Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Óriásölők – a Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2021. június 11. 10:23

Bár végül felszíni úszó egységek okozták a végzetét, az első bevetésén tragikusan járt német BISMARCK sorsát a brit ARK ROYAL repülőgép-hordozó fedélzetéről felszállt Fairey Swordfish típusú torpedóbombázók akciója pecsételte meg. Az Atlanti-óceánon 1941 májusában lezajlott összecsapás egyben előrevetítette a csatahajók alkonyát is.

MH_2021_06_borító

A korszak legnagyobb csatahajói között számon tartott, 41 700 tonna (teljes terhelés mellett közel 51 ezer tonna) vízkiszorítású, 251 méter hosszú BISMARCK félelmetes tűzerőt képviselt. Fő fegyverzetét nyolc darab 380 milliméter űrméretű ágyú alkotta, melyeket a felépítmények előtt és mögött elhelyezett két-két lövegtoronyba építettek be.

Messzebbre, gyorsabban

Az úszó egység hatótávolságát – 19 csomós sebesség mellett – 8870 tengeri mérföldre, azaz 16 430 kilométerre becsülték, tüzérei pedig a precíz távmérőknek köszönhetően rossz időben is gyorsan és nagy pontossággal célozhattak. Az Atlanti-óceán északi részén – ahol gyakran egyik pillanatról a másikra változik a látótávolság – ez hatalmas előnyt biztosított a német hadiipar büszkeségének, akárcsak a 30,1 csomós csúcssebessége; ezzel a világ egyik legfürgébb csatahajójának számított, jelentősen nagyobb tempóban haladhatott bármelyik brit vetélytársánál. Építését 1936. július elsején kezdték, szolgálatba 1940. augusztus 24-én állt, első – s mint utóbb kiderült, egyben utolsó – bevetésére 1941. május 19-én futott ki Gotenhafen (ma Gdynia – Lengyelország) kikötőjéből, hogy az Atlanti-óceán északi vizein Nagy-Britanniába tartó kereskedelmi hajókat süllyesszen el. Günther Lütjens altengernagyot, flottaparancsnokot bízták meg a hadművelet vezetésével, melyben az Ernst Lindemann sorhajókapitány által irányított BISMARCK mellett a PRINZ EUGEN nehézcirkáló vett részt. A brit Admiralitás szinte azonnal tudomást szerzett a kötelékről, melynek felkutatására repülőgépeket vetettek be. A norvégiai Bergen közelében fekvő Grimstad-fjordban az egyik Spitfire rá is akadt a csatahajóra és kíséretére, de a megsemmisítésükre küldött 18 bombázó a térségben uralkodó rossz időjárás miatt nem találta meg a célpontokat.

További részletek a Magyar Honvéd magazin június 11-én megjelenő számában!