Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hogyan köszönünk a Nemzetközi Cserkészszövetségnek?

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Török-Boda Annamária archívuma |  2022. július 4. 7:18

Az első helyen végzett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatási Továbbképzési Intézet Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szak csapata a X. jubileumi Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs Viselkedéskultúra- és Protokoll Versenyen június 10-én, Budapesten, a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központban. A versenyről és a felkészülésről Török-Boda Annamária főtörzsőrmesterrel, a csapat tagjával beszélgettünk.

DSC_8817

„Szerettük volna megmérettetni tudásunkat ezen a versenyen, így a csoporttársaimmal öten beneveztünk az eseményre. A felkészülésre alig egy hónapunk maradt, így szó szerint éjjel-nappal tanultunk. Mindenki kapott egy-egy témát, amibe jobban beleásta magát, illetve volt, amit közösen dolgoztunk ki” – mesélt Annamari a felkészülésről.

A verseny követelménye az egész éves tananyag volt, ami magában foglalta a katonai-, az állami-, a sport- és az egyházprotokollt, majd ez kiegészült heraldikával, történelmi személyekkel, valamint gasztronómiával is. „Volt egy megterített asztal és fel kellett ismernünk hol van rajta a hiba. Például, hogy lett volna helyes a menüsor vagy a borlista összeállítása, illetve a névtáblát hova kellett volna pontosan helyezni” – részletezte a főtörzsőrmester.

A versenynek – amelyen tíz csapat indult – elméleti része is volt, ahol különböző témákban kaptak kérdéseket a versenyzők. Tudni kellett például, hogy a téli olimpián hány érmet gyűjtöttünk, vagy hogy ki a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke? „Nem csak azzal kellett tisztában lennünk, hogy hogyan köszönünk a különböző egyházi személyeknek, hanem azzal is, hogyan köszönünk hivatalosan a Nemzetközi Cserkészszövetségnek. Elmondom: Légy résen!” – árulta el mosolyogva.

„Nagyon boldogok voltunk, mikor végeredményt hirdettek. Megnyugodtunk, hogy volt értelme éjjel-nappal tanulni és átbeszélni a tételeket” – hangsúlyozta Annamária, hozzátéve: a végső győzelmen kívül az egyházi protokoll és a gasztronómia területén elért sikeres válaszok után különdíjat is kaptak.

verseny

A nyertes csapatot – Giesel-Kállai Anna, dr. Kulcsár Adrienn Eszter, Tóth Janina, Török-Boda Annamária és Szilágyi Mónika – Horváth Attila László alezredes, a szak oktatója készítette fel. „Nagyon sokat köszönhetünk neki, mindenben 100 százalékosan támogatott bennünket. Éjszaka feltettünk egy kérdést, reggelre már jött is tőle a válaszüzenet. Az egész csapat nevében mondhatom, hogy nagyon hálásak vagyunk a sok segítségéért” – mondta Annamária.

A versenyt a Budapest Metropolitan Egyetem a Magyar Protokollosok Országos Egyesületével közösen rendezte.

Kapcsolódó cikkek
jobb alsó másolata(3)

Jubileumi protokollverseny

2022. június 10. 15:11