Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Már több mint nyolcvan oktatási intézmény csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. április 22. 20:45

Már több mint nyolcvan oktatási intézmény csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz - mondta a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna április 22-ei, csütörtök esti műsorában. Dr. Ruszin Romulusz azt is bejelentette: a tervek szerint ősztől már két katonai kollégium fog működni Magyarországon.

Ruszin_M1

Dr. Ruszin Romulusz elmondta: a nyíradonyi Kölcsey Ferenc Baptista Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiummal is együttműködési megállapodást kötöttek, így összesen nyolcvanhat iskola csatlakozott azokhoz az értékekhez, amelyeket a magyar katonák több mint ezer év óta képviselnek.

„Kevesebb, mint három év alatt értük el ezt a számot, úgy gondolom az adatok magukért beszélnek. A fiatalok, a szülők és az iskolák is látnak fantáziát a Honvéd Kadét Programban, vonzó számukra az az életforma, az a tapasztalat, amit elsajátíthatnak a résztvevők a képzés során” - hangsúlyozta.

Kérdésre válaszolva a helyettes államtitkár kiemelte: a programnak három szintje van, a legmagasabb szintet jelenleg a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium képviseli. „A debreceni oktatási intézmény végzőseinek több mint hetven százaléka tervezi, hogy egyenruhában folytatja az életét” - tette hozzá dr. Ruszin Romulusz.

Hozzátette: a cél az, hogy 2030-ig nyolc-tíz ilyen intézmény legyen Magyarországon, amennyiben meglesz a kellő számú jelentkező, már ősztől Nyíregyházán is elindul a kollégiumi képzés, így már két katonai kollégium lesz Magyarországon.

A teljes beszélgetés ide kattintva tekinthető meg.

Kapcsolódó cikkek