Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szakmai workshopot rendeztek űrkutatás témakörben

Szöveg: Németh-Zsohár Agnieszka őrnagy | Fotó: Kertész László |  2023. március 26. 16:58

Az Európai Unió Védelmi Alap (EDF) Űrkutatás témakörében rendeztek szakmai workshopot március 24-én, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson.

NKE űr témájú EDF szakmai workshop KLAC9069

A Honvédelmi Minisztérium és az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar közös szervezésében megvalósuló rendezvényt dr. Lippai Péter dandártábornok, megbízott dékán nyitotta meg. A tábornok elmondta, az egyetemnek is vannak kutatócsoportjai, akik elkötelezettek az űrkutatás témája iránt, ezért fontosnak tartja, hogy a kar az ország különböző piaci, kutatói, oktatói képességekkel rendelkező szervezeteivel felvegye a kapcsolatot. Az űrkutatás területe többcélú, mert mind a katonai, mind pedig a civil oldalon alkalmazható. A szomszédban zajló háború kapcsán rajzolódik ki igazán, hogy az űrtechnológia, az informatika, a híradás, vagy a drónok alkalmazása mennyire nélkülözhetetlen elemei a hadviselésnek. „Bízom benne, hogy megtaláljuk azt a közös nyelvet, ami mentén elkezdődhet egy értékes, eredményes és gyümölcsöző együttműködés” – zárta gondolatait a kar dékánja.

Ezt követően a C3S Elektronikai Fejlesztő Kft. munkatársa tartott előadást az EDF projektek kapcsán kialakult tapasztalataikról és eredményeikről.

A Honvédelmi Minisztérium Védelmi Innovációs és Képességfejlesztési Főosztály képviseletében Bárány Mihály ezredes az űr tematikájú pályázati felkészülésről és annak támogatásáról beszélt.

Az előadásokat követően kerekasztal-beszélgetésre került sor, ahol a meghívottak összegezték az elhangzottakat és felvázoltak egy cselekvési tervet.

A workshop második felében elhangzott egy tájékoztató a 5th CASSINI Hackathon elnevezésű innovációs ötletversenyről is, amit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Innovációs és Technológiai Irodája rendez az egyetemi hallgatók részére. A versenyre hét témában lehet jelentkezni és két fordulóból áll. Az első fordulóban egy probléma kifejtése, valamint a problémára adott megoldás bemutatása a cél. Ebben a szakaszban a csapatoknak egy egyoldalas rövid összefoglalót kell készíteniük. A jelentkezők közül a hat legjobb csapat jut a döntőbe. A második fordulóban a versenyzőknek mentoraik segítségével prezentációt kell készíteniük, amelyet a döntőn adnak elő.

A rendezvényt dr. Porkoláb Imre dandártábornok, a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa zárta. A dandártábornok elmondta, hogy az elmúlt időszak eseményeinek – pandémia, energiaválság, háború - hatására nagyobb figyelmet kap a védelmi ipar. A honvédségben elindított modernizáció hatására megérkeztek a csúcstechnikák, de ezek öt év múlva már nem biztos, hogy a legjobb piaci színvonalat fogják képviselni. Éppen ezért újfajta harceljárások, újfajta doktrinák kidolgozására lesz szükség, amihez szorosan kapcsolódik az űrképesség fejlesztése.

NKE űr témájú EDF szakmai workshop KLAC9126

A tábornok hangsúlyozta, hogy felkutatták azokat a területeket, amelyek kiemelt fókuszt kapnak az EU-tól ebben az évben, és ezeket az információkat a maihoz hasonló workshop keretében akarják megosztani a piaci szereplőkkel. A végső cél az, hogy szeptemberben közös konzorciális keretek között, lehetőleg minél több cég, és egyetem bevonásával sikeres pályázatokat lehessen benyújtani. Fő szempont a hazai piacon egyfajta gazdaságélénkítő hatás létrehozása, ezzel együtt a magyar katonák túlélőképességének és harcképességének javítása.

A workshopot azzal a céllal rendezték, hogy az Európai Védelmi Alap 2023. évi pályázataira való felkészülésében segítsék egymást az alap által közvetlenül irányított Európai Uniós programban bekapcsolódó magyar cégek és kutatóintézetek. Ez azért is szükséges, mert a pályázati szabályok szerint az európai uniós források eléréséhez az egyetemek, kutatóintézetek, cégek, az EU-tagállamok, és az Európai Bizottság partnerségi együttműködésére van szükség.

A katonai műveleteknek számos olyan szegmense van, ami igényli a fejlesztést, igényi az újabb és újabb kutatási módszerek, eszközök használatát. Ilyen téma például az űrkutatás témája is, amelynek űralapú adataira, a világűrben használható képességekre nagymértékben támaszkodnak a világ hadseregei.

Az űrkutatás amellett, hogy nemzeti érdek, szorosan kapcsolódik a karon megkezdett 2022-2.1.1-NL-2022-00012 azonosító számú, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból támogatott Kooperatív Technológiák Nemzeti Laboratóriuma projekthez. A projekt szakmai vezetője, dr. Tircsi Hajnal, kari fejlesztési osztályvezető elmondta, hogy minden ilyen közös rendezvény segíti a projekt előrehaladását, hiszen más kutatócsoportok tapasztalata, gyakorlata számos hasznos információt tartalmaz a már megkezdett kutatásokhoz.