Hazai hírek - 2475. oldal
Csapás a levegőből
2014. november 10. 9:30
A légideszantok modern kori alkalmazása a légi gépesítés tükrében címmel prof. dr. Turcsányi Károly nyugállományú ezredes és dr. Hegedűs Ernő őrnagy mutatták be a légi szállítású alakulatok múltját jelenét és jövőjét a Mindenki Hadtudománya Szabadegyetem legutóbbi előadásán Budapesten, a Stefánia-palotában.
A hazájukért adták életüket
2014. november 9. 14:13
Megemlékezést tartottak november 9-én, vasárnap a solymári angol katonai temetőben. A rendezvényen jelen volt Hende Csaba honvédelmi miniszter, valamint több ország diplomáciai képviselője is.
Harcra készen – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
2014. november 9. 11:55
Ritkán fordul elő, hogy egy újonnan létrehozott katonai alakulat a tanulóévek után már tanítson, majd hadműveleti területen harci bevetések sorát hajtsa végre, s a megalakítást követő kilencedik évben a NATO SOFEVAL (különleges műveleti értékelés) során harckész minősítést kapjon.
Zeneszótól zengett a Mátra
2014. november 9. 10:49
Igazi zenei kavalkád központjává vált a Mátra szívében rejtőző Recsk. Immáron tizenkettedik alkalommal rendezték meg itt a „Fúj, süvölt a Mátra szele” nemzetközi kórustalálkozót.
Kihelyezett ügyfélszolgálat Táborfalván
2014. november 9. 9:25
Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (HKNYP) 1. Katonai Igazgatási Központja kihelyezett érdekvédelmi fogadónapot tartott november 5-én Táborfalván.
Második hetébe lépett az MTA
2014. november 9. 7:46
Második hetéhez érkezett Szolnokon, az MH Béketámogató Kiképző Központban a Missziós Törzstiszti Alaptanfolyam (MTA).
Operettslágerekkel vár a Stefánia
2014. november 8. 16:59
„Te rongyos élet, bolondos élet…!” – címmel operett estet szervez Budapesten a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ.
Elszállították a Kerepesi úton talált robbanótestet
2014. november 8. 13:58
Elszállították a tűzszerészek a fővárosi Kerepesi út és az Asztalos Sándor utca sarkánál talált robbanótestet, így november 8-án, szombat délután fél kettőkor feloldották a környék lezárását – közölte a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs altisztje az MTI-vel.
Nyílt nap az Altiszti Akadémián
2014. november 8. 12:02
Ritka és különleges alkalom, amikor egy-egy katonai alakulat életébe a kíváncsi, civil szemek is bepillantást nyerhetnek. Kiváltképp érdekes ez a szentendrei MH Altiszti Akadémia esetében, hiszen a november 7-én tartott nyílt nap lehetőséget adott a honvédség iránt érdeklődők számára, hogy betekintsenek a katonai képzés egyik hazai fellegvárának mindennapjaiba.
Súlyponteltolódás – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából
2014. november 8. 10:51
A washingtoni konzervatív irányvonalú kutatóközpont, a Heritage Foundation vendége volt Liam Fox brit parlamenti képviselő, egykori védelmi miniszter. A politikus érezhető és érthető aggodalommal beszélt a nyugat-európai értékrendet követő országokra váró kihívásokról, veszélyekről.