Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Száznál többen is meghalhattak már egy Etiópiában fellángoló újabb polgárháborúban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. április 7. 12:23

Április 6-ára, keddre már több mint száz civilt agyonlőhettek Etiópia északkeleti részén, az Afar és Szomáli tartomány határán pénteken kirobbant összecsapásokban.

A tartomány szóvivője, Ahmed Kaloyte azt mondta, hogy Szomáli tartománybeli biztonsági erők támadtak a Haruka nevű övezetre, és vaktában lövöldöztek a lakosokra, legalább harminc afar nomádot megöltek, ötven társukat pedig megsebesítették. A szóvivő szerint a helyi közösség visszaverte a támadókat. Kedd hajnalban azonban a szomáli fegyveresek visszatértek, gépjárművekre szerint géppuskákkal és rakétavetőkkel, és, mint fogalmazott, „ismeretlen számú polgári személyt, közöttük nőket és gyermekeket mészároltak le álmukban.”  Az értesüléseket független források nem erősítették meg.

Szomáli vezetők az afar erőket vádolták a konfliktus kirobbantásával. Abdo Heloe tartományi szóvivő szerint afar rendőrök támadtak ismeretlen okból szomáli nomádokra, és keddig huszonöt civilt öltek meg, illetve több mint harmincat megsebesítettek. Ali Bedel, egy másik szóvivő arról számolt be, hogy pénteken huszonöt ember halt meg, majd kedden „ismeretlen számú polgári személy” vesztette életét. Az etióp szövetségi kormány még 2014-ben átrajzolta a két tartomány közötti határt, három települést Afarhoz csatolva Szomálitól, amely azóta próbálja ezeket visszahódítani.