Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Raiszi: Irán nukleáris programja békés célokat szolgál

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. szeptember 22. 18:58

Védelmébe vette hazája nukleáris programját Ebrahim Raiszi iráni elnök szeptember 21-én, szerdán New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés 77. ülésszakán felszólalva.

Kijelentette, hogy Irán atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál. Egyben élesen bírálta azt, hogy Donald Trump előző amerikai elnök kormányzásának idején az Egyesült Államok egyoldalúan kilépett az úgynevezett atomalkuból, amelynek értelmében Irán vállalta atomprogramjának korlátozását, cserébe pedig a nemzetközi közösség feloldotta a Teherán ellen korábban bevezetett szankciók többségét.

„Irán teljesítette minden kötelezettségvállalását (…), ennek eredménye azonban az lett, hogy Amerika megszegte ígéretét, és szankciókat vezetett be” – hangsúlyozta Raiszi, aki első alkalommal látogatott az Egyesült Államokba hivatalba lépése, 2021 augusztusa óta. Mint mondta, Irán komolyan veszi az atomalku újraélesztését, de hangsúlyozta a garanciák fontosságát. Az iráni vezető a katonai konfliktusokra is kitért. „A háború nem megoldás a válságokra, a krízisek megoldásának módja a párbeszéd és a megértés” – emelte ki. Raiszi a Közel-Kelet politikai ügyeibe történő beavatkozással vádolta az Egyesült Államokat. Azt is követelte, hogy Trumpot vonják felelősségre az iráni Forradalmi Gárda befolyásos külföldi műveleti főnökének meggyilkolásáért – Kászem Szulejmánit amerikai dróncsapással ölték meg 2020-ban.

Az őrizeti fogságban meghalt 22 éves iráni nő, Mahsza Amini ügyében Raiszi visszautasította, hogy „bizonyos országok kettős mércével” mérnek.

„Addig nem lesz igazi igazság és tisztesség, míg ez a kettős mérce fennáll, vagyis a figyelem kizárólag csak az egyik félre irányul, és nem mindenkire egyenlően. Az emberi jogok mindannyiunké, csak sajnos, számos kormányzat lábbal tiporja őket” – tette hozzá Raiszi, felidézve palesztinok szenvedését, az Egyesült Államokban ketrecekbe zárt migránsgyerekekről nyilvánosságra került képeket és azt, hogy Kanadában őslakosok jelöletlen sírjainak százaira bukkantak.