Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szöulban egyeztett az amerikai és a dél-koreai védelmi miniszter

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2023. február 2. 18:17

A dél-koreai és amerikai katonai partnerség és hírszerzési együttműködés magasabb szintre emeléséről, a nukleáris elrettentésről, valamint az észak-koreai rakétafejlesztésekről és Phenjan nukleáris programjáról is egyeztetett január 31-én, kedden Li Dzsongszup dél-koreai védelmi miniszter és amerikai kollégája, Lloyd Austin Szöulban.

Li Dzsongszup elmondta, a felek megegyeztek abban, hogy szorosabbra fűzik a hírszerzési együttműködést, különös tekintettel az Észak-Koreával kapcsolatos értesülések megosztására. Bejelentette továbbá, hogy februárban közös hadgyakorlatot tartanak, melyen észak-koreai nukleáris támadást és elhárítását szimulálják. Hozzátette: a nukleáris elrettentés növelésének célja, hogy megakadályozza Észak-Korea további nukleáris fejlesztéseit.

Austin a maga részéről aláhúzta, hogy a soha nem látott mértékű „phenjani provokációk” destabilizálják a térséget. Az Egyesült Államok kész hagyományos és nukleáris fegyverzetét is bevetni Észak-Korea elrettentésére – szögezte le Austin, aki emellett méltatta a Szöul, Tokió és Washington alkotta hármas szövetséget.

Austin emellett a Yonhap dél-koreai hírügynökség által közölt, Szövetségünk készen áll címet viselő véleménycikkében „sziklaszilárdnak” nevezte Washington és Szöul szövetségét, hozzátéve, hogy a két ország arra törekszik, hogy erősítse és modernizálja kapcsolataikat. „Így az ellenfeleink tudni fogják: ha egyikünket fenyegetik, magát az amerikai-koreai szövetséget fenyegetik” – fogalmazott. Emlékeztetett arra is, hogy Dél-Koreában több mint 28 500 amerikai katona állomásozik.

A Koreai-félszigeten különösen feszültté vált a helyzet az elmúlt hónapokban, miután Észak-Korea egyre sűrűbben tesztelte ballisztikus rakétáit, valamint déli szomszédja és az Egyesült Államok elleni retorikája is felerősödött. A kommunista ország tavaly rekordszámú, összesen 37 ballisztikus- és cirkálórakéta-tesztet hajtott végre, gyakran egyszerre több rakéta indításával, így az elindított rakéták száma meghaladta a hetvenet.

Llyod Austin hétfőn érkezett Szöulba, ahonnan a tervek szerint a Fülöp-szigetekre megy. Mindeközben a dél-koreai külügyi tárca bejelentette, hogy Pak Dzsin dél-koreai külügyminiszter a héten az Egyesült Államokba látogat.