Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Portrék - 20. oldal

Cikkek
1596021623

Középpontban a kiképzés

2016. október 17. 5:45

Huszonhárom, szolnoki alakulatoknál töltött évvel, hat külszolgálattal és megszámlálhatatlan gyakorlattal a háta mögött Apáti Zoltán ezredest a közelmúltban nevezték ki a Honvéd Vezérkar Kiképzési és Oktatási Csoportfőnökségének csoportfőnökévé. Vele idéztünk múltat, és elemeztük a jelen feladatait.

1596020506

Ízig-vérig felderítő

2016. szeptember 29. 7:02

Július elején vette át a 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj vezetését Debrecenben. Tizenhat éve a zászlóaljnál kezdett, majd hadműveleti szinten tevékenykedett. Megjárt több missziót, szolgált Nápolyban NATO-beosztásban a líbiai műveletek idején, és most zászlóaljparancsnokként tért vissza a bornemisszásokhoz. Hajnal István alezredessel beszélgettünk. 

1596020418

Tizennyolc hét a levegőben

2016. szeptember 24. 6:29

Több mint háromezer repült óra, a vágyottnál tizenhárommal több ejtőernyős ugrás, a pilóták által (is) még mindig nyilvántartott szorzó szerint 58 év 124 nap szolgálati idő: októberben lesz 63 éves. Nyugállományba vonult Lamos Imre dandártábornok.

1596015369

Hét év – 17 000 kilométer

2016. június 20. 7:20

Venyercsán Bence húszévesen, élete első ötven kilométeres gyaloglóversenyén teljesítette az olimpiai induláshoz szükséges szintet, így rajthoz állhat a Rio de Janeiró-i nyári ötkarikás játékokon. A Honvéd sportolójának ide vezető útjáról, felkészüléséről a Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) futópályáján beszélgettünk.

1596013231

„Hogyan veszem fel a hagyományőrző egyenruhát, ha nem jelentkezem?”

2016. május 9. 6:25

Nyugdíjas tűzoltó, szabadidejében huszárkapitány, a Kecskeméti Huszárok Hagyományőrző Egyesületének vezetője, éves szinten több mint 40 eseményen vesz részt, a legtöbbet lóháton látni – nemrégiben pedig a tartalékos katonák népes csoportjához is csatlakozott. A kecskeméti Kun Attilával önkéntes műveleti tartalékos szerződéskötése kapcsán beszélgettünk.

1596011129

„A modern kor mesterei maguknak járják ki az utat”

2016. március 30. 9:28

„Abban szeretnék hinni és az a tapasztalatom, hogy az ember magában egyesít stílusokat, e szerint tekintettem erre a lehetőségre is” – mondja Németh Tibor harcművész. Sorozatunk aktuális részében vele beszélgettünk.

1596010585

Héra lovasa

2016. március 22. 7:09

Mindig szerettem feszegetni a határaimat, tesztelni, hogy mennyit bírok. Talán ezért is vágtam bele életem során ennyi különböző dologba… – vallja Horváth Ramóna őrvezető, az MH 25. Klapka György Lövészdandár 2. lövészzászlóalj 1. lövészszázadának rádiókezelője.

1596010300

Civilben is katona

2016. március 16. 7:16

Több magyar és koprodukciós sikerfilm stáblistáján olvasható a neve katonai szakértőként. Adódik a kérdés: mit szakért? Alaki mozgást? Igen. Szabályos fegyverfogást? Igen. Harci alakzatot? Igen. Ezeket és még sok minden mást is elvégez ahhoz, hogy a film katonai szempontból hiteles, pontos legyen. Ő dr. Varga István tartalékos alezredes.

1596010265

„A sportban vannak szabályok, a küzdelemben nincsenek”

2016. március 14. 9:15

A február 12-14. között megrendezett XV. Tonfa- és Harcművészeti Edzőtábor egyik napján Hiko Ryu edzést tartott Soshi Koshiro Tanaka japán mester az NKE Rendészettudományi Karán. Tanaka sensei az említett stílus megalapítója, vele beszélgettünk.

1596009348

Amatőr régész

2016. február 25. 7:20

Évek óta szántóföldeken és „csatákban” tölti szabadidejét Csiga János főtörzsőrmester. Amatőr hadszíntérkutatóként Kengyel község határát járva keresi a második világháború földből előbukkanó relikviáit, hagyományőrzőként pedig mint sorgyalogos szolgál a Habsburg császár seregében.