Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Európai Uniós, valamint ENSZ missziókba készülnek a katonák

Szöveg: MH Béketámogató Kiképző Központ | Fotó: a központ felvételei |  2021. szeptember 16. 10:44

Az Európai Unió, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezetének misszióiba, törzs- és egyéni beosztásba készülő több mint harminc katona részére tartottak békeműveleti felkészítést szeptember 6-10. között, az MH Béketámogató Kiképző Központban (MH BTKK), Szolnokon.

DSC_0001_EUTM_EUMM_MINURSO

Az elméleti és gyakorlati foglalkozásokból álló egyhetes kiképzés az egyenruhások részére misszió-orientált, hadszíntérspecifikus felkészítést nyújtott. A kiképzés során számos olyan területet érintettek, amely a műveleti területen jellemző vallásismerettel, kulturális különbségekkel és az esetleges biztonsági kockázatokkal, veszélyek kezelésével foglalkozott.

Pszichológiai felkészítésük alatt megismerkedtek a fogvatartás során alkalmazandó viselkedési szabályokkal, emellett nemzetközi hadijoggal kapcsolatos ismereteiket is bővítették, továbbá elektronikus információ- és dokumentumvédelemről szóló előadáson, illetve pénzügyi, biztosítási és vámtájékoztatón vettek részt.

DSC_0003_katonafoldrajz_EUTM Mali

Az ENSZ misszióba készülők részére az MH BTKK biztosította a lehetőséget az ENSZ által meghatározott ismeretek (Core Pre-deployment Training Materials 2017 – CPTM) távoktatási környezetben történő feldolgozására, mely ismereteket a felkészülő állomány tagjai a célfelkészítést megelőző hetekben, egyéni tanulásra fordítható idejük terhére, önállóan sajátították el.

A katonák három különböző műveleti területen látják majd el feladataikat. Az ENSZ Nyugat-Szaharai Választásokat Ellenőrző Misszió (United Nations Mission for the Referendum in Western Sahara – MINURSO), az Európai Unió Grúziai Megfigyelő Misszió (European Union Monitoring Mission Georgia), valamint az Európai Unió Mali Kiképző Misszió (European Union Training Mission in Mali – EUTM Mali) váltóállományának célfelkészítése oklevél átadással ért véget. A tanfolyamok eredményes végrehajtását igazoló tanúsítványokat Kiss Róbert ezredes, központparancsnok adta át.