Hazai hírek - 2417. oldal
Harc a túlélésért
2015. február 3. 11:44
Irak és az Iszlám Állam − harc a túlélésért címmel tartott előadást dr. Isaszegi János nyugállományú mérnök vezérőrnagy, háborús műveleti szakértő a Missziós történetek című előadás-sorozat keretében január 29-én, a Stefánia Palota − Honvéd Kulturális Központban.
Speciális lőgyakorlatot teljesített a díszegység
2015. február 3. 9:35
A zord téli időjárás ellenére az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegységének katonái már januárban lőgyakorlaton vettek részt. A püspökszilágyi lőtéren az állomány az éves kötelező lőgyakorlat mellett az adott szolgálati helyre vonatkozó fegyverhasználatot is gyakorolta.
Kilencvenöten vonultak be az altiszti akadémiára
2015. február 3. 7:26
Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság az idei első bevonulása során − február 2-án, hétfőn − 73 szerződéses legénységi állományú katonát, valamint 22 szerződéses pályakezdő tisztet és altisztet vonultatott be Szentendrére, az MH Altiszti Akadémiára.
Ismét légi bombázásokról érkezik hír
2015. február 2. 18:29
Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.
Debrecenben köszöntötték a tizenötödik váltást
2015. február 2. 17:55
Ünnepélyes keretek között köszöntötte dr. Böröndi Gábor dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság szárazföldi haderőnem főnöke az MH EUFOR Kontingens 15. váltásának katonáit a debreceni Kossuth-laktanyában február 2-án, hétfőn. Az elmúlt fél évben a szarajevói Butmir táborban harmincan szolgáltak, míg a közel százötven katonából álló kontingens nagyobbik része itthon látott el készenléti szolgálatot.
Ma is erőt meríthetünk Zrínyi példájából
2015. február 2. 16:46
A kar napja alkalmából rendeztek ünnepséget február 2-án délután a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Zrínyi Miklós laktanyájában. Zrínyi Miklós szobrának megkoszorúzását követően ünnepi állománygyűlést tartottak.
Életmentésre képezve
2015. február 2. 16:16
Háromhetes elsősegélynyújtó kiképzés ért véget a napokban az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál. A felkészítésen közel háromszázan vettek részt a dandár és az utalt alakulatok állományából.
A katonai karrierben gondolkodnak
2015. február 2. 11:49
Megtelt a kaposvári Toborzó és Érdekvédelmi Központ nagyterme január 27-én azokkal a somogyi fiatalokkal, akik a középiskola elvégzését követően a katonai karrierben gondolkodnak. A jövő tisztjei, tiszthelyettesei a továbbtanulási jelentkezési időszakban hagyományosan megrendezett toborzó nyílt napon kaptak háttér-információkat a katonai képzési intézményekről, valamint segítséget a jelentkezéshez.
Új törzsfőnök – új kiképzési rendszer
2015. február 2. 7:30
Huszonnégy éves tatai szolgálatot követően, Megtért István alezredes tavaly ősztől látja el az MH 43. Nagysándor József Híradó- és Vezetéstámogató Ezred törzsfőnöki beosztását. Mint mondta, úgy érzi, jó döntést hozott, amikor búcsút vett a „huszonötösöktől”, és feltett szándéka elérni, hogy az idei évtől kezdve az általános katonai kiképzés nagyobb hangsúlyt kapjon a szerteágazó feladatkörrel megáldott fehérvári alakulatnál.
Az egészség a legfontosabb
2015. február 1. 13:25
Az MH Kiképzési és Doktrinális Központ Doktrinális Koncepciófejlesztési Osztály tudományos szakkönyvtárának szervezésében rendeztek könyvbemutatót január 29-én, csütörtökön, Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban.