Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Légicsapás ért Szíriában egy iráni fegyvereket szállító konvojt

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. február 2. 16:17

Légicsapást ért Szíria keleti részén egy iráni fegyvereket szállító autókonvojt, heten meghaltak – jelentette január 30-án, hétfőn a országbeli harci cselekményeket megfigyelő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).

A nagy-britanniai székhelyű szervezet szerint a támadás az iraki határ mentén lévő Bukamal térségében történt, az áldozatok nem szíriai állampolgárok voltak. A konvoj Irakból lépett szíriai területre – tette hozzá az OSDH. A szervezet emellett azt közölte, hogy a múlt héten legalább két másik konvoj ért Irakból Szíriába. A támadásért senki nem vállalta a felelősséget, Izrael azonban rendszeresen hajt végre légicsapásokat szíriai területen lévő Irán-barát célpontok ellen.

Az általában fegyverszállítmányok, fegyverraktárak és iráni vagy Iránból támogatott fegyveresek elleni légitámadásokkal Izrael megpróbálja elejét venni az ország közelébe telepített iráni szövetségesek, köztük a libanoni síita Hezbollah milíciája további felfegyverzésének.

Aviv Kohavi akkori izraeli vezérkari főnök decemberben elismerte, hogy Izrael támadásokat követett el a térségben, kiemelve, hogy azok sikeresen lassítják az Irán-barát milíciák terjeszkedését Szíriában. Hozzátette, hogy 2020-ban rakétáik több mint 500 célpontot találtak el.