. „Ma emlékezni akarunk! Emlékezni arra a csodálatos októberi napra, amikor egy nép azt mondta: elég volt, s megremegtek egy elnyomó világrendszer tartópillérei. Emlékezni akarunk a pillanatra, amely örökké élni fog a világ szabad nemzeteinek emlékezetében. 1956 szelleme mérce, amely ma is kötelez. 1956 legfontosabb üzenete pedig nem más, mint a szabadság szeretete és védelme: a szabadságé, amely akkor van, amikor megszűnik a félelem. A szabadság azt jelenti, hogy magunk döntünk magunkról. Merítsünk erőt 1956 hősies napjaiból, hogy egy percre se feledjük, mi magyarok a szabadság népe vagyunk. Most is hiszünk igazunkban, és a hazánkban. 1956-ban beírtuk a magyar nevet a világ történelmébe. Ötvenhat emlékéből merítsünk erőt, elszánt türelmet, akaratot” - mondta.

Az ünnep alkalomból dr. Sticz László vezérőrnagy, az MHP Haderőtervezési Csoportfőnökség csoportfőnöke okleveleket és emléktárgyakat adott át a csoportfőnökséggel együttműködő szervezetek meghívott képviselőinek, illetve a beosztott állománynak az elmúlt időszakban tanúsított kiemelkedő munkájuk elismeréseként. Wolf Illner alezredes, a Magyar Honvédség parancsnokhelyettesének vezető katonai tanácsadója pedig a „Tiszteletbeli Haderőtervező” címet vehette át. Az program befejező részében a Buborék Színház műsorát tekintették meg az állománygyűlés résztvevői.

Szöveg és fotó: MHP Haderőtervezési Csoportfőnökség

* * *

MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred

Ünnepi állománygyűlésen emlékeztek az 1956-os eseményekre a felderítő ezred katonái. A csapatzászló bevonulását követően Mari Anikó Rebeka hadnagy beszédében felelevenítette az október 23-i történéseket. A beszédet elismerések átadása követte.

Szöveg és fotó: Pallás Lilla hadnagy

* * *

MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelék

Október 23. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének napja, valamint a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának évfordulója. Bár az MH Alföldi Ideiglenes Alkalmi Kötelékben (MH AIAK) szolgálatot teljesítő katonák számára ez a nap nem volt szabad - ugyanúgy dolgoztak, mint más napokon -, de mégis megemlékeztek a történelmi eseményekről.

Szöveg és fotók: Löbl Eszter hadnagy

* * *

MH Pápa Bázisrepülőtér

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója alkalmából tartottak ünnepi állománygyűlést az MH Pápa Bázisrepülőtéren október 22-én. Az ünnepnapról – a járványügyi helyzetre való tekintettel – szűk körben emlékeztek meg a pápai katonák és honvédelmi alkalmazottak. A Himnuszt követően ünnepi beszéd hangzott el, majd elismerések átadásával zárult a program.

Kora este Pápa Város Önkormányzata is hivatalos megemlékezést szervezett a forradalom 65. évfordulójára. A városban több helyszínen emléktáblákat koszorúztak meg, majd a Jókai Mór Művelődési Központban tartottak ünnepi műsort. Az esemény zárásaként a Magyar Piéta 1956 szobornál katonai tiszteletadás kíséretében helyezték el a megemlékezés koszorúját a jelenlévők, köztük Magasy Zsolt ezredes, az MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnoka.

Szöveg: Varju Kitti
Fotó: Dévényi Veronika, Mátyás Botond Hunor főhadnagy

 * * *

MH 86. Szolnok Helikopterbázis

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulója koszorúzással és ünnepi állománygyűléssel emlékezett a szolnoki alakulat. Az előléptetéseket és elismeréseket adott át dr. Bali Tamás ezredes, parancsnokhelyettes, majd a Légierő Zenekar - Szolnok lépett fel.

A program másnap is folytatódott: a városban több helyszínen tartottak koszorúzásokat és mécsesgyújtásokat, amelyeket a helyőrségben települt alakulatok parancsnokai a városi vezetőjjek együtt emlékeztek a forradalomra.

A megemlékezés a városban elhelyezett emléktáblák koszorúzásával folytatódott, majd ezt követően ünnepi műsor vette kezdetét az ’56-osok emlékparkjában, amelyen a Légierő Zenekar - Szolnok is fellépett.

Szöveg és fotó: MH 86. SZHB

* * *

MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred

Ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharcról a területvédelmi ezred zászlóaljainak katonái. A megemlékezéseken a migrációs válsághelyzet kezeléséért járó szolgálati jelek mellett számos elismerést és oklevelet is átadtak a kiemelkedő munkát végző katonák részére.

A területvédelmi ezred nyíregyházi székhelyén megrendezett ünnepségen Polyák András ezredes, az alakulat parancsnoka ünnepi beszédében hangsúlyozta a közös összefogás erejét, amelynek fontosságát a katonák nemcsak az elmúlt időszak feladatainak végrehajtása során, hanem a mindennapokban is folyamatosan bizonyítják.

Az ünnepi beszédet követően elismeréseket adtak át az 5. Farkas Gyula Területvédelmi Zászlóalj és az ezredtörzs állományának.

Szöveg: Szidor Viktória hadnagy

Fotó: MH 2. TVE