Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tábornoki előléptetések a Sándor-palotában

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: Bruzák Noémi (MTI) |  2020. október 21. 13:42

Magyarország köztársasági elnöke október 23-i hatállyal vezérőrnagyi rendfokozatba léptette elő Garas László dandártábornokot, az MHP Stratégiai Központ parancsnokát, aki az MHP törzsfőnök műveleti helyettesi, Baráth István dandártábornokot, az MHP Stratégiai Központ parancsnokhelyettesét, aki az MHP törzsfőnök támogató helyettesi feladatait látja el, illetve Horváth Gábor dandártábornokot, az MHP kiképzési csoportfőnökét.

Sándor-palota_Garas_László

Garas László vezérőrnagy 1988-ban kezdte katonai pályafutását Pécsett, az MN 101. Tüzérdandárnál, majd 1991-től az MH 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandárnál szolgált közel tíz évig. 2001-től a Szövetséges Európai Parancsnokság Gyorsreagálású Hadtestparancsnokságánál kiemelt tüzér főtisztként folytatta katonai szolgálatát. 2004-2006. között az MH Szárazföldi Parancsnokságán, ezt követően közel tíz éven át az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon szolgált: utóbbi beosztásban, mint a törzsfőnök műveleti helyettese. Ez idő alatt a NATO Erőket Integráló Elem (NFIU Székesfehérvár) parancsnoka is volt. 2019-től közel másfél évig az MHP Hadműveleti Csoportfőnökség csoportfőnökeként folytatta karrierjét. Mindezek mellett 2008-tól fél éves külföldi beosztásban teljesített szolgálatot a KFOR Parancsnokság (Pristina) törzsigazgatójaként.

Sándor-palota_Baráth_István

Baráth István vezérőrnagy tanulmányait 1987-ben fejezte be, majd még ebben az évben kezdte meg a katonai szolgálatát az MH 26. Bottyán János Gépesített Lövészdandárnál. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen 1997-ben hadműveleti-harcászati képesítésű tisztként végzett, 2000-2006-ig az MH Szárazföldi Parancsnokságán folytatta pályáját, majd 2013-ig az MH Összhaderőnemi Parancsnokságon kamatoztatta szakmai tudását. Az MH Logisztikai Központ, valamint az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokaként eltöltött évei után az MHP Stratégiai Központ parancsnokhelyettese lett.

Sándor-palota_Horváth Gábor

Horváth Gábor vezérőrnagy 1986-ban kezdte meg hivatásos katonai szolgálatát az Abasári 44. Harkocsiezrednél (MN 2520). 1995-től közel két éven át a Zrínyi Miklós katonai Akadémia szárazföldi összfegyvernemi hadműveleti-harcászati tanszék oktatója volt. 1998-ban elvégezte a párizsi College Interarmees de Defense vezérkari tanfolyamát, majd a karrierjét a Honvéd Vezérkar Titkárságán folytatta. 2012-2014 között Szentendén az MH Altiszti Akadémia, majd 2014-2018. között Tatán az MH 25. Klapka György Lövészdandár parancsnoka volt.
Számos külföldi tapasztalatot szerzett: volt a NATO Szövetséges Erők Európai Legfelsőbb Parancsnokság Állandó Összekötő Hivatalának vezetője, illetve szolgált Szarajevóban az EUFOR Parancsnokság törzsfőnökeként is. Több kitüntetés, szolgálati jel, valamint érdemjel mellett, 2015-ben átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét is. Jelenleg a Magyar Honvédség Parancsnoksága Kiképzési csoportfőnökség csoportfőnöke.