Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az amerikai csapatkivonásról tárgyalt Blinken Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. április 17. 8:31

Előre be nem jelentett látogatásra Afganisztánba érkezett április 15-én, csütörtökön Antony Blinken amerikai külügyminiszter, egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok, majd a nemzetközi koalíció többi tagja is bejelentette, hogy szeptember 11-ig kivonja csapatait az országból.

Az amerikai diplomácia vezetője - mások mellett - Asraf Gáni afgán elnökkel és Abdulla Abdullával, a nemzeti megbékélési tanács vezetőjével találkozott. Blinken biztosította Kabult, hogy a tervezett kivonulással nem ér véget országa elkötelezettsége Afganisztán mellett. „A partnerség megváltozik, de maga a partnerség tartós lesz" – fogalmazott.

Gáni azt mondta, hogy tiszteletben tartják a döntést, és ahhoz igazítják a kormány prioritásait, valamint háláját fejezte ki az amerikai erőknek. Antony Blinken Brüsszelből érkezett Kabulba, ahol szerdán Lloyd Austin védelmi miniszterrel tájékoztatták a NATO-t az amerikai kormány lépéséről.

Joe Biden amerikai elnök szerdán vázolta fel az amerikai csapatkivonás menetrendjét. Húsz év után szeptember 11-én távoznak majd az amerikai csapatok az országból.