Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bátran és hűséggel – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. május 16. 14:53

A Pápai Svájci Gárda több mint fél évezredes – megkérdőjelezhetetlen hűséggel teljesített – történelmében két meghatározó dátumot tartanak számon. A szervezetet 515 éve, 1506. január 22-én alapította II. Gyula pápa, azonban csapatünnepükre minden évben május 6-án kerül sor.

MH_2021_05_borító

A dátumválasztás oka, hogy 1527. május 6-án az akkor 189 fős gárda tagjai közül – a parancsnokukkal együtt – száznegyvenheten áldozták életüket az V. Károly (a későbbi német–római császár) csapatai ellen vívott összecsapásban. Miközben a Szent Péter téren dúlt a harc, a gárdisták egy része a biztonságot jelentő Angyalvárba menekítette VII. Kelemen pápát. A Róma kifosztása (Sacco di Roma) néven ismertté vált történelmi esemény évfordulóján az elesett bajtársakra való emlékezés mellett egy örömteli rendezvényre is sor kerül, hiszen az alapképzésüket sikeresen teljesítő fiatal gárdisták ekkor tesznek esküt. Megtisztelő érzéssel, a „család” új tagjaként a pápának tett hűségüket öntik határozott fogadalomba. Ugyanekkor az ünnepi ceremónián jelenlévő idősebb gárdisták szintén megújítják korábban tett esküjüket, aminek mottója: acriter et fideliter, azaz bátran és hűséggel.

További részletek a Magyar Honvéd magazin május 14-én megjelent számában!