Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folyamatos munka 2021-ben is

Szöveg: Révész Béla |  2021. január 15. 22:15

A katonák különösen veszélyes feladatokat látnak el a járvány elleni védekezésben, ezért fokozottan vannak kitéve a fertőzésnek is - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter január 15-én, pénteken, a Spirit FM-nek adott interjújában.

A rádió Exkluzív című műsorában a tárcavezető a Magyar Honvédség járvány elleni védekezésben betöltött szerepéről, valamint a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program komplex rendszeréről beszélt a hallgatóknak. Benkő Tibor elmondta: a Magyar Honvédség minden eszközzel segíti a járvány elleni küzdelmet. Részt vesznek a déli határ védelme mellett hét megyében a határzárási feladatokban, országszerte fertőtlenítik az intézményeket, ezen túl mintegy 1200 fővel vannak jelen az egészségügyi intézetekben, biztosítva azok zavartalan működését. Hozzátette: jelenleg is 29 kórházban látnak el katonák kórházparancsnoki feladatokat.

Mint mondta, több ezer katona vesz részt a határszakaszok biztosításában, ezek közül a legfontosabb még mindig a déli határ védelmének fenntartása, hiszen az illegális migráció jelentette veszély a terrorfenyegetettség mellett a járvány miatti kockázattal is kiegészült.

A tárcavezető a Magyar Honvédség oltási rendszerével kapcsolatban elmondta: az Operatív Törzs által kidolgozott lépcsőzetes oltási rendszer a haderőnél is működik (tehát elsődlegesen a Honvédkórházban és a katonai egészségügyben dolgozók, a szociális intézményekben feladatot ellátok, valamint a hatvanan túliak kapják meg a vakcinát), ám a hadsereg speciális jellege és feladatrendszere miatt azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy ki milyen területen és hol lát el szolgálatot: Példaként említette, hogy a misszióba induló katonáknak kötelező soron kívül megkapniuk az oltást, védettség nélkül ugyanis egymásra is veszélyt jelenthetnek. „Nem csak önmagunk, hanem az egész társadalom felé felelősséggel tartozunk” – folytatta Benkő Tibor, hozzátéve: mindannyiunk jól felfogott érdeke, hogy a vírus elleni vakcinát mindenki beadassa magának.

miniszter spirit fm

A Magyar Honvédségen belüli fertőzöttségi adatokról úgy nyilatkozott: a katonák is a társadalom részét képezik, ráadásul különösen veszélyes feladatot látnak el a jelenlegi helyzetben, ezért ők is ki vannak téve a fertőződésnek. A haderőnél eddig több mint négyezer fertőzött volt, de a gyógyultak száma már majdnem ugyanannyi. Jelenleg 300-an aktív fertőzöttek, ketten vannak kórházban. Egy önkéntes tartalékos katona és két honvédelmi alkalmazott hunyt el, a családjuknak a miniszter a műsor során is kifejezte őszinte részvétét.

A katonák 2021-es illetményét érintő kérdésre válaszolva rámutatott: 2015-től 2019-ig a katonák ütemezetten 50 százalékos illetményemelést kaptak. Hozzátette: 2019 végén minden katona 500 ezer forintot kapott munkája elismeréseként, majd 2020-ban a hivatásos és szerződéses katona, valamint az önkéntes tartalékos állomány egységesen további 10 százalékos bérkiegészítésben részesült, amely bár nem épült be az illetményrendszerbe, de ebben az évben, 2021-ben is megkapják. A béren kívüli juttatások kapcsán hangsúlyozta, hogy a gyermeket nevelő szülők 2021-től a korábbi 30 ezer forint helyett 50 ezer forint nevelési támogatást kapnak, a katonák és honvédelmi alkalmazottak számára pedig gyermekenként 200 ezer forintra növelték a születési támogatást. Benkő Tibor kitért a lakhatási támogatás rendszerének megújítására is, amelynek során egyszerűsítették a lakásértékesítési eljárásokat.

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként megújuló légierő vadászgépei kapcsán feltett kérdésre azt válaszolta: bár a Gripen-szerződések valóban lejárnak 2026-ban, jelenleg a meglévő gépek rendszerét és szoftvereit fejlesztik. Hogy kivel kötnek szerződést a licensz lejárása után, arról még nincsenek konkrét elképzelések. Mint mondta, a vadászgépek esetében is ugyanazt az eljárást alkalmazzák, amit minden más haditechnikai beszerzésnél, azaz a katonák pontosan meghatározzák, hogy milyen képességekkel rendelkező vadászgépre lesz szükség az ország légterének védelmi biztosításához, a tárca pedig az alapján választja ki a gyártót, amellyel a beszerzési megállapodást köti.