Nemzetközi helikopterharcászati gyakorlat kezdődik Pápán
Szöveg: honvedelem.hu / MTI | Fotó: Kertész László, archív felvétel |  2024. szeptember 29. 9:30Öt ország és 13 légi jármű részvételével nemzetközi helikopterharcászati oktatóképző gyakorlat kezdődik hétfőn a pápai repülőtéren – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A Magyar Honvédség egy H145M és egy H225M típusú helikopterrel vesz részt a Többnemzeti Helikopter Kiképző Központ (MHTC) által immár negyedik alkalommal hazánkban tartott gyakorlatán – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a háromhetes képzésen német, portugál, cseh és szlovák helikopterek és merevszárnyú repülőgépek hajtanak végre speciális harcászati feladatokat. A repülések főként Veszprém és Somogy vármegyét érintik, kiemelten Pápát és Siófok térségét.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett: a Magyar Honvédség helikopteres személyzetének harcászati felkészítése elsősorban az Európai Védelmi Ügynökség (EDA) helikopterprogramjaira épül. Magyarország 2012-ben csatlakozott a Helikopter Gyakorlatok Programhoz, 2020-ban pedig a Harcászati Helikopter Oktatói Képzéshez (HTIC).
A honvédelmi miniszter kiemelte, a magas színtű kiképzés célja, hogy növeljék és fejlesszék az Európai Unió tagországainak helikopterképességét, valamint olyan helikopterharcászati oktatókat képezzenek, akik nemzetközi környezetben erősítik a haderők közötti integrációt.
Fejlesztjük az Európai Unió helikopterképességét
2024. szeptember 29. 8:28