Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Esküt tettek a kiképzett újoncok

Szöveg: Gyimóthy Levente | Fotó: a szerző felvételei |  2020. november 27. 20:30

Hathetes alapkiképzésüket követően 31 újonc tett ünnepélyes katonai esküt az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred Alba Regia laktanyájában, Székesfehérváron, november 27-én, pénteken.

20201127-VTE-esku  (5)

Az MH 43. Híradó és Vezetéstámogató Ezred alakulóterén felsorakozott katonákat Vokla János ezredes, az alakulat parancsnoka köszöntötte. Kiemelte: a jelenlegi helyzetben a honvédek számos területen állnak helyt. Közreműködnek a veszélyhelyzettel kapcsolatos feladatokban, segítik az állampolgárok védelmét, támogatják a rendőrséget a közös járőrözési és a határzár feladatokban egyaránt. Emellett segítenek az egészségügyi dolgozóknak a végzettséget nem igénylő feladatok ellátásában, enyhítve ezzel a rájuk nehezedő terhet. ,

,Az eskü kötelezi önöket egy életre, hogy ha kell, a haza fegyveres szolgálatán belül akár életüket is áldozzák hazájukért” - mondta a parancsnok. Mint fogalmazott, a katonák munkájához elengedhetetlen a családi háttér, akiket köszönet illet a támogatásért.

Az ezredes arra kérte a katonákat, hogy ne felejtsék el a helyőrséget, ahol az első olyan katonai, szakmai ismereteket sajátíthatták el, amik végigkísérik majd munkájukat.

20201127-VTE-esku  (3)

A nemrég még szakápolóként dolgozó, kétgyermekes tatabányai Újhelyi Tamás őrmester húsz éve, sorkatonaként már megfordult a honvédségnél. Ez motiválta, hogy a korábban, a honvédelmi területen félbeszakadt álmait beteljesítse, hiszen nemrég az alapkiképzés korhatárát megnövelték. Az őrmester Tatán szolgál majd, egészségügyi területen. Számára az alaki kiképzés jelentett ,,testhez álló” feladatot. Ugyanakkor úgy érzi, valamennyi kiképzési forma hasznos volt a számára és a Bakonykúti gyakorlótéren töltött napokból is sokat tanult. Elárulta, sok társával megmarad a kapcsolat, mert a kiképzés során igazán jó barátságokat kötöttek.

,,Nem csak egy átlagos munkahelyet kerestem, hanem olyan helyet, amelyre valódi hivatásként tekinthetek” – mondta a Seregélyesről érkezett Penzer Zsolt közkatona, aki a székesfehérvári ezred logisztikai zászlóaljának gépjárművezetője lesz. Zsolt tanulmányai után sokáig alkalmi munkákban vett részt, így egy megbízható, komoly munkahely, mint a Magyar Honvédség presztízs értékkel bír számára. Neki is mindegyik kiképzési forma tetszett, amelyekkel – ahogy fogalmazott – olyan plusz tudást kapott kiképzőitől, amelyek segítségével az élet sok területén már ,,nem érheti meglepetés”. Ő is – mint bajtársa – sikeresen beilleszkedett, s a kezdeti nehézségeket követően ráhangolódott a feladatokra.

A rendezvényen Ujhelyi Tamás és Virág Norbert őrmester emlékérmet vehettek át Vokla János ezredestől az alapkiképzés során tanúsított kiemelkedő teljesítményükért.