Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emléktúra az áldozatokért

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Nagy Gábor |  2023. január 15. 9:22

A Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) Don-80 programsorozatának részeként rendezett emléktúrát a Matasz Fejér megyei szervezete január 14-én, szombaton. A túra Zámolyról indult, és a Csákberény-Csókakő-Mór útvonalat követte. Az eseményen a tartalékosok mellett részt vett dr. Lippai Péter dandártábornok, az MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnoka.

zamoly_mor_tura (6)

A Magyar Tartalékosok Szövetsége Fejér megyei szervezete idén immár 23. alkalommal szervezte meg a Zámolyról induló és Mórra érkező emléktúrát. Az útvonal teljes hozza 25 kilométer, és a túrán résztvevők minden katonai emlékműnél megállnak, hogy leróják tiszteletüket a hősök emléke előtt.

A túrázók Zámolyon, a katonai emlékműnél gyülekeztek szombat reggel. A században a magyarok mellett cseh, szlovák, német és olasz tartalékos katonák és civilek vettek részt, de érkeztek hivatásos és szerződéses katonák, valamint honvédelmi alkalmazottak az MH Nagysándor József 51. Híradó és Vezetésbiztosító Dandártól, valamint az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezredtől is.

zamoly_mor_tura (18)

A zámolyi megemlékezésen Nagy Lajos nyugállományú alezredes, a Matasz Fejér megyei szervezetének elnöke a megjelenteket köszöntve hangsúlyozta: a túrán a katonai szabályzatoknak megfelelően együtt menetelnek a túrázók, hiszen a Don folyónál is így mentek a katonák. „Nagy öröm számunkra, hogy a külföldi meghívottak és katonáink mellett ennyi középiskolást is köszönthetünk, hiszen egy nemzetnek csak akkor van jövője, ha tiszteli és megemlékezik múltjáról” – mondta a nyugállományú alezredes.

A megemlékezők - a csákberényi és csőkakői megállásokat követően - délután a móri Szent István téren emlékeztek meg arról a 414 hős katonáról, akik a településen éltek és odavesztek a második világháborúban. Az emlékműnél Nagy Lajos nyugállományú alezredes megköszönte a hagyományőrzőknek, hogy teljesítették a kitűzött célt, ezzel az idei esztendőben is méltó emléket állítva katonahőseinknek.

zamoly_mor_tura (29)

„Nem véletlenül nagyon fontos számunkra az, hogy beleivódjon a társadalomba, a polgárokba, önökön keresztül az a tény, hogy a katona az, aki a legtöbbet adja hazájáért. Ha kell, akkor az élete árán is megvédi azt. A katonának egy dolga van: amikor parancsot kap, azt teljesítse” – emelte ki megemlékező beszédében Törő Gábor. A térség országgyűlési képviselője hozzátette: a hőseink példáján keresztül lehet a fiatalokban erősíteni a nemzeti öntudatot, ami a mai korban kiemelten fontos feladat.