Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kivégeztek négy embert Iránban: a vád szerint együttműködtek Izraellel

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. december 7. 17:19

Iránban kivégeztek négy embert, mert a hatóságok szerint együttműködtek Izraellel – írta december 4-én, vasárnap a Mizan Online, az igazságügyi hatóság honlapja.

Május 22-én a Forradalmi Gárda, Irán ideológiai hadserege bejelentette, hogy letartóztatták „az izraeli hírszerző szolgálatok irányítása alatt működő hálózat” tagjait, anélkül, hogy megadták volna letartóztatásuk helyét. A Forradalmi Gárda közleménye szerint a vádlottak embereket raboltak el, megrongálták a köztulajdont, és hamis beismerő vallomásokat csikartak ki.

Az igazságszolgáltatás szerdán közölte, hogy a legfelsőbb bíróság jogerős döntése értelmében a vádlottakat halálra ítélték, mert együttműködtek a „cionista rendszerrel”. A további vád emberrablás volt.

Emberi jogi szervezetek szerint Irán Kína után a világon a legtöbb foglyot kivégző országok közé tartozik.

Irán többször is bejelentette, hogy külföldi országok, köztük Izrael hírszerző szolgálatainak dolgozó ügynököket tartóztat le. Július végén arról számolt be, hogy a Moszadhoz, az izraeli külföldi hírszerző szolgálathoz kapcsolódó „ügynököket” tartóztattak le, akik egy „érzékeny védelmi központ” elleni támadást terveztek, azt állítva, hogy egy betiltott kurd lázadócsoport tagjai voltak.

Az Iráni Iszlám Köztársaság azzal is vádolta Izraelt, hogy titkos, romboló tevékenységet folytat iráni nukleáris létesítmények ellen, és meggyilkolja az iráni kulcsszereplőket, köztük tudósokat.

A két ország évek óta árnyékháborút folytat. Izrael azzal vádolja Iránt, hogy atombombát akar előállítani. Közölte, minden lehetséges eszközt bevet, hogy megakadályozza ebben Teheránt. Izrael tevékenységével egyben ellensúlyozni akarja Irán közel-keleti befolyását.

Október végén Jichák Hercog izraeli elnök azt mondta, hogy megosztotta az Egyesült Államokkal azokat az információkat, amelyek az izraeli hírszerzés szerint iráni drónok használatát mutatják az ukrajnai háborúban.

Ali Hamenei ajatollah, az Iszlám Köztársaság legfőbb vezetője a maga részéről azzal vádolta „esküdt ellenségeit”, az Egyesült Államokat és Izraelt, hogy szítják a Mahsza Amini szeptember 16-i halála által kiváltott iráni tiltakozó mozgalmat.

Iránban országszerte tüntetések folynak azóta, hogy meghalt az a 22 éves iráni kurd nő, aki három nappal azután hunyt el, hogy Teheránban az erkölcsrendészet letartóztatta, mert megsértette az iszlám köztársaság szigorú öltözködési szabályait.