Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ruszin-Szendi Romulusz - 2. oldal

Cikkek
kfor_index

A nyugat-balkáni béke Magyarország egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke

2023. március 26. 17:09

A nyugat-balkáni béke Magyarország egyik legfontosabb biztonságpolitikai érdeke, hiszen ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló, kihívást jelentő feladat – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes március 26-án, vasárnap a Koszovóból visszatérő MH KFOR Hadműveleti Tartalék Zászlóalj manőver századának fogadásakor Kecskeméten.

HVKF_index

Több bevethető katonára van szükség

2023. március 24. 19:35

Nyugállományú katonák részére tartott fórumbeszélgetést dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy március 24-én, pénteken, Debrecenben. A Honvéd Vezérkar főnöke az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár laktanyájában a Magyar Honvédség jelenéről és jövőképéről tartott előadást.

EAP_eskü_index

A haza védelmének legfőbb értéke maga az ember

2023. március 23. 18:28

Száztizenegy, a negyedik Egységes Alapkiképzési Programban részt vevő katona tett nyilvános esküt Nagykanizsán, március 23-án, csütörtökön. Az eseményen részt vett Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke is.

MHPK_eloadas_Pannon_Egyetem_nyitó

Magyar Honvédség: nemzeti haderő szövetségi rendszerben

2023. március 22. 19:01

„High-tech hadsereg, átalakítások, fejlesztések a Magyar Honvédségben” címmel tartott előadást felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke Veszprémben, a Pannon Egyetemen, március 22-én, szerdán.

RT1_8259

A tizenötödik

2023. március 16. 13:15

A Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium negyven kadétja tekinthette meg „A tizenötödik” című, Kazinczy Lajos életét bemutató előadást március 15-én, a Madách Színházban.

zászlófelvonás_index

A szabadság ünnepe: felvonták a nemzeti lobogót

2023. március 15. 12:42

Katonai tiszteletadás mellett, Novák Katalin köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke jelenlétében vonták fel hazánk nemzeti lobogóját március 15-én, az Országház előtt.

központi_index

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: az ősi magyar nemzet alkotóereje minden helyzetben építkezni akar

2023. március 14. 20:26

„175 évvel ezelőtt Mészáros Lázár honvédelmi miniszter felállította a Magyar Honvédséget. Egy, akkor a magyar politikai nemzetre igen jellemző jogszerűségi igény alapján, az alkotmányosság útján” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter nemzeti ünnepünk, március 15-e, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, illetve a 175 éves Magyar Honvédség évfordulója alkalmából megrendezett tárca szintű központi ünnepségen, március 14-én, kedden, Budapesten, a Bálnában.

ruszin3

Ruszin-Szendi Romulusz: itt vagyunk, készülünk és felkészültek vagyunk

2023. március 10. 11:57

A Magyar Honvédségnek fel kell készülnie, hogy megvédje Magyarországot és a magyar embereket - hangsúlyozta dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke március 8-án, szerdán, a Hit Rádió Ultrahang című műsorában.

nke index

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: hagyományaira támaszkodó, jövőbe mutató honvédséget építünk

2023. március 9. 18:47

„Különleges év a 2023-as, mert idén 175 éves a legszebb és legnagyobb nemzeti kincsünk, a honvédség” – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), március 9-én, csütörtökön. Az egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) dékáni beosztás átadás-átvételi ünnepségén Lippai Péter dandártábornok, a kar új megbízott dékánja átvette megőrzésre a HHK kari zászlóját Pohl Árpád dandártábornok, leköszönő dékántól.

futás_index

175 év, 175 kilométer

2023. március 7. 17:28

Idén 175 éves a Magyar Honvédség, amely a jeles évforduló alkalmából izgalmas kihívást hívott életre mindazok számára, akik április 7-éig – Mészáros Lázár hadügyminiszterré kinevezésének évfordulójáig – vállalják, hogy egyénileg vagy csapatban lefutnak 175 kilométert. E kihívás alkalmából állt rajthoz Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke március 7-én, a margitszigeti futókör kezdőpontján.