Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tisztelgés Petzelt József honvéd alezredes előtt

Szöveg: Kocsi László ezredes |  2023. június 7. 18:00

Felújították Petzelt József honvéd alezredes – az első magyar mérnökképzés tudósa, tanára, professzora, a térképészet, földmérés nagyja, a szabadságharc szervezője – síremlékét a szentendrei köztemetőben.

DSC_4186

1977-ben a szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskola (KLKF) síremléket emeltetett a helyi köztemetőben a következő felirattal: „Petzelt József honv. alezredes 1805 -1850. Az 1848-ban alapított Hadi Főtanoda igazgatója. Emeltette a KLKF 1977-ben”. 1988-tól nevét felvette egy szentendrei szakközép- és szakiskola.

A szentendrei Kossuth Lajos Nyugdíjas Klub vezetőségének kérése alapján, három család – a Babinecz, a Kapi és a Horváth – a klubból, az MH Szentendrei Helyőrség Támogató Parancsnokság segítségével felújította Petzelt József honvéd alezredes síremlékét. A felújított sírt a nyugdíjas klub június 2-án adta át Szentendre város polgárainak.

A rendezvény résztvevőit köszöntő Fülöp Zsolt, Szentendre Város Önkormányzat polgármestere elmondta, hogy a Magyar Honvédség és Szentendre város együttműködése mindig fontos volt az önkormányzatnak. Beszédében külön megköszönte a síremlék felújítását.

DSC_4041

Ezt követően Bozó Tibor altábornagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója ünnepi beszédében méltatta Petzelt József honvéd alezredes életútját, és megköszönte az MH Szentendrei Helyőrség Támogató Parancsnokságnak, valamint a nyugdíjas klubnak a síremlék felújítása érdekében végzett munkáját.

A megemlékezések után Kapi Gábor nyugállományú százados Kossuth dalokkal elevenítette fel az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emlékeit. Végezetül a résztvevők elhelyezték a síremléknél a megemlékezés virágait.