Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Konferencia a kritikus infrastruktúrák védelméről

Szöveg: dr. Gáti József - dr. Nyikes Zoltán - dr. Kovács Tünde Anna | Fotó: Tóth Viktória és dr. Nyikes Zoltán |  2019. november 27. 6:31

A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként szerveztek nemzetközi tudományos konferenciát és workshop-ot Közép-európai kritikus infrastruktúra védelem címmel a napokban az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán. A rendezvényen a Magyar Honvédség is képviseltette magát, a konferencia egyik védnöke prof. dr. Kovács László dandártábornok, kibervédelmi szemlélő volt.

1596072654

A Bánki kar kutatási és képzési tevékenysége illeszkedi a konferencia programjához, hiszen Magyarországon egyedül ebben az intézményben folyik a biztonságtechnikai mérnökök képzése – lefedve a kritikus infrastruktúra védelem teljes spektrumát, így a fizikai-, és kiberbiztonság, a polgári védelem, a politikai biztonság területét.

1596072655

A kar kutatási programjában is jelentős szerepet tölt be a kritikus infrastruktúra kutatása; azaz például a fizikai védelem területén a robbanással és lövedékekkel szemben magas ellenálló képességű kompozitok kutatása, a vészhelyzet esetében azonnal alkalmazható mobil kórházak, illetve segélyhelyek fejlesztése vagy a kiberbiztonság területén alkalmazható új módszerek kidolgozása.

1596072654

A tizenhárom ország kutatóit felvonultató, „Tudománnyal a fejlődésért és a békéért" jelmondatú nemzetközi konferencián és az ennek részeként megtartott szekcióüléseken összesen több mint harminc előadás hangzott el. Teret kapott a kritikus infrastruktúra minden olyan létfontosságú eleme, mely a napi létszükségletek biztosításához elengedhetetlen. A program során a hallgatóság követhette a háborús vagy terrortámadás elleni védekezés módszereit, a természeti katasztrófák okozta káresetek megelőzését, illetve a bekövetkezése esetén enyhítési lehetőségeit összegző előadásokat.