Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Keresztállítás Kerepesen

Szöveg: dr. Tóth Gergely őrnagy, Gyuricza László | Fotó: Babák Balázs, Kerepes város |  2020. október 31. 17:35

Kerepes városa - a nyáron felavatott hősi parcella után - ismét megemlékezett a 76 évvel ezelőtt, a település határában dúló harcokról. A városban élő Kelemen József nyugállományú altábornagy által 20 évvel ezelőtt Balatonakarattyán felavatott kettős kereszt és négy kopjafa – a HM Tábori Lelkészi Szolgálat adományaként – átkerült a Kerepes város közigazgatási határán belül lévő, a piros jelzésű turistaút által érintett Bolnoka-gerincre.

2 kep

1944-ben itt, a Dunakeszitől Maglódig húzódó, Budapestet védő gyalogsági árokrendszer egy része húzódott. A kereszt közvetlenül a régi árok mellett található, ahol a magyar királyi 10. honvéd gyaloghadosztály, valamint a német Feldherrnhalle páncélgránátos hadosztály katonái védték a hazát.

A híres történelmi fényképeket idéző kereszt állítása a polgármester azon törekvéseinek része, amelyben az Attila védvonal harcainak, állásainak a történetét kutatják. Ezzel a kereszttel együtt egy éven belül ez már a harmadik emlékmű lesz, amelyet ebben a témában avattak fel.

5 kep

Gyuricza László polgármester avató beszédét követően a honvédelmi tárca nevében Szűcs Lóránd dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium Katonai és Társadalmi Kapcsolatok Főosztály vezetője helyezett el koszorút az emlékműnél. A katonai hagyományőrzők – a korábbi megemlékezéshez hasonló módon – a Honvéd Hagyományőrző Egyesülettel és a Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandárral együtt vettek részt az eseményen.

GALÉRIA