Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyári tábor Mátyásföldön

Szöveg: Csókásiné Villám Dóra |  2013. augusztus 21. 7:49

Második alkalommal rendeztek nyári napközis tábort az MH Anyagellátó Raktárbázis (ARB) mátyásföldi telephelyén augusztus 5-től augusztus 16-ig kétszer egyhetes turnusokban, összesen 23 gyermek részvételével. A táboroztatás a jövőben remélhetőleg hagyománnyá válik.

1595958660

Pusztavacson a nagy hőségben mindkét héten tűzoltó-bemutató várta a gyermekeket, majd Magyarország földrajzi középpontját látogatták meg. Az első héten a budakeszi vadasparkba szervezett kirándulás jelentette a fő programot, a második héten pedig a dunai hajókirándulás.

A gyerekek mindkét héten saját ötletek alapján összeállított záróműsorral köszöntek el a tábortól, ahol bemutathatták maguk által tervezett csapatzászlójukat is. A táborszervezők kisebb ajándéktárgyakkal jutalmazták a diákok egész heti szorgalmát.

1595958660

Fotó: a szerző felvételei