Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Jeruzsálemben lelőttek egy késsel biztonságiakra támadó palesztin fiatalembert

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 17. 15:50

Jeruzsálemben lelőttek szeptember 16-án, pénteken egy jordániai állampolgárságú palesztin fiatalembert, aki az óvárosból, késsel a kezében a Damaszkuszi Kapunál álló határőr-katonák felé futott – jelentette az izraeli közszolgálati rádió, a rendőrség beszámolójára hivatkozva.

A rádiós híradás szerint a húsz év körüli támadó a helyszínen életét vesztette.
A halott ruházatát átvizsgálva még egy kést, valamint jordániai és palesztin személyazonossági iratokat találtak az izraeli biztonságiak – közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Egy szemtanú a Háárec című újság honlapjának viszont másképp számolt be a történtekről. Elmondása szerint a Damaszkuszi Kapunál álló őrök gyanúsnak vélték a fiatalembert, és felszólították, húzza fel a pólóját, hogy meggyőződhessenek arról, nincs-e robbanószerkezet szerelve a testére.
A szemtanú szerint a férfi ekkor azt kiabálta, hogy „Allahu Akbar", az egyik őr pedig válaszul rálőtt. A Háárec által idézett szemtanú nem látta, hogy a fiatal a lövést megelőzően a biztonságiakra támadt volna, vagy bántalmazta volna őket.

Másfél hónappal ezelőtt egy palesztin megpróbált megkéselni egy katonát a Náblusz melletti Havara kereszteződésben. Lelőtték, és belehalt sérülésébe. Július elején egy másik palesztin egy csavarhúzóval megsebesített két katonát Ciszjordániában, a hatvanas útnál, közel egy kereszteződéshez. Őt is agyonlőtték.

A tavaly ősszel kezdődött, de az utóbbi hónapokban mérséklődött erőszakhullámban eddig 35 izraeli és négy külföldi, valamint legalább 220 palesztin vesztette életét. Izraeli tájékoztatás szerint a palesztinok többsége a biztonságiakkal összetűzve halt meg.