Hazai hírek - 2393. oldal
A kadétok a jövő védelmi képességének zálogai
2015. március 17. 18:26
Az ifjúság hazafias és a honvédelem értékeire való nevelése hazai koncepciójának kidolgozása céljából, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály delegációja − dr. Töll László ezredes, főosztályvezető vezetésével − négynapos tanulmányutat tett az Egyesült Királyságban. Az út célja a több mint 150 éves múltra visszatekintő brit kadétrendszer megismerése, hazai adaptálhatóságának vizsgálata, valamint a szakmai tapasztalatcsere volt.
A magyar zászló és címer napja Kerepesen
2015. március 17. 16:20
Mint ismeretes, az Országgyűlés decemberben a magyar zászló és címer napjává minősítette március 16-át. Kerepesen nagyszabású szabadtéri produkcióval köszöntötték az ünnepet. A rendezvényen Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára mondott megnyitóbeszédet, a város polgármestere pedig versengésre szólította fel az ország településeit, iskoláit.
A biztonság fogalma új értelmet nyert
2015. március 17. 15:12
„A globalizáció korát éljük, amelyben a biztonság fogalma új értelmezést kapott. Úgy is fogalmazhatunk, hogy annak tartalma kiszélesedett, országhatárokon túlnőtt” − mondta Rolkó Zoltán ezredes, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnokhelyettese az UNFICYP magyar kontingens kiutazó állományának szervezett ünnepségen március 17-én, kedden.
A minisztériumban adták a vérüket
2015. március 17. 14:19
Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában rendezett véradást az Országos Vérellátó Szolgálat március 17-én, kedden.
Szakmai megmérettetés, többnemzeti környezetben
2015. március 17. 11:28
Idén immár tizenkettedik alkalommal rendezik meg a FOURLOG elnevezésű logisztikai kiképzést, ami jelenleg a Cseh Köztársaság, Ausztria, Szerbia és Magyarország logisztikai szakos tisztjelöltjeinek szakmai felkészítése és együttműködési gyakorlata. Az idei kiképzés március 8−21. között három országban zajlik.
Klaviatúra-kalózok (1.)
2015. március 17. 9:23
Egyesek szerint a kiberháború a hadviselés legizgalmasabb, ugyanakkor legláthatatlanabb része. Igaz lehet: a katonák itt nem fegyverekkel lőnek, ezeket a csatákat számítógépekkel és szerverekkel vívják, pusztításuk azonban hatalmasabb lehet, mint a hagyományos hadműveleteké. A jövő háborúja már régen kezdődött, és javában dúl.
A csörgőkígyó farka különleges ereklye
2015. március 17. 6:02
Minden okuk meglehet a büszkeségre az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis azon hajózóinak és műszaki állományú katonáinak, akik a svédországi Vidselbe települtek, hiszen a légibázis lőterén sikeresen teljesítették az előírt éles rakétalövészetet. (Helyszíni tudósításunk!)
Nagy háborús fotókiállítás nyílt a Honvédkórházban
2015. március 16. 20:13
Az első világháború eseményeit a magyar hadsereg szemszögéből bemutató fotókiállítás nyílt a napokban Budapesten, az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház Róbert Károly körúti székhelyén.
Visszavert orosz támadások az egész fronton
2015. március 16. 19:06
Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.
Célkeresztben: második évad, hatodik adás
2015. március 16. 18:00
Aki szereti a benzingőzt, az garantáltan nem csalódik a Célkeresztben magazin legújabb adásában. Négy különleges katonai járművet ismerhetünk meg.