Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honismereti hétvége Szilvásváradon

Szöveg: Kresz Fruzsina | Fotó: a szerző felvételei |  2020. október 21. 7:18

A Honvédelmi Sportszövetség pályázatának keretében rendezték meg az I. Szilvásváradi Honismereti hétvégét október 17-én és 18-án, az Állami Ménesgazdaságban.

I. Szilvásváradi Honismereti hétvége (8)

A rendezvénnyel párhuzamosan tartották meg az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad, a Szilvásváradi Lovas Sport Klub Egyesület, valamint a Magyar Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete közös szervezésében a XXI. Őszi Lipicai Lóárverést, aminek nagy hagyománya, kultúrája van a magyar lovaséletben. Az árverésre bocsátott lovakat szombaton vonultatták fel, az érdeklődők másnap licitálhattak a bemutatott huszonhárom lipicaira.

I. Szilvásváradi Honismereti hétvége (14)

A rendezvény résztvevői láthatták az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, 32. Nemzeti Honvéd Díszegység statikus, illetve huszár bemutatóját, valamint a Szilvásváradi Lovas Sport Klub Egyesület voltizs csapatának produkcióját. A Budapest Helyőrség Zenekar pedig nagy sikerű, klasszikus lovassági és gyalogsági indulókból álló térzenét adott.

A jelenlévők egybehangzó véleménye szerint: a honvédhuszárok a magyar katonai lovaskultúrát bemutatva jelentősen hozzájárulnak a hazafias-honvédelmi nevelés megszerettetéséhez.

GALÉRIA