Horthy kiugrási kísérlete, a nyilas puccs – 1944. október 15.
Szöveg: honvedelem.hu | 2011. október 15. 6:121944. október 15-e úgy vonult be a magyar történelembe, mint Horthy Miklós kormányzó sikertelen kiugrási kísérlete. A hatvanhét évvel ezelőtti eseményre a a Zrínyi Média által kiadott, és a Digitális Könyvtárban elérhető A hazáért mindhalálig – 1100 éve című kiadvány részleteit idézve emlékezünk.
A katonai helyzet romlását érzékelő kormányzó
szeptember 6-án tanácskozott
minisztereivel, továbbá a Honvéd Vezérkar főnökével,
Vörös Jánossal. 7-én ismét magához
kérette őket, továbbá Ambrózy Gyulát, a Kabinetiroda
főnökét és Vattay Antal altábornagyot,
a Katonai Iroda főnökét; este pedig a
Koronatanácson bejelentette, hogy szükségessé
vált a fegyverszünet kérése. Ettől kezdve szinte
naponta érték egymást a különböző szintű
tanácskozások. Az előkészületeket szeptember
közepétől az ifjabb Horthy Miklós vezette „kiugrási
iroda" koordinálta. A polgári vonalért
Ambrózy, a katonaiért Vattay felelt.
Horthy felkérésére Náday István nyugállományú
vezérezredes szeptember 22-én a szövetségesek
olaszországi főhadiszállására, Casertába
repült. Maitland Wilson tábornok közölte
vele, hogy csak a feltétel nélküli megadást
fogadják el. 24-én a kormányzó intézkedett egy
hivatalos delegáció kiküldéséről a Szovjetunióba,
amely Faragho Gábor vezérezredes vezetésével
október 1-jén érkezett Moszkvába.
akcióról döntöttek. Október 2-án Veesenmayer
teljhatalmú német követ közölte Szálasi
Ferenccel, a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista
Mozgalom vezérével Hitler döntését, hogy
ő lesz az ország első embere. Veesenmayer figyelt
arra is, hogy a nyilasok mellett más politikai
erők is a megalakuló kormány mögött álljanak.
Többek között felvette a kapcsolatot az
Imrédy-féle Magyar Megújulás Pártjával és a
Magyar Nemzeti Szocialista Párttal.
Molotov szovjet külügyminiszter október
8-án éjszaka nyújtotta át a szovjet fegyverszünet
feltételeit, amelyeket Faragho 9-én este távirati
úton továbbított Budapestre. Ezek szerint Magyarország köteles tíz napon belül visszavonni
közigazgatását és haderejét az 1937. december
31-i határokra, hadat üzenni Németországnak,
amely siker érdekében a Szovjetunió katonai segítséget
nyújt Magyarországnak, fogadnia kell
egy szövetséges ellenőrző bizottságot, s a feltételek
elfogadása esetén a szövetségesek készek
megkötni a fegyverszüneti szerződést.
Horthy október 10-i visszajelzése alapján
Faragho 1944. október 11-én este aláírta az
előzetes fegyverszüneti feltételeket. A Moszkvában
lévő Churchill brit miniszterelnök 13-án
hozzájárult a tárgyalások folytatásához. Az
amerikai hozzájárulás távirati úton, 14-én érkezett
meg.
A kiugrási kísérlet bukása és a szélsőjobboldali
hatalomátvétel azonban új helyzetet
teremtett. A Lakatos-kormány és a Honvéd
Vezérkar nem részesítette kellő támogatásban a
kormányzót és környezetét. A fővárosban kevés
magyar katonai erő állt rendelkezésre. Parancsnokaik
kiiktatása után csak Lázár Károly
altábornagy, a Testőrség parancsnoka foghatta
össze a meglévő erőket. Lázár 2000 katonára,
ugyanennyi rendőrre, 5 rendőrségi páncélgépkocsira
és 6 kis harckocsira számíthatott.
Az 503. nehézpáncélos-osztály több mint 30
Királytigris harckocsijával felvonuló németekkel
szemben, akik – a nyilasok nélkül – 25 ezer fővel
rendelkeztek, ekkora erőnek nem volt esélye.
Horthy nem tájékoztatta sem a Honvéd Vezérkar
főnökét, sem a hadseregparancsnokokat,
sem a Magyar Front vezetőit a fegyverszünet
bejelentésének időpontjáról. Ez lehetetlenné
tette a tábornokok határozott intézkedését,
egyúttal kiiktatta a szervezett budapesti szociáldemokrata
munkásság esetleges fellépését is.
A kiugrási kísérlet napján, 1944. október
15-én Horthy 10 óra 30-kor jelentette be a Koronatanácson,
hogy fegyverszünetet kér, majd
délben tájékoztatta Veesenmayert. Ezt követően
a rádióban beolvasták kiáltványát – a legtöbb
politikai és katonai vezető így értesült
a kiugrásról. Nem tudták, hogyan értelmezzék
a hallottakat. A kormány passzívan várta
a történéseket, s a kormányzó is visszavonult,
kikapcsolva magát az események irányításából.
letartóztatták a katonai, a csendőri és a rendőri
erők parancsnokainak egy részét, s megszállták
a stratégiai pontokat. Egyedül a háromszáz fős
Testőrség állt ellen fegyveresen. A rádióban
16 óra15 perckor már a nyilasok közvetítették
felhívásukat, 17 óra után a vezérkarfőnök parancsát
a harc folytatásáról, majd 21 óra 40
perckor Szálasi Ferenc nyilatkozatát a hatalom
átvételéről.
Október 16-án délután – már német őrizetben
– Horthy Miklós aláírta kiáltványának
semmisségét, este pedig lemondását, egyben
Szálasi Ferenc megbízását a miniszterelnöki
teendőkkel. Az október 16-án megalakult
kormányban – német nyomásra – helyet kaptak
más pártok is. Beregfy Károly vezérezredes
átvette a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd
Vezérkar irányítását. Október 27-én az
Országtanács egyesítette az államfői és a kormányfői
funkciót. Szálasi, mint a Hungarista
Munkaállam nemzetvezetője, november 2-án
letette az esküt.
Szálasi miközben hatalomra törekedett, nem
volt több mint Hitler vazallusa. A Nemzetvezető
Munkatörzse nemzetpolitikai irodái, illetve
az Államvezérkar kormányszékei egyaránt
igényt tartottak a tovább működő minisztériumok
szerepének átvételére. Névleg totális, gyakorlatilag
kaotikus hatalom alakult ki.
A magyarországi
hadműveleteket 1944 karácsonyától
irányító német Otto Wöhler tábornokot
idézve: „mindenki kormányozni akart, ennek
következtében nem kormányzott senki".
A hatalomátvétel utcai biztosításában részt
vevő, 1938-tól létező nyilas pártmilícia Fegyveres
Pártszolgálat néven karhatalmi testületté
alakult. Attól a hatalomátvétel után megalakított
szervezetek (Fegyveres Nemzetszolgálat,
Nemzeti Számonkérés Szervezete, Országos
Számonkérő Iroda, Tábori Biztonsági Szolgálat)
sem maradtak le a terror terén.
A Budapesten maradt zsidók közül sokakat
lőttek a Dunába, de rajtuk kívül sem volt senki
biztonságban a törvényeket semmibe vevő nyilas
fegyveres formációk önhatalmú terrorjával
szemben.
