Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szolgálni bármi áron

Szöveg: Snoj Péter |  2020. szeptember 30. 8:05

Nagy Zoltán korábban volt mentős és tűzoltó is, ma pedig az MH Altiszti Akadémián oktat katonatűzoltókat. Ha csak ennyit tudnánk róla, azt gondolnánk: figyelemre méltó, de tulajdonképpen klasszikus egyenruhás életet él. Ennél nagyobbat viszont aligha tévedhetnénk: a látását elveszített honvédelmi alkalmazott a katonai tűzoltóképzés aktív résztvevője.

20200925-nagy zoltan  (1)

A hatvanas évek második felében született, igazi katonacsalád gyermekeként. Édesapja az akkor még szigorúan titkos, ma már legendás MN 1480 jelű tapolcai rakétadandárnál szolgált. Ha ez nem lett volna elég indíttatás későbbi pályafutásához, Nagy Zoltán elmondásából kiderül, hogy tulajdonképpen életét is a katonaságnak köszönheti. Történt ugyanis, hogy születése napján hatalmas hó fedte a tapolcai tájat, éppen ezért amikor édesanyja megérezte az első szülési fájdalmakat, más lehetőség híján édesapja – felettesei segítségét kérve – egy katonai konvojjal (élén egy tolólapos harcjárművel) vitette be feleségét és születendő gyermekét a kórházba. Ott azonban kiderült, hogy az esetleges komplikációk elkerülése végett Veszprémbe kellett volna szállítani őket, ám ezt senki nem vállalta. Az alakulat parancsnoka a tapolcai harckocsizó társalakulat felderítőit kirendelve igyekezett segítséget nyújtani, hogy ellenőrizzék és lehetőség szerint biztosítsák az utat Tapolca és Veszprém között. Nem sokkal később Váradi Miklós vezérőrnagy azonban aggasztó híreket kapott: a kiküldött alegység menthetetlenül elakadt. Utolsó lehetőségként összeszedte a laktanya katonaorvosait és bejuttatta őket a tapolcai kórházba, ahol kellő felkészültséggel biztonságosan világra segítették Zoltánt.

Élete első meghatározó élményét aztán még számtalan másik követte, hiszen a laktanya melletti lakótelepen nőtt fel, számára megszokottá vált, hogy ha a ház riadócsengője megszólalt, édesapja akár hetekre is eltűnhetett egy-egy váratlan hazai vagy épp külföldi gyakorlat okán. De, mint mondja, a katonai élet szervezettsége és fegyelmezettsége kifejezetten tetszett neki. Örömmel emlékszik azokra az alkalmakra, amikor gyerektársaival katonai sátrakban alhattak, és a haditechnikai eszközök között játszhattak.

20200925-nagy zoltan  (2)

Zoltán derűsen idézi fel azt az esetet is, amikor már igen-igen neki hiányzott rég látott édesapja, aki épp Kapusztyin Jarban, a Szovjetunió éles rakétalövészetre is alkalmas gyakorlóterén tartózkodott. Gondolt hát egyet, felkapta a telefont és a vonal túlvégén megszólaló központostól híradós apukáját kérte. Hogy miként történt, a mai napig rejtély, de bizonyára hosszú és bonyolult folyamat eredményeképpen nemsokára zihálva levegőért kapkodó apja szólalt meg. Mint kiderült, Nagy Lajos törzsőrmestert a gyakorlótér kellős közepén érte a hír, hogy otthonról telefonon keresik. Két kilométert futott le pillanatok alatt attól rettegve, hogy valami szörnyű tragédia történt, hiszen mi másért hívnák telefonon otthonról a család miatt? Ezzel szemben a falfehéren telefonkagylóért nyúló törzsőrmestert vidám hangú fia köszöntötte, és hogyléte felől érdeklődött. Éppen hazatérő édesanyja először azt hitte, hogy gyermeke csak játszik, és képzelt beszélgetést folytat messze járó édesapjával. Akkor érte csak igazi meglepetés, mikor belement a játékba, átvette a telefont, s végül valóban férje válaszolt több ezer kilométer távolságból, egy titkos éleslövészetről.

20200925-nagy zoltan  (3)

Különleges oktató

Nem is volt kérdés számára, hogy ő is katonai pályára lép majd - jelentkezett is katonai kollégiumba -, de egy születési rendellenesség miatt, amely látásának lassú lefolyású, ám végérvényes elvesztéséhez vezetett, az akkor még kiválóan látó Zoltán nem csatlakozhatott az egyenruhásokhoz. Mivel azonban továbbra is olyan hivatást keresett, ahol a katonákhoz hasonlóan szolgálhat, az állami szféra egyik mentős szervezeténél helyezkedett el. Kiemeli, hogy büszkeséggel gondol vissza arra, hogy részese lehetett az első hajléktalanmentő létesítésében is. Munkája során érdekes felismerésre tett szert. Ráébredt, hogy nem csak affinitása, de érdeklődése is van a munkája lélektani megközelítése iránt. Ezt példázva elmondja, hogy rendkívül fontos szerepe van például egy súlyos baleset elszenvedője esetében is annak, hogy mit kommunikálunk felé, hogy ő maga fejben hogyan érez, vélekedik helyzetéről. Nem szabad, hogy mérlegelje magában a sérülése súlyosságát, mert abban a pillanatban megszűnik az akarat, a küzdelem, és elfogadja, hogy abba a sérülésbe neki bele kell halnia.

Élete később a tűzoltóság felé terelte, ami szintén nem meglepő, hiszen a családjában többen is szolgáltak lánglovagként, köztük nagybátyja, aki egy mentés alkalmával hősi halált halt. Habár hivatásosként nem alkalmazhatták, hivatalos személy segítőjeként dolgozhatott tűzoltótársai mellett. Ugyanebben az időszakban hazánk egyik legnagyobb humanitárius szervezetét segítve hazai és külföldi segélymissziók lebonyolításában is részt vett. Aztán orvosi vizsgálatok és önellenőrzés útján be kellett ismernie, hogy a látása egyre csak romlott. Felkereste akkori felettesét, hogy bejelentse hivatalos búcsúját a testülettől, de parancsnoka nem engedte el a kezét arra hivatkozva, hogy végre nem civil szférából kell alkalmaznia oktatót, hanem olyan szakember tudja felkészíteni bajtársait, aki maga is megmérette már magát a gyakorlatban is.

20200925-nagy zoltan  (5)

Jól példázva a különbséget elmondja, hogy például egy katonai harcérintkezés kellős közepén a látásától megfosztott katona nem alkalmazhatja a civil oktatásban tanított trükköket: nem csettintgethet, nem hallathat olyan hangokat, amelyek visszaverődéséből tájékozódhatna, hiszen azzal azonnal el is árulná pozícióját, és veszélybe sodorná magát. „Ráadásul egy esetleges tűzharcban a gépkarabélyok decibeljei mellett ember legyen a talpán, aki bármi mást is ki tud venni a környezetéből” – jegyzi meg. A tűzoltók esetében is vannak a hétköznapi módszereket kizáró tényezők. Egy égő házban például egyet jelenthet a halállal, ha álló testhelyzetben, tapogatózva próbálna valaki kijutni az épületből. „Egy robbanás esetén a primer lökéshullám rögtön levetné a lábáról, a szekunder pedig még a hátán lévő palackot is megtalálja, és még a talajon el is tol tíz métert” – ecseteli az alapvető akadályokat. Így lett Nagy Zoltán a tűzoltók korlátozott látási viszonyos mozgás, tájékozódás, beavatkozás módszertanának oktatója.

20200925-nagy zoltan  (6)
20200925-nagy zoltan  (4)

A B terv

„Az embernek mindig legyen B terve, nekem is volt, hiszen tudtam, hogy közeleg az elkerülhetetlen” – mondja Zoltán. Hozzáteszi: számára az újrakezdés abban a tájékozódási, beavatkozási, műveleti ismeretanyagban rejlett, amit kifejezetten hivatásos társainak dolgozott ki, hogy támogathassa őket veszélyes munkájukban. A látásvesztés ellenére igyekezett műveleti szinten is szoros kapcsolatban maradni bajtársaival, ebben sokszor hatalmas segítséget jelentett számára Fecske, később Fecskendő névre keresztelt vakvezető kutyája. Emellett elmélyült a tűzoltóoktatásban is, amelynek részeként a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rendvédelmi tagozatán immáron egy éve oktatja a katasztrófavédelmi tisztjelölteket. De a Magyar Honvédséggel való kapcsolata nem itt kezdődött. Három évvel ezelőtt ugyanis két katona közreműködésével teljesítette a Bocskai Portyát, majd rá egy évre a saját kidolgozásában megvalósuló Vak Bottyán speciális, mentéstámogató korlátozott látási viszonyos menetgyakorlatot is egyenruhások körében hajtotta végre.

Aztán egyszer csak megszületett az igény a honvédség oldaláról, hogy alkalmazni kellene Zoltán oktatói, tréneri tudását a katonák képességfejlesztésére. Csakhamar kiderült, hogy mindkét fél számára szerencsésebb lenne, ha a Magyar Honvédség kötelékéhez tartozna, nem pedig külsős vendégtanárként támogatná a kiképzést. „Végül az egyetem egyik oktatójának javaslatára írtam egy levelet a Magyar Honvédség Parancsnokságának címezve nagyjából azzal, hogy vak vagyok és katonákat, tűzoltókat oktatok.” Legnagyobb meglepetésére hamar kiderült, hogy a korábbi tevékenységeinek köszönhetően korántsem számított ismeretlennek a sereg viszonylatában sem. Rögtön elindult egy közös párbeszéd arról, hogy miként tartozhatna Zoltán hivatalosan is a Magyar Honvédséghez. Legnagyobb meglepetésére bekérték az önéletrajzát és minden elérhető referenciaanyagát, de a lehetőség reménye annyira hihetetlennek tűnt, hogy elsőre annyiban is hagyta a dolgot. Egy hónappal később viszont csörgött a telefon, amelyben hevesen érdeklődtek, hogy mégis akkor hol vannak a dokumentumok. Ekkor már el kellett hinnie, hogy mégis csak valós jövőkép lehet a Magyar Honvédség.

Kellemes meglepetés érte, amikor 2020. április 1-jén, első napján az MH Altiszti Akadémia – ma az MH Transzformációs Parancsnokság - munkabiztonsági és tűzvédelmi főnöke, Kurucz Róbert őrnagy fogadta Szentendrén, hiszen a tiszttel már a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is dolgozott együtt. Üröm az örömben, hogy éppen ekkor kezdődtek azok a szigorítások és járványügyi intézkedések, amelyek rendkívüli módon korlátozták Zoltán szakterületét is. Mindez azonban nem szegte kedvét. Újdonsült kollégái bevallása szerint is hihetetlen lelkierőt adott Zoltán jó hangulata, lelkesedése és aktivitása.

20200925-nagy zoltan  (7)

Menekítés korlátozott látási viszonyok között

Munkáját tömören úgy foglalja össze, hogy az ő feladata a korlátozott látási viszonyok közötti menekítés-támogatás oktatása. Hogy mit jelent ez pontosan? Az általa vezetett felkészítés során a hallgatók megtanulják, hogy miként kell gép- és harcjárműből kimenekülni, egyúttal a bajtársunkat is kimenekíteni akkor, ha valami ok (sérülés vagy egyéb körülmények) folytán sérül, megszűnik a látásunk. Mindezt úgy, hogy meg tudjuk akadályozni a szentendrei oktató által csak látásdeficitnek nevezett állapottal együtt járó tüneteket is, mint például a pánikot, megdermedést és a teljes kontroll nélküli akaratlan mozgást, kapkodást, amely rendszerint többet árt, mint segít. Zoltán módszerének „titka” a lépcsőzetes terhelésben rejlik. Nem azonnal veti mélyvízbe a képzésen résztvevőket, hanem folyamatosan ismételgetve a tanultakat lépésenként nehezíti a feladatokat. Ám száz szónak is egy a vége: folyamat fináléjában a szemüket eltakart hallgatókkal bizony megborul az a bizonyos jármű és nekik sikeresen ki kell tudniuk szabadulni úgy, hogy adott esetben magát Zoltánt kell tudni kijuttatniuk roncsból.

Munkája sikerét és sokrétűségét jól jelzi, hogy a szentendrei alakulatnál folytatott tanfolyamok mellett más alakulatoktól is kap felkérést, így jutott már el és tartott specializált oktatást az MH Pápa Bázisrepülőtér, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis katonatűzoltói számára is. A háromgyermekes édesapa büszkén árulja el, hogy ő maga is mindig tanul valami újat. Legkisebb kisfiával például egy teljesen új módszert fejlesztettek ki közösen, amit Zoltán csak joystick technikának nevezett el. Ennek alapja ugyanis az, hogy a menekítő személy különösebb erőkifejtés nélkül, látásban akadályozott társát mindössze kézfejének irányításával utasítja különböző mozgásokra. E technika áthidalja például az esetleges súlykülönbség adta nehézségeket.

20200925-nagy zoltan  (8)

„Mindenki, aki bevonul az MH Altiszti Akadémiára, kap tűzvédelmi oktatást. Kurucz őrnagy úrnak volt egy olyan innovatív ötlete miszerint egészítsük ki az oktatást és kapjanak tőlem egy láncmenekítési képzést is” – fogalmaz Nagy Zoltán honvédelmi alkalmazott, bemutatva, hogy a lehetőségek tárházát még korántsem merítették ki. Az eddig egyszeri alkalommal végrehajtott kísérleti jellegű projekt célja, hogy kiegészítse a fiatal katonák kiképzését, fejlessze a hallgatók tudásbázisát és tudatosítsa bennük azokat a teendőket, amiket egy tűzeset alkalmával kell megtenniük.

Kérdésemre az MH Altiszti Akadémia oktatója elmondja: tulajdonképpen mind a képzésnek, mind pedig munkájának az a legfőbb célja, hogy ha a Magyar Honvédség katonái olyan élethelyzetbe kerülnek, amikor látásukat részlegesen vagy teljesen elveszítik, akkor is tudjanak tudatosan cselekedni, valamint a maguk és társaik biztonságát szem előtt tartva tevékenykedni. Hozzáteszi, hogy mindennek fontos hozadéka az is, hogy képesek legyenek például egy előttük lezajló bal-, vagy tűzesetnél is hathatósan és biztonságosan fellépni. Mint mondja: abban teljesen biztos, hogy a magyar katona soha meg nem hátrálna és nem fordulna el veszélyhelyzet láttán. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a segítőszándék tudással és kellő körültekintéssel is párosuljon. Ezért dolgozik nap, mint nap ő is.

20200925-nagy zoltan  (9)

Október elsejével Nagy Zoltán saját kérésére az MH Ludovika Zászlóaljnál folytatja szolgálatát annak érdekében, hogy minél szélesebb körben hasznosíthassa és megoszthassa tudását a jövő katonáival. Beszélgetésünk végén felmerül a kérdés, hogy mégis miért? Miért ez az egész életét behálózó folyamatos igyekezet? Zoltán válasza tömör, de lényegre törő: szolgálni bármi áron, akár az élete árán, bárkiért, bármikor.

20200925-nagy zoltan  (10)
Kapcsolódó cikkek