Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Przemysl hős védőire emlékeztek

Szöveg: Mogyoródi Sándor-huszárok Történelmi Lovas Hagyományőrzők Egyesület | Fotó: Szennyes Krisztián |  2023. március 25. 7:36

Hagyományteremtő céllal tartottak megemlékezést Przemysl első világháborús védőinek állított emlékművénél Budapesten. Przemysl ostroma mind a magyar, mind a lengyel történelmi emlékezetben fontos helyet foglal el.

kep8

Az 1932-ben, az ostromokat és hadifogságot túlélt egykori védők kezdeményezésére állított emlékmű, bár a város egyik legforgalmasabb csomópontjában helyezkedik el, mégsem kap méltó figyelmet. Ezen kíván változtatni a rendezvényt közösen szervező 52. Sorgyalogezred Hagyományőrző Egyesület és a Mogyoródi Sándor-huszárok Történelmi Lovas Hagyományőrzők Egyesülete, valamint további hat katonai hagyományőrző egyesület, megemlékezve a legsúlyosabb, második ostrom tragikus végéről, amely – véletlen egybeesés folytán – a lengyel-magyar barátság napjának is előestéje.

A résztvevő egyesületek tagjai reményüket fejezték ki, hogy évről évre sor kerül majd a megemlékezésre, valamint terveik között szerepel a főváros más, az első világháborúhoz kapcsolódó, de már-már elfeledett emlékhelyeinek felkeresése is.