Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

E-sportolókat képez a BHSE

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Tóth László, archív, honved.hu |  2020. október 17. 7:17

A hazai e-sport előretörésének egyik fordulópontja volt a Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) és a Lenovo Legion együttműködésének köszönhetően 2018-ban megalakult Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia. A központ létrehozásának körülményeiről, céljairól, valamint az edzésekről Gergely Istvánt, a BHSE ügyvezető elnökét és Mezei Pétert, a szakág vezetőjét kérdeztük.

Feri_hetvegicikk_ (3)

„A Budapesti Honvéd Sportegyesület e-sport szakága napjainkban a legismertebb klub Magyarországon, tehát a befektetett munkánk megtérült” – hangsúlyozta kérdésünkre Gergely István ügyvezető elnök. Hozzátette, napjaink digitalizálódó kultúrájában egyre nagyobb hangsúlyt kap az elektronikus sport, amely kiváló lehetőséget nyújt a fiatalok megszólítására. Gergely István szerint a nagy múltú sportegyesületeknek is alkalmazkodnia kell az új kihívásokhoz, ezért döntöttek úgy, hogy az elsők között csatlakoznak azokhoz a hazai klubokhoz, amelyek külön szakosztályt hoztak létre az e-sport kedvelőinek. Emlékeztetett: a Lenovo Legion Honvéd Esport Akadémia termének ünnepélyes átadására 2018 januárjában került sor, dr. Simicskó István akkori honvédelmi miniszter, dr. Szabó Tünde EMMI Sportért Felelős Államtitkár, Ivan Bozev a Lenovo Közép és Dél Európai Regionális igazgatója, valamint Lukács Anita a Lenovo Magyarország ügyvezető elnöke részvételével.

„A hangsúly a játékos nevelésen van. A szülők igénylik, hogy gyermekük ellenőrzött körülmények között sportoljon, egy sportegyesület elsődleges feladata pedig, hogy mozgásra bírja az embereket” – szögezte le Gergely István, aki szerint sokakban felmerülhet a kérdés, milyen sport az, amelyik számítógép elé ülteti a fiatalokat. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a Honvédnál ugyanúgy kezelik ezt a szakágat, mint bármelyik másikat. Mivel az e-sport folyamatos koncentrációt és állóképességet igényel, ezért a BHSE lehetőséget biztosít a versenyzők számára, hogy a virtuális tér mellett aktív testmozgást is végezzenek. „A játékosokat úgy kezeljük, mint a profi sportolókat, akiknek ugyanúgy szüksége van az egyesületi háttérre, tanácsadói és edzői teamre, mint a klasszikus sportágaknál” – tette hozzá.

Az akadémia létrejöttéhez azonban professzionális technikai háttér is szükséges volt, amelyet a Lenovo biztosított az egyesület számára és lett névadó szponzora a kezdeményezésnek – mondta Gergely István, aki szerint minden feltétel adott az eredményes versenyzői utánpótlás neveléséhez.  

A Budapesti Honvéd Sportegyesület évtizedek óta töretlen viszonyt ápol a Honvédelmi Minisztériummal és a Magyar Honvédséggel, hiszen katonasportolóink évtizedeken át öregbítették hazánk hírnevét, a 2017-ben megalakult MH Sportszázad pedig kiváló lehetőség az élvonalbeli sportolóink számára, hogy aktív éveiket követően a Magyar Honvédség kötelékében folytassák – emlékeztetett az ügyvezető elnök, aki szerint ez az e-sport versenyzők esetében sincs másként.

Feri_hetvegicikk_ (1)

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programban megfogalmazott irányelveknek megfelelően a Magyar Honvédség felismerte a digitális transzformáció szükségességét a haderőben, ezért különböző gamer- és IT rendezvényeken próbálja megnyerni a honvédelem ügyének a digitális világ érdeklődő fiatalokat.

A Budapesti Honvéd Sportegyesület e-sport szakágánál a honvédelmi táborokban való részvétellel, informatikai és játékháttérrel segítjük azokat, akik jövőjüket a Magyar Honvédségen belül képzelik el a továbbiakban – fogalmazott a BHSE ügyvezető elnöke.

Az e-sport az utóbbi években világszerte a leggyorsabban fejlődő és legnyereségesebb iparággá nőtte ki magát, így hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend – mondta Mezei Péter, az akadémia szakmai igazgatója, aki több mint 20 éve aktív részese a digitális közegnek. A DIGI Sport szerkesztő-riportereként dolgozó fiatalember, aki „Cobain” néven Counter-Strike versenyzőként vált ismertté, mára már inkább szervezőként tevékenykedik. „A Budapesti Honvéd Sportegyesület újonnan megalakult e-sport szakosztályához is munkám révén kerültem az egyesület és sportcsatorna közötti jó viszonynak köszönhetően. Mivel a sport és az e-sport világára is jól rálátok, ezért szinte egyenes volt az út a szakágvezetői megbízásig” - emlékezett vissza Mezei Péter, aki szerint a pozitív fogadtatáshoz nagyban hozzájárult, hogy a digitális berkekben „Kodiak” néven ismert Török Balázs lett az akadémia arca, aki hazánkban talán a legnépszerűbb e-sportoló.

Az elmúlt években a legnépszerűbb játékaink a Counter Strike, a FIFA, a Leauge of Legends voltak, azonban évről évre jelennek meg új sportágak az e-sporton belül, így a játékok száma folyamatosan bővülhet – árulta el Péter, hozzátéve azt is, az elmúlt években többszáz játékos vett részt az edzéseken, idén nyártól pedig online tréningeken is részt vehetnek az érdeklődők. Az edzéseken bárki részt vehet, egyetlen kikötés az alsó korhatár, ami 12 év. A csapatjáték legnagyobb előnye, a kommunikációs technológiák felhasználásával kapcsolatos mentális és fizikai képességek fejlesztése, a problémamegoldó képesség tökéletesítése, de nem hanyagolható el az angol nyelvű környezet sem, amely nyelvtanulás szempontjából kiemelkedő jelentőséggel bír – sorolta fel az e-sport előnyeit Mezei Péter, aki mindezek mellett maga is odafigyel arra, hogy a gamerek rendszeres testedzéssel biztosítsák a kiegyensúlyozott felkészülést.

Feri_hetvegicikk_ (2)