Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Békeidőben a kiképzés a Magyar Honvédség legfontosabb feladata

Beszélgetés dr. Lippai Péter dandártábornokkal (1. rész)

Szöveg: Szűcs László | Fotó: Szabó Lajos zászlós és archív |  2021. február 23. 7:23

Rendhagyó interjút készítettünk dr. Lippai Péter dandártábornokkal, a Magyar Honvédség Parancsnoksága Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnökével. Nemcsak az általa vezetett szervezet tevékenységéről és feladatairól váltottunk szót, hanem 35 éves katonai pályafutásának legmeghatározóbb fejezeteiről, a felmenőktől kapott örökségről, a hobbikról és a család jelentette hátországról is. A beszélgetés első részében a „szakma” volt a középpontban.

20210222-1lippai-interju-02

Február 1-jén vette át a Kiképzési Csoportfőnökség vezetését Horváth Gábor vezérőrnagytól, aki Brüsszelben, a Magyar Honvédség Katonai Képviselő Hivatalát vezeti az elkövetkező években. Milyen érzésekkel kezdte meg a munkát csoportfőnöki beosztásban?

Ismerős volt a felelősség érzése, hiszen az én vezetésemmel állítottuk fel a Kiképzési Csoportfőnökséget 2019 januárjában. A későbbi csoportfőnök, Horváth Gábor tábornok úr ekkor még külszolgálaton volt, az EUFOR-misszió törzsfőnökeként szolgált Szarajevóban. Tehát fél évig, az ő hazaérkezéséig, megbízott csoportfőnökként irányítottam a szervezetet. Ennek az első hat hónapnak az volt a fő feladata, hogy a csoportfőnökség felálljon és működőképes legyen. Úgy vélem, ezt a szintet sikerült megugranunk. Aztán a következő másfél évben – vezérőrnagy úr irányítása mellett – rengeteget tanultam. Ma már sokkal magabiztosabban látom el ezt a feladatot, mint korábban.

Váratlanul érte a felkérés?

Horváth vezérőrnagy úr távozása természetesen tervezetten történt, így nem ért váratlanul a felkérés. Azt is tisztán kell látni, hogy ezen a szinten nekünk, katonai vezetőknek ott kell helyt állnunk, ahová az elöljáróink szánnak minket, ahol nagyobb szükség van ránk, ez nem a saját választásunkon múlik. Ugyanakkor, ahogy minden beosztásnak, ennek a feladatnak is megvannak a maga szépségei és kihívásai, és a korábban összegyűjtött tapasztalatokat ebben a beosztásban jól lehet kamatoztatni.

20210222-1lippai-interju-01

Melyek a Kiképzési Csoportfőnökség legfontosabb feladatai?

Hadműveleti és hadászati szinten, azaz operatív és stratégiai szinten irányítja a Magyar Honvédségben folyó kiképzést összhaderőnemi hatáskörrel. És itt szeretném hangsúlyozni, hogy különbséget kell tennünk kiképzés és képzés között. Mi – azaz az úgynevezett J7-es szervezeti elem – a jelenlegi rendszerben alapvetően a katonai kiképzésért vagyunk felelősek. Feladatainkat a Magyar Honvédség törzsfőnökének szolgálati alárendeltségében hajtjuk végre. Ő irányítja a különböző csoportfőnökségek összehangolt tevékenységét. Szakmai irányításunkat ugyanakkor a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese gyakorolja – hasonlóan minden más katonai szervezethez, ahol a kiképzés, mint feladatrendszer a parancsnokhelyettes hatáskörébe tartozik. A katonák képzése – a jelenlegi feladatelosztás alapján – nem a Kiképzési Csoportfőnökség hatásköre, hanem a személyzetié, ők foglalkoznak a különféle tanfolyamokkal és az iskolajellegű képzési formákkal. Talán érthető a példa, ha azt mondom, hogy a tisztképzés és az altisztképzés átfogó jelleggel a Személyzeti Csoportfőnökség hatásköre, ám az ott zajló katonai jellegű felkészítésért mi vagyunk a felelősek. Éppen ezért nagyon szorosan együtt kell működnünk velük, mert sok az átfedés és az összefüggés. Feladataink a csapatok esetében az alapkiképzéstől a legmagasabb szintű kötelékkiképzésig terjednek – beleértve minden, a kiképzéssel kapcsolatos rendezvényt, rövidebb tanfolyamot és gyakorlatot is. Szintén mi határozzuk meg a szakmai követelményeket a kiképzés támogató rendszer kialakításához és működtetéséhez is. Ide tartoznak a kiképzéstechnikai eszközöktől kezdve a gyakorló- és lőterekig bezárólag azok az eszközök és létesítmények, amelyek segítségével a kiképzést végrehajtjuk. Ezeket kell a Magyar Honvédség szintjén szakmailag irányítanunk és koordinálnunk.

Röviden összefoglalva: nem kis munka az önöké. Annak idején, még sorkatonaként, azt tanították nekünk, hogy békeidőben a kiképzés a bakák legalapvetőbb teendője…

Ahogy ezt Korom Ferenc vezérezredes úr megfogalmazta: békében a kiképzés nemcsak a katona, hanem az egész Magyar Honvédség legfontosabb feladata, az egyetlen olyan tevékenység, amely a valóságban is mérhető. Hozzá kell ehhez azonban tenni azt, hogy az elmúlt év új helyzet elé állította a Magyar Honvédséget. Bár békében élünk, a pandémia miatt jelenleg nem a kiképzés a prioritás, hanem azok a feladatok, amelyeket a járványhelyzetben végeznek a katonák. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kiképzés leállt volna. Természetesen a COVID-ból adódó teendők mellett továbbra is ellátjuk a déli határszakasz védelmét, azaz a Közös Akarat feladatot, de a missziós felkészítésekkel sem álltunk le. Sőt, a pandémia miatti feladatok is igényelnek egyfajta speciális célfelkészítést, hiszen sem egy kórházba, sem pedig egy rendőrséggel közös járőrbe nem küldhetjük úgy oda a katonát, hogy előtte nem mutatjuk meg neki és nem magyarázzuk el, hogy ott, abban az adott helyzetben mi is lesz a feladata. Mindezekbe természetesen bevonjuk a Belügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának szakértőit is.

A COVID-helyzethez kapcsolódó új feladatként jelentkezett a kormány gazdaságvédelmi programjának keretében meghirdetett Speciális Önkéntes Területvédelmi Tartalékos rendszer kialakítása, amelynek megtervezésében és megszervezésében a csoportfőnökségünk is komoly szerepet kapott. Noha már az elején tisztában voltunk azzal, hogy ez a program alapvetően csak egy átmeneti megoldást fog jelenteni a korábban munkahelyüket elvesztett állampolgárok számára, mégis mára azt tapasztalhattuk, hogy több százan átszerződtek a sokkal komolyabb elkötelezettséget, de ugyanakkor komolyabb anyagi biztonságot is jelentő szolgálati formákra. A Magyar Honvédség számára ez mindenképpen egy pozitív hozadék, de ennek valódi mértékét csak akkor fogjuk látni, amikor az élet már visszatért a régi kerékvágásába.

20210222-1lippai-interju-04

A koronavírus-járvány mellett a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program is meghatározza a katonák mindennapjait. Utóbbi kapcsán milyen feladataik vannak?

Meg kell, illetve már meg kellett kezdenünk a katonák felkészítését az új haditechnikai eszközökre, azok kezelésére. Még akkor is, ha ez a kiképzés külföldön van – mint például a Leopard 2-es harckocsik vagy a PzH 2000 önjáró lövegek esetében. A jelenlegi helyzetben ugyanis nem is olyan egyszerű kijuttatni a katonákat egy külföldi felkészítésre, hiszen figyelembe kell venni mind a saját, mind pedig a fogadó országban érvényes járványügyi szabályokat, COVID-eljárásrendeket. Ennek ellenére mindössze egy-két esetben fordult elő, hogy a körülmények miatt a fogadó fél nem tudta vállalni, hogy felkészíti a katonáinkat. Nagyon komoly erőfeszítéseket teszünk ezen felkészítések folyamatosságának érdekében, mert azt is figyelembe kell vennünk a tervezés során, hogy ha kihagyjuk ezeket a lehetőségeket, lehet, csak évek múlva – jóval a járvány elmúltával – lesznek újra hasonló tanfolyamok. Ez pedig elképzelhető, hogy számunkra már késő lesz, hiszen addigra itt lesznek az új haditechnikai eszközök, azaz rendelkeznünk kell a kezelésükre felkészített szakember állománnyal, akiknek képesnek kell lenniük arra, hogy felkészítsék társaikat is az új eszközök használatára. Ezt nevezzük a „képezd a kiképzőt” rendszernek, amelynek folyamata nem szenvedhet csúszást.

Mindez mennyire igényel napi kapcsolattartást az alakulatokkal és az ottani, a kiképzésért felelős szervezeti elemekkel?

Nemcsak napi, hanem mondhatni folyamatos a munkakapcsolat: hadászati és hadműveleti szinten, sokszor még harcászati szinten is együtt kell működnünk az alakulatokkal. Ez rendkívül széleskörű felkészültséget követel meg a kollégáimtól, ami azt jelenti, hogy a legapróbb részletektől egészen a stratégiai elgondolásokig mindennel tisztában kell lennünk a kiképzéssel kapcsolatban. Én úgy gondolom, hogy a korábbi feladatoknak megfelelően jól felépített kiképzési rendszert is át kell alakítanunk az új helyzet kihívásainak megfelelően. Jelenleg éppen kidolgozás alatt áll, hogy miként tudjuk majd azokat a követelményeket kielégíteni, amelyek az új haditechnikai eszközök rendszerbe állításával jelentek meg. Komoly feladat ez, hiszen az egész kiképzés rendszerét újra kell gondolnunk. Jelenleg az arány: 80 százalék hagyományos kiképzés, 20 százalék szimuláció. Egy teljesen új szemléletmóddal ezt meg kell változtatnunk, egészen pontosan meg kell fordítanunk az arányt. Ami azt jelenti, hogy a katona csak akkor megy majd ki a gyakorlótérre és akkor fogja először elsütni a fegyverét, amikor a szimulációs eszközökkel már tökéletesen fel van erre készítve.

Magyarán: korszerű kiképzés csak és kizárólag korszerű kiképzéstechnikai eszközökkel lehetséges.

Pontosan! Jelenleg is azon dolgozunk a kollégákkal – együttműködve a többi csoportfőnökség munkatársaival, valamint a haderőnemi szemlélőkkel –, hogy a kiképzés rendszerét ennek megfelelően alakítsuk át. A rendszer csak akkor fog tudni hatékonyan működni és maximálisan kihasználni az új haditechnikai eszközökben rejlő lehetőségeket, ha ehhez megfelelő struktúrába szervezett korszerű kiképzéstechnikai eszközök állnak rendelkezésre, amelyeken a módszertanilag is kiválóan felkészített kiképző állomány új kiképzési felfogás szerint tudja felkészíteni a kiképzendőket az új eszközök képességeinek megfelelő doktrinális alapelvekre. Egyszerűbben megfogalmazva: a technikai eszközöknek, a szervezeti felépítésnek, az eljárásrendeknek és a vezetési felfogásnak szinkronban kell lennie, ha sikert akarunk elérni. Mindez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy elérjük a kitűzött célt, azaz, hogy a térség egyik meghatározó haderejévé váljunk.

20210222-1lippai-interju-05

A szimuláció és a gyakorlat arányának megfordítása a Leopard vagy éppen a Lynx esetében még érthető is, hiszen a haditechnikai eszközök beszerzésével együtt megvásároljuk a használatuk elsajátításához szükséges szimulátorokat is. De miként valósítható meg ez például egy kézifegyveres lövészet során?

Ennek sem lesz akadálya, hiszen léteznek és már beszerzés alatt is állnak a lőkiképzést támogató virtuális és valós gyakorló berendezések. Ezek mellett már most is rendszerben állnak a kétoldali gyakorlásra (force on force) is alkalmazható lézeres - például a MILES vagy éppen a legújabb iMILES - szimulációs rendszerek, amelyek lehetővé teszik a katona másik katona elleni harcának viszonylag valósághű gyakorlását is. Sőt, ez az egész szimuláció komplex rendszerbe köthető más, nagyobb fegyverrendszerekkel is. A reményeink szerint nem is olyan távoli víziónk egy olyan szituáció, ahol gyakorlaton vesz részt mondjuk egy dandár törzse, amely a saját harcálláspontján valós 3D-s helyzetképet biztosító digitális terepasztalon vezeti alárendeltjei tevékenységét. A dandár bizonyos alegységei a valóságban, a terepen mozognak „force on force” képességű gyakorló berendezésekkel felszerelve, míg más alegységek csak a virtuális térben – azaz a számítógépes munkahelyeken – tevékenykednek, míg némelyiküket a doktrinális elvek szerint kifejlesztett algoritmusok alapján működő mesterséges intelligencia is helyettesíthet. Ha a dandártörzs légi csapást kér az ellenség egyik objektumára, akkor a kecskeméti repülőbázis szimulátorában „felszállnak” a Gripenek. A pilóták a dandár tevékenységi körzetét tökéletesen lekövető virtuális térben, valós időben, végrehajtják a csapást, majd ugyanígy visszatérnek a bázisukra. A terepen dolgozó alegységek katonái pedig, a kétoldali gyakorlást lehetővé tevő „force on force” szimulációs rendszerek segítségével „küzdik le” az ugyanígy felszerelt valós ellenséget. A saját és a felderített ellenség manővereit és fegyvereik hatását a törzsnél látják a már említett - a „digitális katona” rendszerét is integráló - digitális terepasztalon, amin keresztül pár mozdulattal utasításokat, parancsokat is adhatnak az alárendelteknek. És ezt a víziót még fokozni lehet. Léteznek már olyan rendszerek is, ahol a VR-technológia segítségével valós erők mesterséges intelligencia által irányított virtuális ellenség ellen küzdhetnek valós terepen is. Ami ma még a fantasztikus kategóriának tűnik az holnap már a valóság lehet a kiképzésben is!

Ugyanakkor látni kell azt is, hogy a szimulátorok nem csak a költséghatékonyság miatt fontosak: amikor ezer-eurókban mérik egy Leopard 2-es harckocsi lőtéri gránátjának darabját – a harci pedig még ennél is lényegesen drágább –, akkor alaposan meg kell gondolnunk, hogy hány gránátot akarunk ellőni a lőtéren és mennyit gyakoroljuk előtte az éleslövészet tevékenységét a szimulátorban. Arról nem is szólva, hogy a virtuális lövészetek esetében nem kell lőteret zárni, nem fogyasztjuk az üzemanyagot, nem amortizáljuk a járműveket és így tovább. Természetesen a korszerű kiképzéstechnikai eszközök sem olcsók. A költséghatékonyság kiszámításában is nagy a felelősségünk. E mellett vannak szituációk – főként az extrém veszélyhelyzetek – amelyekre hagyományos módszerekkel nem készíthetők fel igazán a kezelők. És ez nem csak a repülőgépek személyzetének képzésében van így, de egyre inkább a szárazföldi haditechnikai eszközöknél is. A váratlan hibák és veszélyhelyzetek elhárításának készsége itt is egyre gyakrabban akár az életet is jelentheti. Az új eszközökben rejlő rengeteg hasznos képesség a szimulátorok segítségével sokkal gyorsabban sajátítható el a kezelők számára, mint azok nélkül. Egyes szenzitív esetekben másként nem is lehetséges - vagy legalábbis nem célszerű - az eszköz egyes „applikációit” valóságban működtetni, csak szimulációs eszközökön keresztül gyakorolni.

Mikorra valósulhat meg mindez?

Még csak a folyamat elején járunk. Azt azonban már most látjuk, hogy a korábbi és az új szimulációs eszközök egy rendszerbe illesztése nem lesz egyszerű feladat. És azzal is tisztában vagyunk, hogy a terepen történő kiképzést nem lehet teljes egészében kiváltani a szimulátorokkal. A kiképzés hatékonyságát kell – a szimulátorok és az egyéb kiképzéstechnikai eszközök segítségével – nagy mértékben fejlesztenünk. Azt viszont nem szabad továbbra sem szem elől tévesztenünk, hogy még a digitális katona alapját is olyan alapképességek jelentik, mint a fizikai állóképesség, a tájékozódó képesség, a lőkészség és a hagyományos eszközökkel történő kommunikáció képessége. Ezekre lehet és kell felépítenünk a korszerű eszközök készségszintű kezelésének és az adott beosztáshoz tartozó eljárásrendek alkalmazásának képességét. Az említett négy alapképességnek minden katonában meg kell lennie ahhoz, hogy sikeres harcos legyen, mert bármikor adódhat olyan helyzet, amikor a korszerű technika valamilyen belső, vagy külső ok miatt működőképtelenné válik. A katonának viszont ekkor is tudnia kell folytatnia a feladatát!

(Folytatjuk!)

20210222-1lippai-interju-03