Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az első világháborúra emlékeztek a Ludovikások Olaszországban

Szöveg: MH Ludovika Zászlóalj | Fotó: a zászlóalj felvételei |  2022. november 6. 8:59

A Nagy Háborúban elesett magyar és olasz katonákra emlékezett az MH Ludovika Zászlóalj 12 főből álló küldöttsége, amely október végén a legfontosabb első világháborús emlékhelyeket járta végig Olaszországban.

20221104_mh_lz_olasz_latogatas_01

Több mint 100 évvel ezelőtt, a Nagy Háború idején több százezer katona harcolt az olasz frontvonalakon. A harcok kezdetén Olaszország azt remélte, hogy egy gyors, mindent elsöprő támadással a Monarchia hátországába fog vonulni és nem kell berendezkednie egy nyugati fronthoz hasonló állóháborúra. 1915-ben azonban az olasz csapatok támadását a Monarchia seregei visszaverték és ennek következtében a nemzeteknek több évig tartó állóháborúval kellett szembenézniük.

Az elhúzódó harcok több ezer katona életét követelték, kiknek emlékét és hősies helytállását a két nemzet szorosan együttműködve napjainkig őrzi és ápolja. Október végén az MH Ludovika Zászlóalj 12 főből álló delegációja azzal a céllal érkezett Észak-Olaszországba, hogy az egykori harcmezőket végigjárva lerója kegyeletét az első világháborúban elesett bajtársak előtt. A küldöttséget a “Pozzuolo del Friuli” Lovassági Dandár parancsnoka fogadta Goriziában.

20221104_mh_lz_olasz_latogatas_07

Az MH Ludovika Zászlóalj hivatásosokból, honvéd tisztjelöltekből és honvédelmi alkalmazottakból álló küldöttsége felkereste a 275 méter magas Monte San Michele csúcsán álló emlékművet is, melyen a következők olvashatók: „Ezeken az ormokon olaszok és magyarok hősként harcolva testvérré lettek a halálban".

A következő napokban tiszteletüket tették és koszorút helyeztek el a Visintiniben található magyar emlékkápolnánál, amelyet még a Nagy Háború idején kezdték el építeni az ott harcoló magyar katonák, hogy méltóképpen temethessék el idegen földön elesett bajtársaikat. A harcok véget értek, de a kápolnát akkor nem sikerült felszentelni. 2009-ben magyar-szlovén-olasz összefogással az emlékhelyet sikerült felújítani és felszentelni, így azóta az egyik legjelentősebb magyar zarándokhellyé vált.

A delegáció az emlékkápolnától tízperces autóútra található San Martino Del Carsóban is látogatást tett, ahol egy olyan múzeumot tekintettek meg, amelyben a helyi barlangászok kutatásai során talált első világháborús tárgyakat, fegyvereket és lőszereket mutatják be.

20221104_mh_lz_olasz_latogatas_06

Az észak-olaszországi emléktúra a foglianói osztrák-magyar, valamint a redipugliai olasz katonai temető meglátogatásával folytatódott. A foglianói osztrák-magyar katonai temetőben 14 550 első világháborús hősi halottat temettek el és az azonosíthatóan magyar nevű hősök fejfáját nemzeti színű szalagok díszítik. A redipugliai első világháborús katonai temető Európa legnagyobb katonai emlékműve és zarándokhelye. A hatalmas márványlépcső 100 187 elesett olasz katona és egy egészségügyi szolgálatot teljesítő hősies nő hamvait őrzi. A monumentális emlékművet huszonkét márványlépcsőfok alkotja, tetején három kereszt és egy kápolna található.

Az emléktúra végéhez közeledve a küldöttség Marco Pascoli professzor vezetésével végigjárta a doberdói frontvonal 14 kilóméteres szakaszát, melynek csúcsa az 510 méter magas Monte Ragnona volt, ahonnan letekintve szemük elé tárult az egykori hadszíntér.

20221104_mh_lz_olasz_latogatas_10

A kiutazás pozitívuma azonban nem csak a történelem testközelből való megismerése és elődeink előtt lerótt kegyeletünk, tiszteletünk kifejezése volt, hanem az is, hogy a delegációnak lehetősége nyíljon megismerni az olasz hadseregben is egyedülálló, "Serenissima" Lagunari Ezrednél az olasz katonák kétéltű kiképzését, felszerelését. Meglátogatták a 3° Reggimento Genio Guastatori műszaki ezredet is, akiknek az első világháborúig visszanyúló történetét a csapatmúzeumokon keresztül ismerhették meg. Az Udinében tett látogatás során pedig betekintést nyerhettek a Multinational Land Force működésébe, amely három nemzet együttműködésén alapul és feladata az együttműködő nemzetek, a NATO és az ENSZ katonai műveleteinek esetleges támogatása.

Kapcsolódó cikkek