Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mesterfokon – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. január 15. 14:39

Közel negyven éve gyűjt katonai relikviákat Udovecz György, aki a hazai hagyományőrző társadalom közismert személyisége, továbbá szerzője több – a különböző történelmi korok hadseregeit megidéző csoportok részére is hasznos útmutatásokkal szolgáló – viselettörténeti könyvnek.

MH_2021_január_borító

Az MH Rekreációs Kiképzési és Konferencia Központ rendezvényszervezőjeként tevékenykedő Udovecz György számára tulajdonképpen kézenfekvő választás volt a katonai vonatkozású relikviák gyűjtése, valamint a hagyományőrzés, hiszen a legtöbb családtagja, illetve jó néhány felmenője is szolgált anno valamelyik magyar haderőben. Ebből adódóan az otthoni beszélgetések során gyakorta központi témaként szerepelt a katonaélet, így aztán nem meglepő, hogy érdeklődését már általános iskolás korában is a történelem kötötte le igazán.

– A katonai relikviák gyűjtését valamikor az 1980-as évek hajnalán kezdtem, s természetesen az alapokat a családban fellelhető tárgyak szolgáltatták mindehhez. Sajnos már a gyűjtőmunka elején szembesülnöm kellett néhány nem várt problémával, például amikor kiderült, hogy nagyanyám 1946-ban a kútba dobta nagyapám minden katonai ruházatát és felszerelését, nehogy illetéktelenek találják meg azokat, és baj legyen belőle. Erre a mai napig szomorúan gondolok vissza – idézi fel a gyűjtőmunka kevésbé szívet melengető pillanatait Udovecz György, hozzátéve, hogy a frontot megjárt nagyszülőtől azért maradt fenn néhány kitüntetés, amelyekre évtizedek múltán bukkantak rá az öccsével a családi ház padlásán.

Ugorva a kronológiában, mintegy másfél évtizeddel később szűkebb pátriájában, Szolnokon is alakult hagyományőrző szervezet, amely 2002-től Jászkun Magyar Királyi Honvéd Hadikultúra Alapítvány néven működik. Tagjai kezdetben kizárólag a városhoz és a megyéhez kapcsolódó relikviák után kutattak, s az évek során számtalan érdekességet sikerült is begyűjteniük – a harctéri naplóktól kezdve a különböző felszerelési tárgyakig. Ezekre az emlékekre, hagyatékokra, illetve kordokumentumokra alapozva írta meg 2007-ben az első könyvét Udovecz György, feldolgozva abban két szolnoki kötődésű – az alapítvány által is megjelenített – magyar alakulat, a császári és királyi 68. gyalogezred, valamint a későbbi magyar királyi 10. Bethlen Gábor gyalogezred történetét.

További részletek a Magyar Honvéd magazin január 15-én megjelenő számában!